Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Rubint Réka címkéjű bejegyzések megjelenítése

Mit jelent nekem a sport?

    Gyerekkorom óta szerves része volt az életemnek a mozgás. 7 éves koromtól csak a szenvedélyemnek, a táncnak éltem. De azt, hogy igazán mit is jelenthet az embernek a sport, csak később tudtam meg. Pontosan akkor, mikor elkezdődtek életem legsötétebb, pánikkal teli évei. Akkor és később is, a sport volt az ami rengeteg pánikrohamon átsegített. Ha baj volt és féltem, hogy elvesztem a kontrollt, csak felültem a bringára és tekertem, tekertem, isten tudja hová vagy betettem egy durva alakreform edzést vagy felkaptam a futócipőm és elmentem futni. Persze az elején féltem, hogy nehogy közben rosszul legyek, vagy történjen valami, de amikor átlendültem a kritikus ponton minden kezdett szebb színben pompázni. Nem egyszer sírtam el ilyenkor magam. Igazán nem érdekelt, hogy ki látja vagy hogy ki mit gondol. Tudtam, hogy ennek a feszültségnek ilyen formában kell távoznia. Pár hónappal ez előtt, amikor Rubint Rékával beszélgettem erről, azt mondta, hogy a sport olyan, mint egy lelk...

VIDEÓ: Motiváció Rubint Rékától

  Nem tagadom tovább: Alakreform függő lettem. Beleszerettem a gyakorlataiba, az elő edzések hangulatába és az eredményre amit ad, mind testileg, mind lelkileg. A tornával együtt pedig megkedveltem Rubint Rékát is, aki mostanra amolyan mentornak tekintek. Csodálom az életmódját, nagyon tetszik, hogy abszolút mozgásfüggő és az is, hogy igazi motivátor. Az edzéseket mindig pár értékes gondolattal zárja és mindig tud olyat mondani ami megfog, elgondolkodtat és változásra ösztönöz. Legutóbb a Budapest Parkban, 36 fokban csináltam végig vele egy gyilkos edzést és úgy gondoltam, hogy a záróakkordként elhangzó motivációs beszédet megörökítem, hogy ti is hallhassátok és erőt meríthessetek belőle.

Fitt a nyár! 2017 élménybeszámoló

   Egy év alatt már nagyjából az összes létező Rubint Réka tornát unalomig nyomtam, így másfél hónappal ezelőtt elérkezettnek láttam az időt, hogy újabb kutatásba kezdjek és megpróbáljak új Alakreform videókat felfedezni a youtube-on. Találtam is kettőt. Az egyik a Fitt a nyár!-on a másik pedig a Fitt az ősz!-ön készült. Beletekergettem és szinte azonnal eldöntöttem, hogy ezentúl ezeket fogom használni, mert pörgősek voltak ,tele szuper zenékkel. Onnantól heti 3x vettem elő valamelyik videót és csináltam végig a rajta lévő 60 perces tornákat és minél többször csináltam annál jobban éreztem, hogy ott kell lennem a következő ilyen rendezvényen. Így szinte a meghirdetés pillanatában lecsaptam két elővételes jegyre, egyre a páromnak, egyre pedig magamnak. Idén 850 Ft-os és 1200 Ft-os jegyárak voltak. Az előbbi sima belépő a rendezvényre, az utóbbi belépő és 2 órás uszodajegy a MOM Sport uszodájába. Mivel a kettő között csak pár száz forint volt a különbség, így szerintem érdemese...

A Balatonra járni újra sikkes!

   Én mindig is szerettem a Balatont. Télen is, nyáron is. A közös családi nyaralást csak itt tudom elképzelni, mert elég messze van ahhoz, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból, de nem olyan messze, hogy 10-12 órán át az autó foglyai legyünk mire odaérünk. Ám mégis az utóbbi pár évben a családok többsége a balatoni nyaralás helyett külföldet választotta. Horvátország, Olaszország, Bulgária... Szépek, van tengerük és bennük van az idegen ország varázsa. De mégsem a miénk. Bár a magyar tenger kicsinyke, átlátni a túlpartjára, nem is sós a vize mégis más. Mégis jobb. Van egy különleges atmoszférája, mely izgalmas nyári szerelmekből, féktelen fesztiválokból, összebújós naplementékből és tökéletes kikapcsolódásból áll. Talán ennek köszönhető, hogy sokáig még egyetlen meseszép tengeri ország sem tudta letaszítani trónjáról a jó öreg Balatont. Vannak évek amikor kevesebben választják, de végül mindenkinek hazahúz a szíve és azon kapja magát, hogy Olaszország után ismét a balatonlelle...

Engedd el a haragot!

   Úgy él bennem az első meditációm élménye, mintha most lett volna. Akkoriban még nagyon durva pánikrohamaim voltak amiket egyáltalán nem tudtam kezelni, de olvastam, hogy a meditáció jó hatással lehet az állapotomra ezért megpróbálkoztam vele. Keresetem egy relax zenét a youtube-on lefeküdtem a padlóra és próbáltam ellazulni. Ellazítottam a lábujjaimat, a bokámat, aztán a térdemet és ekkor egy elképesztő torokszorító, fulladásos roham jött rám. Azonnal felpattantam a földről és kétségbeesetten kapkodtam levegő után. Miután jobban lettem egyből tudtam, hogy valami igazán hatásos módszerre bukkantam, ha első alkalommal ilyen durva dolgokat tud kiváltani belőlem. Másnap ismét nekirugaszkodtam a meditációnak. Az előző nagyjából 15 másodperc után most kereken fél percig bírtam fulladásos roham nélkül. Következő nap még jobban ment, 1 percig jutottam.    Mára már azt hiszem egész rutinos meditálónak mondhatom magam. Igyekszem napi szinten sort keríteni rá, bár n...

Hogy sikerült leadnom 6 kilót?

   Mindig mozgékony lányka voltam. Szinte az egész életemet átszőtte a tánc. Már a kiságyban kapaszkodva is folyton riszáltam, aztán később a nagymamám magassarkújában tanultam a lépéseket a tévé előtt az Én táncolnék veled című műsorból. Amikor bekerültem az általánosba egyértelmű volt, hogy plusz szakkörként csakis a tánc jöhet szóba. Először néptáncra jártam, aztán viszont rátaláltam egy sokkal kecsesebb mozgásformára, a társastáncra, ami azóta is kiemelt helyet foglal el a szívemben. Pályaválasztáskor sem merült fel bennem semmi más választás csakis a művészeti iskola.   A főiskola alatt aztán nyakamba szakadtak a "felnőtt dolgok", a vizsgák, a sok tanulás, aztán a munkakeresés, közben felköltöztem Pestre és végleg elszakadtam a szerelmemtől a tánctól. De ami még rosszabb a rendszeres mozgástól is. Belecsöppentem a nagybetűs életbe és még egyáltalán nem tudtam beosztani az időmet, nem volt fontossági sorrendem sem, így a mozgás és a sport szenvedett hátrányt ...