Ismét hihetetlen gyorsan elrepült egy hét a Balatonnál. Amikor az ember együtt van azokkal akiket szeret, nem aggódik semmin és megéli az élményeket akkor az órák csak másodperceknek, a napok pedig perceknek tűnnek. Mire felkaptam a fejem máris újra itt voltam Budapesten.
Azért tartalmas egy hét áll mögöttem. Sok élmény ért, sokat pihentem és ezeknek köszönhetően sok kreatív ötletem lett a bloggal kapcsolatban, amiket remélem hamarosan meg is tudok valósítani.
Nyaralásunkat szokásos módon egy tihanyi látogatással nyitottuk meg, hogyha már lemaradtam a Levendula Fesztiválról akkor is kolbászolhassak kicsit a szeretett virágom fellegvárában.
Megnéztük a Balatont a tihanyi apátság mellől, kószáltunk a kis utcákon a csodálatos kézműves termékek között, beugrottam a Tihanyi Levendula Manufaktúra üzletébe és ettünk egy nagy adag fagyit is. Természetesen levendulásat.
Látogatásunk végeztével a tihanyi rév átröpített minket a Balcsi túloldalára és mi folytattuk utunkat Balatonlelle felé. Szinte már hagyománynak számít, hogy ilyenkor az első kereszteződésnél mindig eltévesztjük az útirányt és pár perc múlva felismerve a hibánkat vissza kell fordulnunk. Ha nem így lenne már rendesen hiányozna ez a "szokás".
Érkezés, kipakolás és minden egyéb fontos teendő elvégzése után alig vártuk már, hogy csobbanhassunk a vízben, mert eszméletlen volt a hőség. A víz viszont isteni volt és kellemesen hűsített. Pont olyan jól, mint az első nap, a strandon felfedezett kézműves, meggyes sör, amire azonnal rákaptunk és parton töltött napok szerves részévé vált.
Esténként a sétányon andalogtunk, hallgatva a színpad felől érkező kellemes, nyáresti zenét és áttanulmányozva az árusok összes portékáját.
Olyan végtelenül nyugodt voltam ezekben a napokban! Nem agyaltam semmin, nem szerveztem semmit csak élveztem az életet. Milyen jó lenne, ha az ember mindig úgy élhetne, mint mikor nyaral!
Csak a napozás, a strand, a fagyi, a sajtos-tejfölös meg az élmények...
A napjaink egy megszokott kis rendszer szerint teltek. Általában 6 óra tájban egy göndör kis fej lélegzetét éreztem az arcomon, aki amikor résnyire kinyitottam a szemem egyből nekem szegezte a kérdést, hogy: "Mikor fogsz felkelni?". Ahhh ha rajtam múlik még órákig nem. Főleg, hogy éjszaka a kis Umpalumpa velem és a tesómmal aludt és közben laposra vert minket az apró gyerekkarjaival.
A helyzetet mindig Anya mentette meg, aki gyorsan elvitte reggelit venni, így nyertünk nagyjából fél órát. De utána kénytelenek voltunk felkelni.
A közös, nyaralós étkezéseket nagyon szeretem. Megpakoljuk mindennel az asztalt, aztán mindenki azt eszi amihez csak kedve van. És együtt vagyunk. Ez a legfontosabb. A hétköznapokban sajnos nagyon kevés családnak adatik meg, hogy naponta, kényelmesen meg tudjanak együtt reggelizni vagy vacsorázni. Sokszor nem is nagyon beszélgettünk közben. Mégis ott volt az érzés, hogy mindenki itt van, együtt vagyunk és nem kell sehová sem sietni. Ez pedig számomra felbecsülhetetlen.
Reggeli után általában egy kis kirándulás következett. Volt, hogy csak a környező ruhaüzleteket járkáltuk körbe Anyával, de voltunk bobozni és ellátogattunk a Rádpusztai Gasztro- és Élménybirtokra is, ami nekem nagyon- nagyon tetszett. Olyannyira, hogy bár egyáltalán nem vagyok esküvő párti, de ha egyszer rászánom magam, akkor itt szeretném megünnepelni a nagy napot. A hangulatos nádfedeles csárda, a csend, a nyugalom, a természet közelsége és a gyönyörű Ikon borászat teljesen belopta magát a szívembe.
Természetesen a szokásos tesós program, a vidámpark sem maradhatott, ki a sorból. Idén viszont már hárman vettük be a dodzsemek fellegvárát. Tamara ugyan nem bírta még sokáig a gyűrődést, de borzasztóan élvezte a mókát. Először én vezettem a dodzsemet és ő csak nagyon- nagyon kapaszkodott, de aztán átengedtem neki a volánt. Mivel még nem érte el a lábával a pedált, így azt én nyomtam, közben biztonsági övként funkcionálva a kezemmel visszatartottam a gyereket az ütközéseknél, ő pedig csak kormányzott. De annyira oda volt az élménytől, hogy azt mondta, ez volt élete legjobb balatoni napja.
Utolsó nap igen nagy szél támadt, ami óriási hullámokat csinált. De a strandtól így sem lehetett elvenni a kedvünket. Gumimatraccal lovagoltuk meg az összes nagy hullámot, hangosan sikongatva, Tamara pedig megjegyezte, hogy ez még sokkal jobb, mint a dodzsemezés.
Szóval ilyen volt a mi kis nyaralásunk nagy vonalakban elmesélve. Együtt, szeretetben, élményekben gazdagon. Külön kiemelném azért, hogy bár egy raklapnyi sminket vittem, végül mégis csak egy Cien vizálló szempillaspirált használtam végig. Semmi mást. Ami azért nagy szó tekintve, hogy eddig még a sarki boltba való kiugráshoz is több sminket kentem fel. Hááát bizony. Az ember mindig változik... :D
Meséljetek Szépségeim, ti merre nyaraltatok az idén? Milyen volt?
Azért tartalmas egy hét áll mögöttem. Sok élmény ért, sokat pihentem és ezeknek köszönhetően sok kreatív ötletem lett a bloggal kapcsolatban, amiket remélem hamarosan meg is tudok valósítani.
Nyaralásunkat szokásos módon egy tihanyi látogatással nyitottuk meg, hogyha már lemaradtam a Levendula Fesztiválról akkor is kolbászolhassak kicsit a szeretett virágom fellegvárában.
Megnéztük a Balatont a tihanyi apátság mellől, kószáltunk a kis utcákon a csodálatos kézműves termékek között, beugrottam a Tihanyi Levendula Manufaktúra üzletébe és ettünk egy nagy adag fagyit is. Természetesen levendulásat.
Látogatásunk végeztével a tihanyi rév átröpített minket a Balcsi túloldalára és mi folytattuk utunkat Balatonlelle felé. Szinte már hagyománynak számít, hogy ilyenkor az első kereszteződésnél mindig eltévesztjük az útirányt és pár perc múlva felismerve a hibánkat vissza kell fordulnunk. Ha nem így lenne már rendesen hiányozna ez a "szokás".
Érkezés, kipakolás és minden egyéb fontos teendő elvégzése után alig vártuk már, hogy csobbanhassunk a vízben, mert eszméletlen volt a hőség. A víz viszont isteni volt és kellemesen hűsített. Pont olyan jól, mint az első nap, a strandon felfedezett kézműves, meggyes sör, amire azonnal rákaptunk és parton töltött napok szerves részévé vált.
Esténként a sétányon andalogtunk, hallgatva a színpad felől érkező kellemes, nyáresti zenét és áttanulmányozva az árusok összes portékáját.
Olyan végtelenül nyugodt voltam ezekben a napokban! Nem agyaltam semmin, nem szerveztem semmit csak élveztem az életet. Milyen jó lenne, ha az ember mindig úgy élhetne, mint mikor nyaral!
Csak a napozás, a strand, a fagyi, a sajtos-tejfölös meg az élmények...
A napjaink egy megszokott kis rendszer szerint teltek. Általában 6 óra tájban egy göndör kis fej lélegzetét éreztem az arcomon, aki amikor résnyire kinyitottam a szemem egyből nekem szegezte a kérdést, hogy: "Mikor fogsz felkelni?". Ahhh ha rajtam múlik még órákig nem. Főleg, hogy éjszaka a kis Umpalumpa velem és a tesómmal aludt és közben laposra vert minket az apró gyerekkarjaival.
A helyzetet mindig Anya mentette meg, aki gyorsan elvitte reggelit venni, így nyertünk nagyjából fél órát. De utána kénytelenek voltunk felkelni.
A közös, nyaralós étkezéseket nagyon szeretem. Megpakoljuk mindennel az asztalt, aztán mindenki azt eszi amihez csak kedve van. És együtt vagyunk. Ez a legfontosabb. A hétköznapokban sajnos nagyon kevés családnak adatik meg, hogy naponta, kényelmesen meg tudjanak együtt reggelizni vagy vacsorázni. Sokszor nem is nagyon beszélgettünk közben. Mégis ott volt az érzés, hogy mindenki itt van, együtt vagyunk és nem kell sehová sem sietni. Ez pedig számomra felbecsülhetetlen.
Reggeli után általában egy kis kirándulás következett. Volt, hogy csak a környező ruhaüzleteket járkáltuk körbe Anyával, de voltunk bobozni és ellátogattunk a Rádpusztai Gasztro- és Élménybirtokra is, ami nekem nagyon- nagyon tetszett. Olyannyira, hogy bár egyáltalán nem vagyok esküvő párti, de ha egyszer rászánom magam, akkor itt szeretném megünnepelni a nagy napot. A hangulatos nádfedeles csárda, a csend, a nyugalom, a természet közelsége és a gyönyörű Ikon borászat teljesen belopta magát a szívembe.
Természetesen a szokásos tesós program, a vidámpark sem maradhatott, ki a sorból. Idén viszont már hárman vettük be a dodzsemek fellegvárát. Tamara ugyan nem bírta még sokáig a gyűrődést, de borzasztóan élvezte a mókát. Először én vezettem a dodzsemet és ő csak nagyon- nagyon kapaszkodott, de aztán átengedtem neki a volánt. Mivel még nem érte el a lábával a pedált, így azt én nyomtam, közben biztonsági övként funkcionálva a kezemmel visszatartottam a gyereket az ütközéseknél, ő pedig csak kormányzott. De annyira oda volt az élménytől, hogy azt mondta, ez volt élete legjobb balatoni napja.
Utolsó nap igen nagy szél támadt, ami óriási hullámokat csinált. De a strandtól így sem lehetett elvenni a kedvünket. Gumimatraccal lovagoltuk meg az összes nagy hullámot, hangosan sikongatva, Tamara pedig megjegyezte, hogy ez még sokkal jobb, mint a dodzsemezés.
Szóval ilyen volt a mi kis nyaralásunk nagy vonalakban elmesélve. Együtt, szeretetben, élményekben gazdagon. Külön kiemelném azért, hogy bár egy raklapnyi sminket vittem, végül mégis csak egy Cien vizálló szempillaspirált használtam végig. Semmi mást. Ami azért nagy szó tekintve, hogy eddig még a sarki boltba való kiugráshoz is több sminket kentem fel. Hááát bizony. Az ember mindig változik... :D
Meséljetek Szépségeim, ti merre nyaraltatok az idén? Milyen volt?