Imádom a sütőtököt! Kétségtelenül az egyik legjobb dolog az őszben. De nem volt ez mindig így. 4-5 évvel ezelőtt senki nem tudott volna rábeszélni egy darab frissen sütött tök elfogyasztására. Úgy gondoltam ez nem az én ízvilágom. Aztán nagyjából 3 évvel ezelőtt valami megváltozott. Valahogy mégiscsak ízleni kezdett, de csak kis mennyiségben. Az utóbbi 1 évben viszont mániákus sütőtökfogyasztóvá léptem elő. Megesett nem egy alkalommal idén is, hogy a vacsorám 4 kisebb szelet tök volt és kész. A párom szerint élvezet nézni ahogy eszem, mert közben árad belőlem a boldogság. :D Idén viszont kevésnek éreztem már a sütött változatot. Valami másra vágytam. Valami más állagra, valami pikánsabb ízvilágra. Tavaly kóstoltam a sütőtökös pitét, de az nem győzött meg annyira, így gondoltam most a levessel próbálkozom. Nagyon egyszerű volt elkészíteni, nem is került sokba és valami elképppppesztően finom lett. Nem is tudtam megállni egy tányérnál,,,, ...