Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

fürdés címkéjű bejegyzések megjelenítése

Húsvét a Lush-ban

   Nem múlhat el ünnep Lush nélkül, így ahogy korábban a  Valentin napit , most a húsvéti kollekciót is szeretném bemutatni Nektek.    Ahogy azt már megszokhattuk a szortiment most is nagyon színpompás és illatos. Az egész kollekció összképe nagyon illik a tavaszhoz és az újjászületéshez. Könnyed gyümölcsös illatok és üde színek jellemzik.    Én két terméket tesztelem a mostani választékból, így azokkal kezdem a sort. Az első a Golden Egg fürdőgolyó, ami szerintem minden "szarkahajlamú" lányt megfog vastagon csillámos külsejével. Én is ebbe szerettem bele először. Másodszor pedig az illatába, ami bár elsőre mézes -karamellásnak tűnik, vízbe kerülés után körte illatúvá változik szerintem. De lehet, hogy csak én érzem így, mindenesetre nagyon lelkesítő hatással volt rám.    A vizet tavaszi, halványzöldre festi, amiben csakúgy kavarog a milliónyi apró csillám. A látvány és az illat kombinációjától pedig az ember úgy...

Femme Fatale est otthon

    Egy korábbi bejegyzésemben már megismerkedhettetek a  török estemmel , ami fantasztikus feltöltő hatással van a testemre és a lelkemre.    A mai bejegyzésben is egy hasonlóan jótékony hatású "fürdő szeánszt" szeretnék bemutatni nektek, amit én csak Femme Fatale estnek hívok.    Alapkellékei közé tartozik egy kád forró víz sok sok habbal, egy üveg jó bor, némi sajt vagy édesség és a stílusos francia jazz.    A borhoz van erre a célra egy extra nagyméretű poharam, azt teletöltöm borral és miközben folyik a víz előkészítem a többi kelléket is. A sajtokat vagy az édességet (kinek mihez van épp kedve) egy tányérra teszem, de nem ám csak úgy, hányaveti módon! Fordítsunk időt a szép elrendezésre és a dekorációra is. Ezen az estén ne spórolj semmi, főleg ne a kreativitáson. Meglátod, sokkal jobb lesz egy esztétikailag szépen elrendezett tálból nassolni, mintegy gyorsan összedobált halmazból.    Ezután a meggyújtok pár g...

A Lush

    Imádok relaxáló fürdőket venni a hideg estéken. Pár gyertya, kellemes relaxáló zene és persze a nélkülözhetetlen különleges illatok, habfürdők és testápolószerek körében.     Ehhez a Lush nevű üzletből szeretem beszerezni a hozzávalókat.    Imádom, hogy igazán egyedi ötleteik vannak, például a habfürdőjük és a testápolójuk sem a hagyományos folyékony állagú, hanem az egyik szivacsszerű. a másik pedig tömörebb és testünk hőjére olvad fel.    Teljesen oda vagyok ezekért a fantasztikus ötletekért.      Maga a Lush márka nem túl régi, közel 20 éve, 1994-ben nyitotta meg első boltját az Egyesült Királyságban.     Az üzlet különlegessége, hogy kézzel készített termékeket árul amelyek alapanyagai kizárólag növények. Az üzlet legfontosabb küldetésének érzi, hogy a fürdést egyszerű tisztálkodási tevékenység helyett varázslatos élménnyé tegye.    A habfürdők és fürdősók mellett r...