Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

origami szív címkéjű bejegyzések megjelenítése

Origami könyvjelző

   A nyári időszakban a kreatívkodás és a rejtvényfejtés mellett az olvasás az egyik kedvenc időtöltésem. Ennek köszönhetően majdnem heti szinten kell könyvjelzőt vennem, mert egy-egy könyv befejezése után, akárcsak a hajgumijaim ezek is eltűnnek valamilyen rejtélyes módon. Ezért úgy gondoltam, hogy keresek valami egyszerű és gyorsan újragyártható könyvjelzőmódot. Így találtam meg ezt a cuki origami szívecskét. Mindössze egy maximum 8x18-as színes papír és egy pici darab cellux szükséges hozzá. A papírt először félbehajtjuk hosszában, majd keresztben is, de csak azért, hogy egy jelölő hajtást készítsünk. Ennek a jelölésnek a mentén a papír mindkét oldalát felhajtjuk.    Ha ezzel megvagyunk, fordítsuk meg a papírt és hajtsuk le a felső füleket úgy, hogy ne takarják el az előző hajtogatással létrejött kis "zsebecskét". Középen behajtunk két kis fület, a szív közepének, ...