Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

spórolós recept címkéjű bejegyzések megjelenítése

Sütőtökkrémleves

   Imádom a sütőtököt! Kétségtelenül az egyik legjobb dolog az őszben. De nem volt ez mindig így. 4-5 évvel ezelőtt senki nem tudott volna rábeszélni egy darab frissen sütött tök elfogyasztására. Úgy gondoltam ez nem az én ízvilágom. Aztán nagyjából 3 évvel ezelőtt valami megváltozott. Valahogy mégiscsak ízleni kezdett, de csak kis mennyiségben. Az utóbbi 1 évben viszont mániákus sütőtökfogyasztóvá léptem elő. Megesett nem egy alkalommal idén is, hogy a vacsorám 4 kisebb szelet tök volt és kész. A párom szerint élvezet nézni ahogy eszem, mert közben árad belőlem  a boldogság. :D   Idén viszont kevésnek éreztem már a sütött változatot. Valami másra vágytam. Valami más állagra, valami pikánsabb ízvilágra. Tavaly kóstoltam a sütőtökös pitét, de az nem győzött meg annyira, így gondoltam most a levessel próbálkozom.   Nagyon egyszerű volt elkészíteni, nem is került sokba és valami elképppppesztően finom lett. Nem is tudtam megállni egy tányérnál,,,, ...

Töltött bagett

   Szerintem mindenki ismeri a hipermarketekben kapható fagyasztott, zöldfűszeres vagy fokhagymás fűszerevajjal töltött bagetteket, amik szupergyorsan elkészülnek és fillérekbe kerülnek. De mint mindenből, ebből is jobb a friss, otthon készített változat és nekem van is rá egy gyors és olcsó receptem!     Hozzávalók: 1 közepes vagy 2-3 kicsi bagett (lehet akár sajtos is, úgy még finomabb) 3-4 szelet csirkemellsonka vagy bacon nagy adag reszelt sajt 1 csipet só ízlés szerinti fűszerek ( én legtöbbször fokhagymát, fehér borsot és metélőhagymát használok) Fogjuk a bagettet és kivágunk belőle egy csíkot, végig a közepén.    A többi hozzávalót összekeverjük egy tálban, majd óvatosan, kanállal a bagetten kivágott résbe töltjük.    Ezután pizzasütő lapra tesszük (ha nincs, megteszi egy sima tepsi is) és nagyjából 3-5 perc alatt készre sütjük. De folyamatosan nézegessük, mert hamar odakaphat. Ha kész szeleteljük fel és még me...

Fincsi kakaós csiga I.

   Nem tudom, ki hogy van vele, de ahogy hűl kint az idő én annál jobban szeretek bent, finom süteményeket gyártani. Imádom, ahogy a sütő melege átjár mindent és a szálló, kellemes illatok egyszerű lakásból, meghitt otthonná varázsolják a helyet, ahol élünk.    Egy jó süteménynek mindenki örül,mert remek lezárása lehet egy finom étkezésnek, illik egy csajos, beszélgetős délutánhoz vagy egy jó filmnézős vasárnapi matinéhoz. Azt viszont kevesen tudják, hogy a spórolásban is segít.  Egy egyszerű kelt tésztás vagy piskótás sütemény egy tartalmas leves mellett helyettesítheti a második fogást. Gondoljunk csak bele, hogy hányszor kaptunk az óvodai vagy az iskolai menzán például bablevest és túrós bélest vagy hasonló kombinációkat.   Most egy édesanyámtól tanult kakaós csiga receptet szeretnék megosztani veletek. Nem túl nehéz, bár a kelt tészta elkészítésébe az első két alkalommal beletört a bicskám. Azóta viszont rájöttem  minden apró trükkjére, íg...

Tejszínes karfiolleves

  Az egyik kedvenc karfiolos receptem a tejszínes karfiolleves, amit szintén az én drága Anyukámtól tanultam. Nagyon finom és könnyű elkészíteni, szóval a kezdők is nyugodtan bevállalhatják. Bónuszként pedig meg kell említsem, hogy tart még a karfiol szezonja, így az elkészítése különösen olcsó.   Hozzávalók: 1 kis vagy közepes fej karfiol (attól függ, hány személyre készítjük) 1 zöldségleves kocka só, liszt főzőtejszín pár csepp olívaolaj (de jó a napraforgó is) 1 tojás  A karfiolt megmossuk és kicsi darabokra szedjük, rádobjuk az olajra és 1-2 percig kevergetjük. Aztán felöntjük vízzel és beledobunk egy zöldségleves kockát. Addig főzzük, amíg a karfiol puha, fakanállal könnyen szétvágható nem lesz.  Közben adhatunk hozzá még sót, ha szükséges. Egy kisebb tálkába teszünk egy púpozott evőkanál lisztet és apránként hozzákeverjük a tejszínt, majd adunk még hozzá pár kanállal a leves levéből és csomómentesre keverjük. Amikor jó a karfiol ezt a tej...