Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

paplan címkéjű bejegyzések megjelenítése

IKEA kívánságlista

   Nem töltöm minden napomat az IKEA-ban, de negyedévente teszek egy nagy sétát benne, hogy feltöltsem az édességraktáram és beszerezzek ezt- azt a lakásba. Utoljára karácsony előtt jártam a lakberendezés Mekkájában, így időszerű lesz az elkövetkező hetekben egy újabb látogatás. Addig is, összegyűjtöttem pár dolgot egy kis listába, egyrészt azért, hogy ne felejtsek el semmi fontosat a boltban, másrészt, hogy ne kerüljön 500 darab totál fölösleges mécsestartó és kis dísztál a kosaramba, csak azért, mert mindegyik olyan olcsó...   1. Rendszerezők és dobozok Pontosan tudom, hogy lassan kezdek már az agyatokra menni ezzel a nagy rendszerező mániával, de nem fogok leállni vele amíg minden apró dolognak meg nem találom a megfelelő helyet a lakásban. Egyébként félelmetes, hogy mennyire rá lehet kapni erre. Az ember először csak 1 -2 fiókot rak rendbe, amibe aztán akkora élmény minden egyes nap belenézni, hogy elhatározod megcsinálod a többi fiókot is, aztán ha ezzel m...

Mintha felhő alatt aludnál

   Az elmúlt egy évben nagy paplangondokkal küzdöttem. Volt egy már nagyon nem új paplanom, ami 2 naponta forgatnom kellett, mert mindig összegyűlt az aljában a toll és egy idő után már úgy érzetem, hogy csak a huzattal takarózom, ami a hűvös őszi estéken nem igazán esett jól. Nem beszélve arról, hogy miután huzatot cseréltem rajta, az egész lakás úgy nézett ki, mintha megkopasztottam volna egy komplett libát. Elég hamar megelégeltem ezt az állapotot, így elkezdtem keresgélni az új paplanom, amit ezer bolt végigjárása után a Dilaninál találtam meg.    A webshopjukban 2 árkategória közül választhattok, az egyik a Comfort a másik az Exclusive. A Comfort 80% kiváló minőségű libapehellyel és 20% apró libatollal, az Exclusive pedig 100% kiváló minőségű libapehellyel van töltve. Mind a kettő fedőanyaga 100% pamut. Én a Comfort kategóriából választottam egy szabvány 160x200-as paplant, ami a rendelést követően nagyon gyorsan (2-3 munkanap alatt) megérkezett, pedig ...