Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

programajánló címkéjű bejegyzések megjelenítése

Programajánló: Családi kihívás az Aquaworldben!

   Gyerekkorom óta hallgatom Anyukámtól azt a nagy igazságot, hogy a család összehozásához és a családi kapcsolatok szorosabbra fűzéséhez tartalmas, élményekkel teli programokon át vezet az út.     Ezt az elvet vallja a #kikapcs - Mobil OFF Élmény ON mozgalom is. Fő céljuk, hogy felhívják a figyelmet a minőségi időtöltés fontosságára, valamint a virtuális világ és a valósan megélt élmények egyensúlyban tartására. Ennek érdekében családbarát szolgáltatóhelyek bevonásával olyan #kikapcs programokat szerveznek, ahol a normál belépőjegyek áráért a megszokott szolgáltatásokon túl  számos más, hasznos és érdekes programot kaphatnak a családok, ezzel is támogatva őket a közös élmények megszerzésében.    A #kikapcs programsorozat következő eseménye: 2018 október 21.-én lesz az  Aquaworld Budapest élményfürdőben, ahol a vállalkozókedvű családok különböző versenyeken mérhetik össze ügyességüket és tudásukat. Szárazföldön és vízen is zajlanak majd a ...

A strandszezont ezennel megnyitom!

   Az elmúlt hetekben picit káoszos lett az életem a bevállalt plusz munkának köszönhetően. Először azt hittem, hogy lazán fog menni, mert mindent a kezemben tudok tartani, de ahogy fogyott az energiám a rendszeres hajnali kelés és késői fekvés következtében, úgy kezdett el széthullani a rendszerem és kicsúszni a kezemből az irányítás.     A közelgő hosszú hétvége viszont bizakodással töltött el,mert bár sok dologban kellett utolérnem magam, de mégis ott ragyogott benne a pihenés édes reménysugara is.    Aztán továbbgondolva a dolgot a Szerelmemmel rájöttünk, hogyha én otthon maradok, akkor tutira nem fogok kikapcsolódni., mert mindig bele fogok fogni valamilyen feladatba , így muszáj lesz kimozdulnunk és ha lehet akkor minél hamarabb, hogy ne merítsem tovább az így is lemerült energiakészleteimet. Így történt, hogy szombaton késő délelőtt, miután jól kialudtam magam, szedtük a sátorfánkat és elindultunk a Megyeri hídnál lévő Aquaworldbe ...

Majális Bükfürdőn

   A hosszú hétvége közeledtével egyre könnyebb elveszni a majálisok programdzsungelében. Koncertre menjünk vagy hagyományos vásári forgatagba szívecskés- tükrös mézeskalácsért vagy inkább kiránduljunk? Mi lenne, ha mindezt ötvöznénk? Legyen benne egy kis koncert, egy kis vásár és egy varázslatos környezet. Az úti cél pedig legyen a nemzetközileg is nagy hírnévnek örvendő fürdőváros: Bük. Ez a kis ékszerdoboz hazánk harmadik legnépszerűbb úti célja, mely a közhittel ellentétben nem csak fürdőzéssel vár, hanem számtalan más remek programmal és ez május elsején fokozottan igaz.   Lesz itt zene, tánc, ínycsiklandó ételek, hűsítő italok, vásár, koncertek és hagyományos májusfa állítás.    Az ide érkezőknek nem érdemes kihagyni a Bükfürdői Termelői Piacot sem, amelyen a környékbeli termelők heti rendszerességgel kínálják hagyományos eljárással helyben vagy a környéken készült termékeiket. Én jártam már ilyen termelői piacon és számomra felejthetetlen él...

Lazulj az Aquaworldben!

   Néha mindenkinek kell a kikapcsolódás. Fontos, hogy legyenek alkalmak amikor kilépünk a mókuskerékből és csak az élményekre, a családunkra és önmagunkra koncentrálunk. Persze nehéz erre időt szakítani rohanó világunkban, viszont a hosszú hétvégék, mint például a most következő május elsejei, nagyon jó alkalom lehet erre.    De hova is menjünk? Hol találunk egy olyan helyet ahol kicsik és nagyok egyaránt jól érzik magukat, változatosak a programok, rengeteg élményben lehet részünk és még az időjárás sem ronthatja el az előre betervezett pihenésünket? Nekem van egy tippem rá. A Megyeri híd pesti hídfőjénél található  Aquaworld Élményfürdő tökéletesen megfelel a fent említett paramétereknek.    Én eddig egyszer jártam ott, még pár évvel ezelőtt és akkor teljesen beleszerettem a bent található Angkor -romtemplomba. Fotóhelyszínnek elsőosztályú, szóval nem érdemes otthon hagyni a fényképezőket... Viszont úgy érzem, hogy akkor nem használt...

Kerekerdő Élménypark- avagy a magyar Disneyland

   Disneyland az a csodálatos hely, ahová titkon mindenki vágyik, mindegy hogy hány éves. Belecsöppenni egy igazi mesevilágba, találkozni a hőseinkkel és elszabadulni a szürke hétköznapok gondjaitól egy olyan csodálatos világba, ahol minden megtörténhet és a jók mindig elnyerik méltó jutalmukat.    Ha nem is akkora költségvetéssel és pompával, de kis hazánkban is megkaphatjuk ezt az élményt, ha elutazunk Debrecenbe a Kerekerdő Élményparkba . Én húsvét hétfőn jártam ott a családommal és egy szuper élményt kaptam, mely során újra gyerekké váltam, ha csak pár órára is. Flinstone Frédi vízibiciklik, izgalmas kalandpark, ugrálóvár (bár nagy fájdalmamra itt is csak gyerekek használhatják :D ), trambulin, beszélő fa és csodálatosan megépített mesejelenetek várják az idelátogatókat.    Külön említést érdemel még a belépős rendszer, melyben az 1500 forintos jegyárból visszakapunk 1000 ft-ot, két 500-as kupon formájában, amit beválthatunk a játékoknál, d...

Max Factor Make-up Academy roadshow-n jártam

  A naprakész kis facebook lakók már láthatták, hogy a hétvégén ellátogattam, a Max Factor Make-up Academy roadshow egyik állomására az Alleeba. A roadshow április elsején indult a budapesti Aréna plázából és egészen június 4.-ig tart, mely idő alatt 10 állomást jár végig a csapat. A szombati napokon megrendezésre kerülő személyes sminktanácsadás teljesen ingyenes, melyre akár előre be is jelentkezhettek. Szerintem minden nőnek életében legalább egyszer el kellene látogatni egy ilyen tanácsadásra, hiszen nincs is annál jobb, mint amikor egy tényleg hozzáértő szakember, az arcunk minden vonását figyelembe véve ad sminkelési tanácsokat. Ezt bizony nem pótolja semmilyen magazinokban leírt "Ilyen az arcformád, így sminkelj" cikk. Az olyan személytelen, mert lehet ám, hogy ilyen az arcformád, de a sminkelésben számít a szem-és  az ajakforma illetve vastagság és még megannyi más személyes jellemző.    Én nagyon régen vágytam már egy ilyen tanácsadásra, így kapva k...

Hétvégi programajánló: Macaron Nap

   Mi az? Kicsi, színes, kívül roppanós, belül pedig krémes és megédesíti a napjainkat? Hát persze, hogy a macaron!   Jó hír eme exkluzív francia édesség szerelmeseinek, hogy holnap immáron negyedik alkalommal rendezik meg Budapesten a Macaron napot. A rendezvény helyszíne az Akvárium Klub lesz, ahol az érdeklődők számos változatot kóstolhatnak meg, például a hagyományosnak számító csokisat, az egyedi levendulásat, de akár sós (!) macaronokból is válogathatnak.   Jegyek elővételben és a helyszínen is kaphatóak. További infókat a  macaronnap.hu  -n vagy az esemény  faceook oldalán  találtok! Na ki lesz ott?

Programajánló: Téli séta a budapesti állatkertben

           Valószínűleg nem sok embernek jutna eszébe télen állatkertbe menni, pedig ugyanolyan jó program tud lenni mint nyáron. Érdekes dolog ilyenkor megfigyelni az állatokat, például a jegesmedvét vagy a pingvineket akik igazán tudnak örülni az általuk kedvelt hideg idő megérkezésének.  Attól sem kell igazán félnünk, hogy a séta során nagyon át fogunk fagyni, hiszen ilyenkor a trópusi állatokat a kellemesen meleg házaikban tekinthetjük meg, így bizonyos időközönként, mikor betérünk egy egy ilyen házba, jól át tudunk melegedni és újult erővel nekivágni a kinti sétának.  Érdemes megnézni a fóka showt, amit a hideg idő ellenére is megtartanak. Igazán édesek a labdázó ás puszit adó fókák! A kezdő időpontokról a helyszínen vagy a fővárosi állatkert honlapján tudtok tájékozódni. Ajánlatos azért magunkkal vinni egy termosznyi meleg teát, mert sajnos az állatkerten belül csak arany árban kaphatunk átmelegítő italt. Aki...