Lassan itt a szilveszter, mindenki átgondol mérlegel és számot vet. Én is ezt teszem, már legalább december közepe óta. Akkortájt jött rám először az érzés, hogy ideje leülni és elkezdeni alaposan átgondolni az idei és az elkövetkező évet. Az előző bejegyzésben már összegeztem, hogy mi az amit 2016-nak köszönhetek. Most inkább arról beszélnék, hogy mit várok a küszöbön álló 2017-től. Mert bizony nagyon sokat. 2015 még egy elég mélypontos évnek számított nálam. A pánikom bár enyhült, de még mindig sokszor megkeserítette az életem, a dolgaim nem mentek úgy, ahogy azt szerettem volna és az esetek többségében nem láttam az élet napos oldalát, hiába próbálkoztam. Akkor már évek óta elveszett voltam. Elvesztettem önmagam és csak éldegéltem egyik napról a másikra minden tudatosság nélkül. De legalább már felismertem ezt. Azt hiszem ez volt az első lépés. Felismertem, hogy a pánikrohamok miatt jó ideje nem vagyok önmagam. Az a nő aki nyúzott arccal, karikás szemekkel és leheletnyi smi