Ugrás a fő tartalomra

9 variáció forró csokira

   Az elmúlt napok komor és borongós időjárása pillanatok alatt előhozta belőlem az igazi, késő őszi, bekuckózós, meleg ruhás hangulatot.
Mostanra nálunk szinte rendszeres lett a teafőzés esténként, mert fürdés után imádunk a párommal puha köntösbe burkolózva közösen elkortyolgatni egy-egy pohárral belőle.
De ideje a forró csoki készleteinket is feltölteni, hiszen ahogy hűl odakint az idő, úgy nő a létjogosultságuk a különböző forró italoknak is.
Mivel már tavaly megállapítottam, hogy az igazán jó forró csoki nem a bolti porokból készül, így az idei ősznek már egy nagy rakás izgalmas recepttel vágok neki, hogy kedvünkhöz illően tudjuk váltogatni ennek a remek italnak a variációból.



A mai bejegyzésben ezeket osztom meg veletek.
Minden recept egy pohár forró csoki elkészítésének az alapanyagait mutatja, így értelemszerű, hogy két adagnál duplázzuk a megadott mennyiségeket.


Borsmentás:

Egy bögre tejben, folyamatos kevergetés mellett felolvasztunk fél bögre csoki chipset, majd hozzáadunk egy teáskanál borsmenta kivonatot.


Narancsos:

Egy bögre tejben feloldunk fél teáskanál cukrot, hozzáadjuk egy fél narancs reszelt héját, majd ebbe a keverékben beleolvasztunk még 2 kocka étcsokit.





Vegán:

Egy bögre forró mandulatejben feloldunk másfél teáskanál cukrozatlan kakaóport és két teáskanál kókuszvirág cukrot.



Azték:

Egy bögre tejben, folyamatos kevergetés mellett feloldunk 5 kocka étcsokit, majd hozzáadunk egy negyed teáskanál fahéjat és egy pici csipet chilit vagy valamilyen erős paprikát.



Sütőtökös:
 Tavaly már készítettem egy sütőtökös italt, igaz az nem forró csoki volt, hanem latte, de ha a követitek a leírást és a végén a tökszirupot nem kávéhoz adjátok csak tejhez és feloldotok benne fél bögre csoki chipset, akkor már kész is a fincsi forró csoki.
A receptet az alábbi linken találjátok:
Sütőtökös latte






Nutellás:

Egy bögre tejben feloldunk 2 evőkanál nutellát, egy evőkanál kakaóport és az egészhez hozzáadunk egy csipet sót.





Karamellás:

Fél bögre tejhez hozzáadunk negyed bögre tejszínt és folyamatos kevergetés mellett összemelegítjük, közben apránként hozzáadagolunk 3 evőkanál karamell szirupot és beleolvasztunk 5 kocka tejcsokit.



Fehércsokis levendula:

Hát persze, hogy ez a kedvencem! :D

Egy bögre tejhez hozzáadunk negyed teáskanál szárított levendulavirágot és beleolvasztunk fél bögre fehércsoki chipszet.





Ír:

Egy bögre tejben feloldunk fél bögre csoki chipset, majd ha felolvadt hozzáadunk 3 evőkanál krémlikőrt.





   Nektek van még ezekhez hasonló forró csoki receptetek?




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Egy sablon 4 ötlet

   Néha a legegyszerűbb dolgokból születnek a legnagyszerűbb ötletek. Például egy nyuszis sablonból is fantasztikus dekorációk készülhetnek, ha kreatívak vagyunk.

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü