Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

mozgás címkéjű bejegyzések megjelenítése

3 tipp a stressz leküzdésére

   Feszültség, stressz, pánik. Mindegyiket nagyon jól ismerem, ráadásul sokkal közelebbről, mint szeretném.Az első időkben a pánikrohamok és az állandósul erős feszültség teljesen megbénított. Nem tudtam, hogy ki vagyok, mit csinálok, mi történik velem. Aztán szép lassan ráébredtem, hogy ez így nem mehet tovább. Tennem kell valamit. Nem élhetem rettegésben az egész életem. Így születtek meg szépen lassan a túlélő terveim amiket a mai napig gyakran előveszek, pedig a pánikrohamok már szinte teljesen elmúltak, viszont egy-egy stresszes nap után vagy ha nem úgy alakulnak a dolgaim ahogy szeretném még mindig jó szolgálatot tesznek. Ezekből szeretném most veletek megosztani a 3 leghatékonyabbat. Remélem a segítségetekre lesznek majd!   Mozogj! A legkézenfekvőbbel kezdem, hisz ezt mindenki ismeri. Ha túl sok a stressz, ideges vagy nyugtalan vagy az egyik legjobb dolog amit tehetsz, ha fogod az edzőcuccod és elmész futni vagy az edzőterembe mozogni egy kicsit, hogy ...

5 érv a mindennapos testmozgás mellett

   Azt hiszem mindenki hallotta már elégszer azt, hogy napi 30 perc mozgás elengedhetetlen az egészségünk eléréséhez és megtartásához. Azt viszont már kevesebbszer halljuk , hogy milyen egyéb, pozitív hatásokat gyakorolhat a testünkre és a lelkünkre a mindennapi sport. Az alábbiakban most ezeket szedtem össze nektek.   1. Javítja a kedvünket A mindennapos stressztől izmaink befeszülnek, az energiaszintünk csökken. Ennek eredményeképp fáradtnak, levertnek, idegesnek később pedig egyenesen depressziósnak érezhetjük magunkat. Tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor még nehezebben vesszük rá magunkat egy kis mozgásra, pedig ilyen esetben van rá a legnagyobb szükségünk. Egy kis kocogás, séta vagy játék a gyerekekkel a szabad levegőn átmozgatja az izmainkat, ezáltal csökken a feszültség, javul a kedélyállapot, nő a vér oxigénszintje és fittebbnek, frissebbnek, vidámabbnak fogjuk érezni magunkat.   2. Elsimítja a problémákat Szintén a sok stresszel és feszülts...

Újabb edzéstipp

    Sok posztot írtam már a fogyókúráról, hogy mik az  alapszabályai , hogyan  edz , milyen  táplálékkiegészítőt fogyassz  és számos receptötletet is kaptatok tőlem. Ezekkel a módszerekkel viszonylag egyszerűen és gyorsan szabadulhattok meg néhány kilónyi feleslegtől. De mi a helyzet azokkal, akik nem 3-4 kilót szeretnének leadni? Nekik sokkal nehezebb a dolguk, hiszen nagyobb súllyal nehezebb a mozgás is. Főleg ha az ember a leghatásosabb módszerrel a cardioval szeretne eredményt elérni. Hiszen ebben a mozgásformában nagy hangsúly van az ugráláson, így minél nagyobb a fölösleged, annál nehezebben megy a feladat, ráadásul idővel a kedved is elmegy a küszködéstől.   Jó hír viszont, hogy kedvenc edzőnk Jillian Michaels a Nagy fogyás című műsor elismert szakembere közzétett egy videót, ami kifejezettem ilyen esetekre specializálódott. A tevékenység ugyanúgy cardio, ám egy sokkal kíméletesebb, mégis ugyanolyan hatékony formája. A videó összesen...

Reggeli jóga

   Régóta tetszett a jóga, mint mozgásforma, de csak mostanában kezdtem el komolyabban űzni. Ennek örömére be is szereztem egy komolyabb jógaszőnyeget is, hogy még jobban tudjam végrehajtani a gyakorlatokat.    A mai reggelt pedig azonnal a szőnyeg felavatásával kezdtem a Kopaszi gáton.    Nagyon rákattantam erre a mozgásformára, mert nagyon jól felpezsdíti a testet és a lelket is. Nyugtatólag hat az elmére és a kedved is jobb lesz tőle.    Főleg ha a szabadban űzöd. Bár zárt helységben is érezhető a pozitív hatás, de össze sem hasonlítható azzal a bizsergető, energia dús érzéssel, amit pár szabad levegőn elvégzett ászana tud adni.   A testet is nagyon szépen formálja, kisebb mértékben izmosít is, de a legjobban feszesítésre ajánlom. Ha naponta egy fél órát jógázol, akkor 1-2 héten belül látszani fog a testeden a változás.    Persze az is fontos, hogy higgyünk benne és a gyakorlatokat kom...