Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

gyors címkéjű bejegyzések megjelenítése

Gyors ázsiai rízs

   Munka után hazaesve valami gyors vacsira vágysz? 36 fokban 10 percnél többet nincs kedved a tűzhely mellett állni?    Bármelyik csoportba is tartozol ez a recept neked való! Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 1 kápia paprika 1 sárgarépa 10 dkg gomba 2 ek. szójaszósz Rízs Só, bors Először készítsük elő az alapanyagokat. Hámozzuk meg és aprítsuk vékony csíkokra a hagymát, paprikát, a sárgarépát és a gombát. Egy lábasba tegyünk 1 evőkanál olajat, pirítsuk meg rajta a hagymát, majd dobjuk rá a többi zöldséget is és együtt pirítsuk tovább nagyjából 5 percig. Ezután adjuk hozzá a szójaszószt, az ízlés szerinti sót és borsot, majd lefedve még 5 percig főzzük. Ha kész keverjük össze a készre főzött rízzsel és már kész is vagyunk. Gyors, laktató és még vegán is!

Kolbászos csicseriborsó

    A csicseriborsóval közelebbről az Oriflame wellness blogger eseményén ismerkedtem meg és már az első kóstoláskor tudtam, hogy visszatérő eleme lesz az étkezéseimnek. Ezt az elképzelésemet úgy néz ki az Univerzum is támogatta, mert január elején szuper akcióban találtam rá a csicseriborsó konzervre az Aldi polcain. Azonnal vettem is belőle két extra nagy dobozzal. Az egyikből az Oriflame rendezvényén megkóstolt töltött cukkinit akartam elkészíteni, a másikból pedig egy szupergyors és nagyon laktató kolbászos egytálételt. Most ez utóbbinak a receptjét hoztam el nektek.    Hozzávalók: 400 g csicseriborsó konzerv 15 dkg kolbász 1 közepes vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 3 közepes paradicsom vagy egy közepes adag sűrített paradicsom ízlés szerint kakukkfű 1 teáskanál pirospaprika só és petrezselyemzöld    A kolbászt karikára vágjuk, majd egy lábasba tesszük és kisütjük belőle a zsírt. Ezután a kolbász szeleteket kiszedjük é...

Gyerekkorom kedvence: az ökörszem

   Az iskolában, főleg alsóban sokszor kaptunk az iskolatej mellé ökörszemet uzsira vagy tízóraira. Imádtam ezt a mazsolás- túrós finomságot. Aztán mire felsős lettem ez szép lassan kimaradt a menüből a suliban és ezzel párhuzamosan a pékségek kínálatából is. Szomorú voltam, mert nekem nagyon ízlett.    Aztán mostanában újra elkezdett feltűnni pár helyen, többek között a Tescoban és néhány kisebb pékárú boltban, de mindenütt csak az új keletű pudingos változatban, amiért én nem igazán vagyok oda. Így úgy döntöttem, hogy kutatok egy kicsit és elkészítem magamnak a régóta vágyott finomságot. Légrádi Alexandra (@premium_barbie) által megosztott bejegyzés , 2017. Jún 7., 06:58 PDT    Alapból nyitott voltam a tésztagyúrogatós változatra is, de végül találtam egy "csaló" receptet, amiben egyszerűen csak a bolti zsemléket töltjük meg. Első körben ezt próbáltam meg és annyira fincsi lett, hogy ennél is maradtam.     Hozzávalók (6 ...

Sütőtökkrémleves

   Imádom a sütőtököt! Kétségtelenül az egyik legjobb dolog az őszben. De nem volt ez mindig így. 4-5 évvel ezelőtt senki nem tudott volna rábeszélni egy darab frissen sütött tök elfogyasztására. Úgy gondoltam ez nem az én ízvilágom. Aztán nagyjából 3 évvel ezelőtt valami megváltozott. Valahogy mégiscsak ízleni kezdett, de csak kis mennyiségben. Az utóbbi 1 évben viszont mániákus sütőtökfogyasztóvá léptem elő. Megesett nem egy alkalommal idén is, hogy a vacsorám 4 kisebb szelet tök volt és kész. A párom szerint élvezet nézni ahogy eszem, mert közben árad belőlem  a boldogság. :D   Idén viszont kevésnek éreztem már a sütött változatot. Valami másra vágytam. Valami más állagra, valami pikánsabb ízvilágra. Tavaly kóstoltam a sütőtökös pitét, de az nem győzött meg annyira, így gondoltam most a levessel próbálkozom.   Nagyon egyszerű volt elkészíteni, nem is került sokba és valami elképppppesztően finom lett. Nem is tudtam megállni egy tányérnál,,,, ...

Szilvás- fahéjas crumble

   A crumble (magyarosítva morzsasüti) egy angol édesség, ami mára meghódította az egész világot. Ez nem is csoda, hiszen elképesztően finom, öt perc alatt összeállítható és szezonális gyümölcsökből elkészítve nagyon olcsó.   Én pár napja ismerkedtem meg ezzel az édességgel, amikor az instagramon felfedeztem egy képen. Azonnal utánanéztem mi is ez pontosan, honnan származik és hogyan kell elkészíteni. Már ekkor nagyon megfogta a fantáziámat. Maga a morzsa mindössze 3 hozzávalóból készül, a töltelék pedig lehet szinte bármi. Alma, szilva, banán, körte, cseresznye stb, és ami a legjobb, hogy sós változat is készíthető belőle zöldségekkel.   Most, első alkalommal egy szilvás- fahéjasat készítettem, ennek a receptjét osztom meg veletek. Hozzávalók: 12,5 dkg vaj 12,5 dkg liszt 10 dkg cukor 80 dkg szilva őrölt fahéj    A vajat nagyjából elmorzsoljuk a liszttel, majd hozzáadjuk a cukrot és tovább morzsolgatjuk. Fontos, hogy semmiképp se g...

Egyszerű fonott konty

   Nagyon rég volt már frizuratipp, így gondoltam megleplek titeket eggyel. Gyors, picit zilált, de pont ettől szexi fonott kontyot fogunk készíteni.   Ehhez először a fejünk tetejéről és oldalról szedünk össze hajat úgy, mintha fél lófarkat csinálnánk, csak most összegumizás helyett befonjuk.      Aztán a maradék hajat 2 részre szedjük és szintén befonjuk. A végükre ilyenkor még tehetünk hajgumit, hogy ne essenek szét a fonatok.    A két szélső fonatot összekötjük egy szorosabb csomóval, majd levesszük a végükről a hajgumit és eldugjuk a végeket.    Így csak a középső fonat lóg majd le, amit egy laza mozdulattal feltekerünk körben, levesszük róla a gumit és hullámcsattal rögzítünk.    Oldalt még kihúzhatunk pár kósza tincset a zilált hatás kedvéért.   Ezt a frizurát viselhetitek egy meleg napon egy romantikus outfithez vagy virágos fejdísszel egy fesztivál szetthe...

Töltött bagett

   Szerintem mindenki ismeri a hipermarketekben kapható fagyasztott, zöldfűszeres vagy fokhagymás fűszerevajjal töltött bagetteket, amik szupergyorsan elkészülnek és fillérekbe kerülnek. De mint mindenből, ebből is jobb a friss, otthon készített változat és nekem van is rá egy gyors és olcsó receptem!     Hozzávalók: 1 közepes vagy 2-3 kicsi bagett (lehet akár sajtos is, úgy még finomabb) 3-4 szelet csirkemellsonka vagy bacon nagy adag reszelt sajt 1 csipet só ízlés szerinti fűszerek ( én legtöbbször fokhagymát, fehér borsot és metélőhagymát használok) Fogjuk a bagettet és kivágunk belőle egy csíkot, végig a közepén.    A többi hozzávalót összekeverjük egy tálban, majd óvatosan, kanállal a bagetten kivágott résbe töltjük.    Ezután pizzasütő lapra tesszük (ha nincs, megteszi egy sima tepsi is) és nagyjából 3-5 perc alatt készre sütjük. De folyamatosan nézegessük, mert hamar odakaphat. Ha kész szeleteljük fel és még me...

Sütőtökös -fetás bruschetta

   Télen nálam mindig van otthon sütnivaló tök. Imádom, mert finom és elképesztően egészséges, hiszen tele van vitaminokkal. Ha megsütök egy kisebb tököt, ami kb. 3-4 szelet, az nekem elég is vacsorára, így nem csak az egészségemért, hanem az alakom megőrzéséért is teszek.    De jóból is megárt a sok alapon néha elunom ezt a formáját, így kénytelen vagyok új elkészítési formák után nézni. Egy ilyen alkalommal akadt a kezembe a sütőtökös -fetás bruschetta receptje ami valami zseniális. Elsőre talán kicsit szokatlannak találjuk majd az ízvilágot, de pár falat után megbarátkozunk vele, sőt egyből rá is kattanunk, így másnap már készíthetjük is a következő adagot.   Hozzávalók (4 főre): 1 kisebb sütőtök olívaolaj 1 kisebb vöröshagyma fél piros kaliforniai paprika 15 dkg feta sajt kenyérszeletek   A tököt hámozzuk meg, majd vágjuk kockára és előmelegített sütőben süssük puhára kb. 40 perc alatt. Eközben vágjuk szintén kockára a hagym...

Őszi rózsa

    Tegnap egy kellemes erdei séta után úgy döntöttem, hogy sütök valami finomat.  Testem minden porcikáját átjárta a friss erdei levegő, az elmém megnyugtatta az ott tapasztalt csend, a lelkem pedig csordultig telt a csodás színek és az eső áztatott avar kölcsönözte mesevilágszerű hangulattal. Ez az élmény inspirált arra, hogy készítsek valami nagyon őszi sütit. Valami olyat, ami nem csak finom, hanem melengeti a szívem és a lelkem is. Így nekiálltam kutakodni a neten és rátaláltam az őszi rózsára, ami szerintem a világ legegyszerűbb, leglátványosabb és legfinomabb sütije. Most meg is mutatom hogyan készül!     Hozzávalók (12 darabhoz): 3 közepes alma 1 db citrom leve sárgabaracklekvár 1 csomag leveles tészta őrölt fahéj    Az almákat félbevágjuk, a magházukat eltávolítjuk és nagyon- nagyon (nagyjából 2mm) vékony szeletekre vágjuk. Egy közepes tálba vizet öntünk, belecsavarjuk a citrom levét és belerakjuk az almaszeleteket...

Egyszerű mikrós süti

       Biztos veletek is előfordult már, hogy nagyon megkívántatok valami édeset, de sajnos a konyhát átkutatva nem akadtatok semmire, ami kielégíthette volna ezen vágyatokat.      Erre az esetre szeretnék ajánlani egy egyszerű és gyorsan elkészíthető finomságot. A szükséges hozzávalók:      4 csapott evőkanál finomliszt      2-3 csapott evőkanál cukor vagy gyümölcscukor      1 késhegynyi sütőpor vagy szódabikarbóna      2 evőkanál kakaópor      1 tojás      2 evőkanál olaj      2 evőkanál tej    Az elkészítése pedig a következő módon történik. Vegyünk elő egy nagyobb bögrét és tegyük bele a száraz elemeket ( a lisztet, a cukrot, a sütőport, és a kakaóport). Jó alaposan keverjük össze őket.   Üssük rá a tojást, és adjuk hozzá a többi nedves elemet is (az olajat és a tejet). Ezután keverjük össze a hozzávalókat addi...