Ugrás a fő tartalomra

Sminkeljünk őszre!

    Korábban már átnéztük az aktuális őszi színeket, most pedig térjünk rá a sminkekre.
A kínálat igen változatos, a nude sminkeken át a kislányos, cukorkás irányzatokon keresztül egészen a vad amazonig terjed, szóval lesz miből válogatni.

  Kezdjük a legegyszerűbbel, a nude sminkekkel. Ez örök divatnak számít azon nők körében, akik a sminkben is a természetesség hívei.
Ebben a szezonban viszont a inkább az ajkakon jelenik meg. Válassz halvány naracsos vagy bézs színt, ami szinte mindenkinek jól áll. A mediterrán típusú lányoknak elég csak eredeti ajak színűket hangsúlyozni, a világosabb bőrű lányok pedig kerüljék a nagyon halvány tónusokat!



 képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts




     Aki ettől valami erősebbet és szembetűnőbbet keres, annak itt a metálos ragyogás. A füstös szemeket a klasszikus fekete mellett metálos árnyalatokkal is készíthetjük, például szürkével, türkizzel, arannyal vagy épp erős lilával. A szín mellett a formák is változtak. Rugaszkodjunk el a megszokott sablonoktól és a színeket vigyük fel egészen a szemöldökig, ahogyan a Dior kifutóján is tették.  Mondjuk a "valóságban" én ennek egy finomítottabb verzióját viselném úgy, hogy a mozgatható szemhéj még erős színű lenne, de ahogy haladok a szemöldök felé egyre halványodna a szín. Közvetlenül a szemöldök alá pedig csak csillogós fehéret tennék. Így kevésbé lenne agresszív a sminkünk.



 képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts


képek forrása: https://www.facebook.com/Dior/photos_stream

   Üde, friss és bájos, ez jellemzi a 60-as évek inspirálta trendet, ahol minden  az egyszerűségről szól.
Egy kis BB krém, egy enyhe, ívelt tusvonal, nude vagy halvány, cukorkás szájfény és  rengeteg szempillaspirál vagy épp műszempilla. Így készül ez az álmodozó jó kislány smink. Színei nem túl meghatározóak, így bármilyen szetthez passzol. Viselheted kékkel, zölddel, vörössel vagy épp narancssárgával.




https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts

   Ha már az előzőekben szó esett a szempillákról nézzük bővebben, hogy mi is a helyet ezen a téren. A szempillák ugyanis az őszi-téli szezon főszereplői lesznek. Ideje tehát beszerezni az extra dúsító, hosszabbító és ívelő, csodapillákat ígérő spirálokat, mert a minél több annál jobb elv érvényesül majd.
A műszempillák is reneszánszukat élik és már nem csak a felső pillákon! Ugyanúgy ragaszthatod őket az alsó pillák tövébe is, óriási szemeket kreálva ezzel.





kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts

  Egy jól megfestett tusvonal karaktert ad az arcnak. Ezer változata létezik, amiknek köszönhetően minden nap más és más stílust ölthetsz magadra. Az egyszerű vékonnyal kislányos, a közepesen vastag ívelttel szexi macskanő, azt extrém vastaggal pedig vad amazon lehetsz. A választáshoz segítséget nyújthat egy régebbi bejegyzésem.
A hagyományos fekete mellett idén választhatsz színes vonalakat is. Az arany,a kék vagy a gyönyörű smaragdzöld figyelemfelkeltő és vidámságot visz az őszi napokba. Ne félj kipróbálni őket!



képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Egy sablon 4 ötlet

   Néha a legegyszerűbb dolgokból születnek a legnagyszerűbb ötletek. Például egy nyuszis sablonból is fantasztikus dekorációk készülhetnek, ha kreatívak vagyunk.

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü