Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Légrádi Alexandra címkéjű bejegyzések megjelenítése

Első interjúm

   Mindenkinek örömmel jelentem, hogy túl vagyok életem első interjúján! Néhány héttel ezelőtt keresett meg a Femina Média, hogy készítene velem és még néhány Biovanne nagykövettel egy, a programot bemutató videóinterjút. Természetesen azonnal igent mondtam. Innentől elkezdődött a lázas felkészülés... Nap mint nap gyakoroltam a tükörben, hogy mit is fogok mondani, figyeltem a grimaszaimra és a mondat végi hangsúlyokra. A interjú napján pedig boldogan indultam a Teve utcába, hiszen úgy érzetem, a lehető legjobban felkészültem és mindent kirázok a kisujjamból. Aztán amikor odaértem és leültem a kamera elé rájöttem, hogy erre a feladatra lehetetlen felkészülni. A nyelvem folyamatosan összeakadt a zavartól és hiába mondogattam a magamét a tükörben napokig, a váratlan kérdések összezavartak és csak arra tudtam koncentrálni, hogy tutira vörös a fejem a képen az izgalomtól. Még a stáb pozitív véleménye és a sok dicséret sem tudott meggyőzni arról, hogy amit produkáltam...

Pár szó magamról

    Eszembe jutott, hogy  írom már egy ideje a blogot, de elég kevés dolgot árultam még el magamról.  Ezt szeretném most pótolni.    Hát hol is kezdjem.....  Talán ott, hogy az életem egyik legfontosabb eleme a tánc. 7 éves koromban kezdtem és 13 évig óriási erőbedobással műveltem. Szinte az össze stílusban tevékenykedtem, hála annak, hogy a nyíregyházi Abigél Művészeti Szakközépiskola tánc tagozatos tanulója lehettem. A balett és a társastánc volt a két legnagyobb szerelmem. Nagyjából 3 éve már csak hobbiból űzöm, de borzasztóan hiányzik az, hogy az egész napomat reggeltől estig ez a gyönyörű művészet töltse ki. Életem legmeghatározóbb része volt...    Egyébként Nyíregyházán születtem, de 2 éve Budapesten lakom a párommal. Rengeteg hobbim van, például imádok olvasni, főleg romantikus regényeket, de szeretek még sportolni, filmeket nézni, fotózni, barkácsolni, kirándulni, bulizni. Oda vagyok a különböző művészetekért is pél...