Fura az emberi természet. Vágysz valamire, keresed a hozzá vezető utat, aztán előbb vagy utóbb megtalálod, eléred a célod és boldog leszel. De hirtelen elkezd valami motoszkálni a fejedben. Kétségek, aggodalom vagy valamilyen más rossz érzés. Emiatt meginogsz, elbizonytalanodsz és arra gondolsz, hogy miért is vágytál erre a dologra. Biztos, hogy kell ez neked? Jobb lenne visszalépni, feladni. A legtöbben ilyenkor eldobják a vágyott dolgot, érzelmet, tulajdonságot vagy embert és megfutamodnak. De ez nem biztos, hogy jó megoldás. Most én is ezeket a napokat élem. Vágytam valamire. Vágytam arra, hogy megismerjem önmagam és új alapokra helyezhessem az életem. Sikerült, megcsináltam és egy röpke pillanatig boldog is voltam ezzel. Aztán jött a kétség. Szuper dolog, hogy felvállaltam belső, rejtett önmagam és többé nem fogom bizonyos tulajdonságaimat elnyomni vagy megváltoztatni más emberek miatt. De biztos, hogy jó vagyok én így? Találok más, hasonló érdek...