Ugrás a fő tartalomra

Színes, fesztivál köröm

   Már javában dübörögnek hazánk nagy zenei fesztiváljai, így ideje mindenkinek fesztiválos szettekbe bújni és ehhez passzoló frizurát és körmöket villantani. Mai bejegyzésemben ez utóbbihoz nyújtok egy kis segítséget.

   Amire szükség lesz az egy fehér és egy színtelen körömlakk és három másik, tetszőleges színű, plusz néhány apró strassz vagy pötty alakú matrica.


   Először felvisszük az alapszínt - ami a fehér - a köröm egész területére.




   Utána egy vékony, csíkozó ecsettel és az általunk választott első színnel felfestjük a szögletes mintát a köröm bal felső sarkába.




   Utána, a második színnel a köröm jobb felső sarkába visszük fel ugyanazt a mintát, de ügyeljünk rá, hogy a függőleges vonal kicsit hosszabb legyen, mint az előző színnél.



  A harmadik színnel nekiesünk a köröm bal alsó részének, majd az első színnel a jobb alsónak. Itt is ügyeljünk, hogy a két szín függőleges vonalai eltérő hosszúságúak legyenek.
  Végül pedig a strasszokat vagy a matrica pöttyöket (én ez utóbbit használtam) felragasztjuk középre, lefestjük a körmöt színtelen lakkal és már kész is vagyunk!






     Ha tetszett a köröm tipp, akkor kérlek jelezd felém egy lájkkal vagy megosztással! <3








Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Egy sablon 4 ötlet

   Néha a legegyszerűbb dolgokból születnek a legnagyszerűbb ötletek. Például egy nyuszis sablonból is fantasztikus dekorációk készülhetnek, ha kreatívak vagyunk.

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü