Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

elegáns címkéjű bejegyzések megjelenítése

Elle Fashion Show outfit

   Tegnap eszméltem rá, hogy a becsekkoláson kívül még nem is mutattam képeket az Elle Fashion Show-n viselt szettemről. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy mit is vegyek fel erre az alkalomra, végül arra jutottam, hogy egy egyszerű, de mégis elegáns outfittel nem lőhetek mellé. A mellény volt az egyetlen támpont, amiről tudtam, hogy biztosan viselni akarom. Hetek óta nézegettem már, míg végre megtaláltam a megfelelő színt és megvettem. Azt is tudtam, hogy vörös rúzst most nem akarok feltenni, inkább valami más színt szerettem volna, ami azért nem hétköznapi. Így jött a lila rúzs ötlete, amihez stílusosan lila köves Rossetti Bizsu fülbevalót választottam. Ennyi szín után pedig úgy gondoltam, hogy maga a ruha mindenképpen legyen visszafogott, ám mégis elegáns. Mellény:  Beige Fashion Fülbevaló:  Rossetti Bizsu Táska:  Miss Selfridge

Egyszerű és gyors konty

   Ha szükséged lenne egy elegáns és mutatós frizurára, ami ráadásul gyorsan el is készül, akkor a következő tipp pontosan neked való.   Készíts elő hozzá két normál és egy nagyon vastag hajgumit, egy fésűt és pár hullámcsatot.   A kis hajgumival fogd össze a hajad lófarokba, majd húzd rá a nagyobbat is.    Ezután rendezd el  a hajad körbe úgy, mint egy kis napocskát, hogy mindenhol fedje a gumit.   Azután fogd oda a képen látható módon.  A lelógó tincseket pedig picit megtekergetve rendezd el és a végüket rögzítsd a kontyhoz hullámcsattal.    Nagyon egyszerű és szép is, remélem nektek is sikerülni fog elkészíteni!

Fel a kalapokkal!

    Tavaly nyáron már megjelentek az óriási kalapok a trendben, de csak a strandokon. Idén viszont szép lassan beszivárognak a hétköznapjainkba is.    Igaz kell hozzá bátorság, de ha merünk és felvesszük, akkor egy igazán figyelemfelkelő és nem utolsó sorban nagyon kifinomult és elegáns kiegészítő tulajdonosaivá válhatunk.    Viselhetjük szinte bármilyen alkalomra. Egy sima hétköznapon, egy shoppingolós délutánon a csajokkal, egy elegánsabb kerti partyn, de ha úgy gondoljuk, akkor természetesen megmaradhat a strandolós napokra is.     A színek terén a legnépszerűbb a fekete és a fehér, de a mintás vagy egészen extrém csillogó változatok is egyre népszerűbbek.    Az igazán luxus hatás érdekében párosítsuk hatalmas fülbevalókkal. A sztárok közül például Kim Kardashiant és Beyoncet is láthatjuk hatalmas karimás kalapokban.     Ráadásul a legkisebbek is imádják ezt a trende...

Elegáns frizura ötlet

      Egy kis tupír  minden hagyományos frizurát feldob egy pillanat alatt. Erre szeretnék most egy példát mutatni, a már jól ismert fél lófarokkal.     Először is göndörítsük be enyhén a hajvégeinket, majd az ujjainkkal gyengéden fésüljük szét a loknikat, a természetesség kedvéért.          Aztán a fejtetőn lévő tincseket tupírozzuk be egy külön erre a célra való tupírfésűvel és azonnal fújjunk rájuk hajlakkot.      Miután megvártuk, hogy egy picit megszáradjon a lakk, egy hajkefével fésüljük le hajuk felső részét.       Ezután már csak lazán össze kell fésülnünk az ujjainkkal a fél lófarkat és néhány hullámcsattal rögzíteni.    És már el is készült a szuper elegáns hajviselet. Egyszerű gyöngy fülbevalóval a legszebb.

Lilulnak az ajkak

      Nagyon szeretem a lilát, sok ruhám és kiegészítőm  van ebben a színben. Ám a mostani trend még nekem is szokatlan egy kicsit, ugyanis idén a lila az ajkakon is feltűnik.    Bevallom én hadilábon állok az erősebb színű rúzsokkal, próbáltam már a vöröstől kezdve az erősebb rózsaszínig szinte mindet, de magamon furcsának találom őket. Ettől függetlenül mindig kipróbálom a legújabb rúzstrendeket, úgy ahogyan ezt is ki fogom.    A rengeteg árnyalat közül biztosan meg tudom majd találni azt, amelyik a legjobban áll nekem A világosabb árnyalatokat a bátrabbak akár hétköznapi programokra is viselhetik, de egy kis csillámmal megbolondítva buliba is tökéletes. Erősebb tónusait legfőképpen elegáns alkalmakra ajánlják.    A szín picit tényleg merész, de legyetek bátrak és próbáljátok ki. Mert miért is kellene mindig a megszokott dolgokhoz ragaszkodnunk?

Aranyláz

      Bár egy korábbi cikkemben már írtam az idei körömtrendekről,  kattints ide az előzményhez!  ám egy kimaradt belőle, ami csak az utóbbi időben kezdett elterjedni. Ez pedig a metálos arany köröm.    Megjelenése  várható volt, hiszen pontosan illik az idei Kleopátra ékszer divathoz  kattints ide az előzményhez!    Ilyen körömlakkokat több márkában is találsz (pl.: Moyra, Rimmel és a Cristal Nails üzleteiben). Áruk igen széles skálán mozog, márkától függően 600 forinttól egészen 2000 forintig terjed.    Aki kicsit idegenkedik a túlzottan metálos körmöktől, az választhat belőle egy kicsit lágyabb hatásút, ahogyan én is tettem.   Bátran próbáljátok ki ezt a trendet is, ha igazán figyelemfelkeltő és elegáns "luxury" körmöket akartok.

Újra divat a military

       A kétezres évek elején egyszer már felütötte a fejét a katona stílus a divatban, de sikere akkor tiszavirág életű volt. Most viszont ismét visszatér a köztudatba, egy sokkal elegánsabb és kifinomultabb formában. A nadrágok sokkal nőiesebb szabásúak lettek, a kabátok is karcsúsítottá váltak és végre megjelent a nálam nagy kedvencnek számító leggings és a szoknya is a terepmintás darabok között. A military stílus olyan ruhadarabokat jelent, amik khaki színűek vagy katonai terepmintában pompáznak. Viselésénél fontos szempont, hogy ne akarjunk tetőtől talpig katonai stílusba öltözni, mert inkább férfiasak leszünk tőle, mintsem szexisek. Ezeket a darabokat kombináljuk inkább egyszínű, főleg fekete, de akár piros kiegészítőkkel és felsőkkel is, valamint feldobhatod még szettedet egy kis szőrmével és egy pilóta napszemüveggel, amik különösen jól mennek ehhez a stílushoz        Számomra a kedvenc a már említett leggings, az atl...