Ugrás a fő tartalomra

Borfesztivál képekben

   Nagyon mozgalmas hétvége áll mögöttem, ami tele volt munkával, sporttal, takarítással és fesztiválozással.



  A Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál zseniális volt, idén is megérte kilátogatni, de a szokásinktól eltérően most sajnos csak az első napra sikerült eljutni a sok feladat miatt.




   Az árusok feltérképezése után azonnal belevetettük magunkat a borozás örömeibe. Egy üveg isteni jégbort választottunk a Sümegi és Fiai pincészet kínálatából.





   Az első korty után azonnal megértettem, hogy miért kapta az Ambrózia nevet ez a nemes nedű. Minden cseppje igazi élmény volt. Ajánlom mindenkinek aki hozzám hasonlóan az édes borokat szereti.




   Az isteni ital után pedig az isteni étel sem maradhatott el. Ilyenkor megengedek magamnak egy kis bűnözést egy jó nagy szelet kormos kenyérrel (nálunk így nevezik a sült szalonna zsírjával lecsepegtetett kenyeret), amit itt csak csurgatós kenyér néven árulnak a forgatagban.





  Idén a koncerteket is nagyon jól sikerült eltalálni, bár a "sztárfellépőkért" nem voltam oda, de rengeteg kisebb együttes volt amit imádtam hallgatni.

  Összességében megint imádtam a fesztivál minden pillanatát, a jó hangulatot, az isteni ízeket és illatokat és a hömpölygő színes forgatagot.
Jövőre folyt. köv.!



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...

10 dolog amiért hálás vagyok az új évben (is)

    Az ember az év végét általában számvetéssel és összegzéssel zárja.  Számba vesszük milyen jó és rossz dolgok történtek velünk és hogy min kellene változtatni, majd megfogadunk ezt-azt amit aztán nem tudunk betartani.     Én úgy döntöttem, hogy most másképp közelítem meg a dolgot. Nem agyalok a múlton, azon már úgysem tudok változtatni, inkább az idénre koncentrálok és összegzés helyett inkább hálát adok mindenért ami jó az életemben. Olykor hasznos, ha nézőpontot váltunk és ebből az irányból közelítjük meg a dolgokat. Ha megírunk egy ilyen listát máris látni fogjuk, hogy az életünk sokkal jobb, mint amilyennek elsőre tűnik. 10 dolog amiért hálás vagyok az új évben (is): A csodálatos, összetartó családomért Az otthonunkért ami menedékként szolgál minden hétköznapi kis és nagy probléma elől. Az élményekért amiket tavaly szereztem Az egészségemért A munkámért, amit imádok csinálni Az új ismeretségekért. Munkatársakért és barátokért akiktől mindig tudok val...