Ugrás a fő tartalomra

Ismerj meg jobban!

   Egy nagyobb kihagyás után, most ismét új videó került fel a youtube csatornámra.
Amikor elindult a csatorna nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a forgatásokba, de már az első alkalom után éreztem, hogy nem igazán az én műfajom ez a videózás. Mert, bár rengeteget gyakorlom a tükör előtt az adott témát, de ha beindul a kamera egyből zavarban leszek és az a sok jó ötlet ami korábban a fejemben volt, hirtelen köddé válik. Még visszanézni se szeretem igazán az elkészült műveimet, mert egyből azt látom, hogy mi az amit jobban is lehetett volna csinálni vagy azt hallgatom, hogy hányszor ismétlem el ugyanazt a szót egy adott videóban.


   Szóval szükségem volt egy kis szünetre, hogy át tudjam gondolni, mi is legyen a csatornával és rendet tegyek ezzel kapcsoltban a fejemben.
Próbáltam minden irányból megközelíteni a témát és végül a sok agyalás és a párom unszolásának hatására úgy döntöttem, hogy ismét belevágok a videózásba.
Folyamatosan igyekszem gyakorolni és javulni, mert úgy látom, hogy Ti szeretitek ezt az oldalamat is. Ezt mutatja a rengeteg videó megjelenítés a sok komment amit Tőletek kapok . Számomra is hihetetlen, de például a papír rózsás videómat több mint 43 ezren nézték meg a youtube-on!


   Változik picit a felvételek hangvétele is. Ahogyan az írásaimba, ide is próbálok majd becsempészni némi személyességet. Terveim szerint csak  a barkács videók készülnek majd stúdióban, a többi a lakásunk valamelyik szegletében kerül majd felvételre, hogy ezzel is megmutathassak egy aprócska szeletet az életemből.





   A lehetőségeimhez és az időbeosztásomhoz mérten pedig próbálom majd rendszeressé tenni a vidiket. Ezek feltöltésére minden héten kedden kell számítanotok.

Most egy ismerj meg jobban TAG videót hoztam nektek.







   Remélem tetszik majd Nektek az új arculat és véleményeteket megosztjátok velem itt vagy a facebook oldalon!


Jó szórakozást a vidihez!


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld nem tartozik a kedven színeim közé úgy általánosságban,