Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

new yorker címkéjű bejegyzések megjelenítése

Csak egy kis farmer kell

   A farmer egy olyan örök klasszikus anyag, ami sosem megy kis a divatból és minden stílushoz passzol. Gondoljunk csak kedvenc farmdzsekinkre, ami ugyanúgy illik egy romantikus hosszú, ruhához, mint egy sportcipős összeállításhoz. Én személy szerint imádom a farmert nadrágban és kabátban is. Ez egyértelműen kiderül a mai szettből. Összesen csak 2 színt használtam, a fehéret és a farmerkéket,  amit egy leheletnyi arannyal bolondítottam meg, még sem lett túl egysíkú a szettem.   A cipőt és az órát már sokszor láthattátok nálam, ezek hatalmas kedvencek, viszont a nadrág megér pár szót. Ez a farmer 5-6 éve van a birtokomban. Fénykorában hosszú volt és szép kis öv járt hozzá. Bár nagyon vigyáztam rá egy idő után elkerülhetetlen volt az anyaggyengülés. Így a combok összedörzsölődésénél és még pár helyen elkezdett kikopni kedvenc kis nacim. De semmiképp sem akartam megválni tőle, így inkább átalakítottam. Habkő és olló segítségével újabb kopásokat és szaggatáso...

A romantika bűvöletében

   Első randi. Izgalom, pillangók a gyomorban és eszeveszett igyekezet, hogy a lehető legtökéletesebb oldalunkat mutassuk. Pedig nem kellene. Elég egy csinos ruha,  természetes smink, leheletnyi gyöngy, fesztelen viselkedés és némi báj. Ne azt akard megmutatni az első randin ami nem vagy (tökéletes) hanem inkább próbálj meg minél többet megmutatni abból az apró hibákkal teli, ám mégis csodálatosan sokoldalú emberből aki viszont tényleg vagy! Ruha: New Yorker Gyűrű:  http://rossettibizsu.hu/ http://rossettibizsu.hu/tundervirag-gyuru.html Táska: Paco Rabanne

Vagány, tavaszi outfit

      Szuper dolog, hogy kit egyre többet süt a nap és érezhetően melegszik az idő. Lassan elrakhatjuk a télikabátokat, helyette pedig elég lesz egy vékony dzseki vagy egy vastag pulcsi.    Most az utóbbival szeretnék bemutatni egy tavaszias, mégis nagyon vagány szettet.    A szőrős pulcsit az F&F-nél szereztem és bevallom nektek őszintén, hogy ez egy gyerek méret. :D Nem tudom, hogy mostanában milyen génmanipulált gyerekekre szabják a ruhákat, de az utóbbi 1-1,5 évben észrevettem, hogy a legnagyobb gyerekméret is simán jó rám. Pedig ez korábban sosem volt így és nem hinném, hogy összementem volna az évek során. Mindenesetre nekem ez csak jó, hiszen így bővült a ruhakínálat amiből válogathatok.    Szóval, visszatérve a pulcsira, szerelem volt első látásra. Egyből megtetszett a színe és az is, hogy hosszú szőrű anyagból készült. Ennek köszönhetően olyan meleg, hogy kabát sem kell hozzá. A pink szín és a csajos anyag tökélete...

Könnyed, őszi outfit

    Az elmúlt hetek kellemes időjárása után, a mai ítéletidő rádöbbentett arra, hogy bizony jönnek a hűvös napok. A nappalok egyre rövidülnek és a csontig hatoló hideg szél is egyre gyakrabban feltámad.  Ideje hát előásni a szekrényekből az átmeneti dzsekiket és bőrkabátokat. Idén én nem tervezek ezen a téren nagy vásárlást, mert a gardróbomban 2 szuper bőrdzseki, 3 átmeneti kabátka és egy halom felkapós meleg pulóver lapul erre az időszakra. De mind közül a legnagyobb kedvencem ez az Orsay kabát, amit 3 éve vásároltam és úgy vigyázok rá, mint egy igazi kincsre.  Egyszerűen imádom! A hosszú évek alatt sem tudtam megunni, mert a fazonja időtlen és karcsúsító, a színe miatt pedig könnyen kombinálható szinte bármivel.    Ma egy vagány bőrnadrágot választottam hozzá borítéktáskával és egy szexi magassarkúval.    A felső és a táska színe a kabátétól 1-2 árnyalattal eltér, hiszen idén egy szetten belül az adott szín több árnyalatát is f...

Outfit ajánló

       Egy igazán csinos és látványos szettet szeretnék nektek bemutatni, ami kiválóan alkalmas egy shoppingolós napra vagy egy kellemes délutáni kávézásra a barátnőkkel. A felső eredetileg sima póló fazon, de ahogy a képen is látni megbolondíthatjátok azzal, ha félvállra engeditek. Ez gardróbom egyik igazán friss darabja, így  ha ügyesek vagytok, még könnyen beszerezhető a Cosmos City üzleteiben. Ehhez már csak egy egyszerű fekete leggings (az enyém a New Yorkerből való) és pár romantikus hangulatú fekete ékszer (karkötő Kik, fülbevaló Bijou Brigitte és majd a videóban látható gyűrű Invázió) kell és tökéletes lesz a hatás. Táskának egy nagyobb leopárd mintás darabot választottam, ami remekül illik a felső színvilágához és a fölötte viselt kabáttal megegyező színű. Lábbelinek pedig egy térd fölé érő igazán szexi csizmát viselek. És hogy hogy is néz ki mindez a valóságban? Ime itt a videó róla: ...