Mindig mozgékony lányka voltam. Szinte az egész életemet átszőtte a tánc. Már a kiságyban kapaszkodva is folyton riszáltam, aztán később a nagymamám magassarkújában tanultam a lépéseket a tévé előtt az Én táncolnék veled című műsorból. Amikor bekerültem az általánosba egyértelmű volt, hogy plusz szakkörként csakis a tánc jöhet szóba. Először néptáncra jártam, aztán viszont rátaláltam egy sokkal kecsesebb mozgásformára, a társastáncra, ami azóta is kiemelt helyet foglal el a szívemben. Pályaválasztáskor sem merült fel bennem semmi más választás csakis a művészeti iskola. A főiskola alatt aztán nyakamba szakadtak a "felnőtt dolgok", a vizsgák, a sok tanulás, aztán a munkakeresés, közben felköltöztem Pestre és végleg elszakadtam a szerelmemtől a tánctól. De ami még rosszabb a rendszeres mozgástól is. Belecsöppentem a nagybetűs életbe és még egyáltalán nem tudtam beosztani az időmet, nem volt fontossági sorrendem sem, így a mozgás és a sport szenvedett hátrányt ...