Ugrás a fő tartalomra

Júniusi programajánló

   Nagy örömmel láttam, hogy mennyien kattintottatok az elmúlt hónapban a májusi programajánlóra. Ez megerősített abban, hogy újra jó dolgot vezettem be a blogba. Olyan dolgot amire van igényetek és hasznos információt nyújt számotokra.
Igyekszem majd a jövőben minél nagyobb területre kiterjeszteni a dolgot, hogy minél több város aktuális programját tudjam előrejelezni nektek.
A mostani programajánlót is igyekeztem már ennek szellemében elkészíteni.


Ami biztos, hogy rendezvényekben júniusban sem lesz hiány, viszont ezek jellemzően egy-egy napra tömörülnek, szóval nem lesz egyszerű a választás.

Vágjunk is bele!

  • 1. Flow- nap (Bükfürdő - június 15.)


Ahogy azt a mai facebook videóm leírásában is említettem nektek, tavaly volt szerencsém részt venni az első Flow napon, ami számomra felejthetetlen élményekkel zárult.
Szerintem ez idén sem lesz másképp, hiszen igazi testet- lelket feltöltő programokkal készülnek a szervezők.
Délelőtt a gyönyörű és nagyon hangulatos Kneipp és Nordic Walking parkban kezdődik az esemény, ahol tradicionális hatha jógával, ayurvédikus reggeli falatokkal és meditációval indíthatjuk a napot, valamint lélekszépítő mandalát is festhetünk.






A délután pedig a kicsiké lesz, akik a 4 csillagos Hotel Piroskában próbálhatják majd ki a kifejezetten gyerekek számára összeállított jóga gyakorlatsort.

Mind e mellett pedig, ha már úgyis ott vagyunk, látogassunk el Bükfürdő legjobb helyeire is. Kóstoljuk meg az a Villa Rosato mennyei sütijeit, merítsünk bátorságot és másszuk meg a Kristálytornyot majd csobbanjunk egyet a kellemes izomlazító hatású gyógyvízben is.
Bükfürdőn minden adott a tökéletes feltöltődéshez!

Az eseményről további információkat a facebook event-nél:

https://www.facebook.com/events/544133549324579/

vagy Bükfürdő weboldalán találtok:

https://www.visitbuk.hu/hu/program-reszletek/ii-bukfurdoi-flow-nap








  • 2. Mozgás Éjszakája (Budapest - június 15.)


Tökéletes program igazi sportrajongóknak a Mozgás Éjszakája.
Ezen az eseményen rengeteg sportágat próbálhatunk ki ingyenesen, a salsától egészen a sárkányhajóig.

Az eseményről további infókat és videót (amitől garantálom, hogy megjön a kedvetek) az alábbi linken találtok:

https://nevezes.otprobatokioba.hu/mozgasejszakaja/






  • 3. Szabadtéri jóga a Bujtosi tónál (Nyíregyháza -  június 22.)


Nyíregyházán sem maradhat program nélkül a jóga világnapja, melyet 2015 óta ünneplünk, amikor az ENSZ elismerte annak "holisztikus szemléletét az egészség és a jólét területén".
Reggel 9-től ingyenes jógával várnak mindenkit aki ismeri, űzi vagy csak szemezget ezzel a  testet- lelket feltöltő mozgásformával.

További infókat az alábbi linken találtok:

https://www.facebook.com/events/526981654499685/






  • 4. Múzeumok Éjszakája (Országszerte - június 22.)


Csak említés szintjén hozom fel a Múzeumok Éjszakáját, mert jelenleg elég kevés információt lehet tudni róla, de nem hagyhatom ki a felsorolásból, mert elég jelentős eseménynek számít.
Ha érdekel titeket akkor érdemes folyamatosan figyelgetni a weboldalt, mert állítólag június elején már lesznek fent információk a helyszínekről és a programokról, most viszont még nem sokat tudni róluk.

https://muzej.hu/






  • 5. III. Decathlon Élménypróba ( Nyíregyháza - június 22.)



Ez egy igazi szuper program, amire én is be akartam nevezni a tesómmal, de sajnos az élet áthúzta a számításom, így azon a hétvégén nem tudok hazamenni. Ez igazán bosszantó, mert nagyon kipróbáltam volna magam ezen az élménypróbán, ahol egy akadályokkal tarkított 5 km-t kell teljesítenie a versenyzőknek.

A nevezési díjakat és az egyéb infókat megtaláljátok az alábbi linken:

http://elmenyproba.hu/?fbclid=IwAR0dp6Oy7zDEwbjmQTON7lCjHZdb_2qTPQCkWBQ1XFvxNLbvohWSvwNg6IU





  • 6. Hübner Amatőr Strandröplabda Verseny ( Nyíregyháza - június 25.)


Nyíregyháza egyik leglátványosabb eseménye, amikor a városközpont egy része hirtelen homokos tengerparttá változik és megjelennek rajta a lelkes amatőr röpisek.
Idén már 8. alkalommal rendezik meg a versenyt, ahová a látványért és a különleges tengerparti hangulatért is megéri ellátogatni.

A részletes programot az alábbi linken találjátok:

https://www.facebook.com/beachvolleyballinthecity/photos/gm.1268027796685608/2244149915664675/?type=3&theater





   Ti milyen júniusi programokról tudtok még?




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld nem tartozik a kedven színeim közé úgy általánosságban,