Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

balett címkéjű bejegyzések megjelenítése

KÍVÁNSÁGLISTA: 6 könyv amit mindenképpen szeretnék megvenni

  Az olvasás talán az egyik legnépszerűbb karantén tevékenység, hiszen csak egy jó könyv és egy kis hely szükséges hozzá a kanapén.  Úgy gondoltam én is betárazok pár érdekes olvasmányt az év hátralévő részére, hiszen ki tudja mikor kényszerül az ember olyan helyzetbe, hogy akár hetekig nem léphet ki a házból.     Az Instagramon böngészve szinte mindig találok pár érdekes könyvajánlót, amiket rendszerint be is képernyőfotózok, aztán jól elfelejtem őket. Most ezeket az elmentett kincseket szedtem listába - sok közülûk már legalább 2 éve bújkál a fotók között- így a könyvesboltba indulva meglesz a kis bevásárlólistám és talán Nektek is ötleteket adhatok vele. Czank Lívia - A függöny mögött    Azonnal egy nehéz esettel kezdem a listám, már ami a beszerzést illeti. Czank Lívia, a balett csodálatos világát bemutató könyve 2017-ben került kiadásra, így könyvesboltokban már nem valószínű, hogy beszerezhetem. De addig kutatok amíg meg nem találom, hiszen a bal...

Legyél csinos és fitt!

       Szeretnéd  megőrizni karcsú alakod vagy esetleg leadnál pár kilót, de nincs több ezer forintod egy kondibérletre?       Nem kell ahhoz fitnessterembe járnod, hogy edzett és csinos legyél. Elég ha  megtalálod a legjobban hozzád illő sportstílust rákeresel a neten egy videóra és már kezdődhet is az edzést. Akár egyedül, akár barátnőkkel közösen is végezhetitek. Íme néhány példa.   Fogyj és izmosíts Jilliannel Jillian Michaels Amerika egyik legelismertebb és legnépszerűbb trénere. Számos fitnessel és fogyással kapcsolatos műsorban láthatjuk hatékony edzésterveinek köszönhetően.  Bátran ajánlom mindenkinek a 3 lépcsős 30 napos programját, ami csak napi fél órát vesz igénybe.  Minden lépcsőt 10 napig minden nap kell csinálnod. Remek állóképességet ad, karcsúsít és izmosít is egyben. Már az első hét után látványos változás érhető el vele. Mindössze két súlyzóra van hozzá szükséged, de ha esetleg nincs ...