Ugrás a fő tartalomra

Irány a strand!

   A 35 fok körüli hőségben nincs is jobb, mint a medence mellett hűsölni egész nap.  De mik is azok a kiegészítők, amikre mindenképpen szükséged van egy ilyen napon?
A mai összeállításomból kiderül...




   Néhány nappal ezelőtt beszélgettünk a tesómmal arról, hogy gyerekkorunkban még a 30-31 fok rekord melegnek számított. Mára már jóval e fölé kúszik a hőmérséklet. Meglepő tény, hogy 5-10 év leforgása alatt milyen sokat melegszik az idő. Ám a hőmérséklettel együtt a káros sugarak mértéke is nő, ezért az egyik legfontosabb kellék a strandon a naptej kell hogy legyen. Legalább 15 faktorosat válassz, a megfelelő védelem érdekében.



  Minden strandra indulás alappillére a megfelelő strandtáska. Fontos, hogy nagy legyen, hogy minden beleférjen. Örök klasszikusnak számít a tengerészes, de idén, az egyszínű és a pöttyös darabok is trendinek számítanak.
De a táskádnak mindenképpen mennie kell a ruhádhoz, hiszen nem csak az utcára érvényes a "ne keverd a mintákat!" szabály.



   Ha strand, akkor flip flop. Most leginkább az egyszínű, az állatmintás és mint minden másban is, a mesefigurás változatok a legdivatosabbak.
Újdonságnak számít, a magasított, telitalpú flip flop, ami a 90-es évek hangulatát idézi.

kép forrása: www.facebook.com/HavaianasEurope

Viszont mindenkit óva intenék a manapság oly nagy népszerűségnek örvendő műanyagból és fényes pvc származékból készült papucsoktól, mert a mellett, hogy nagyon egészségtelen, még balesetveszélyes is, hiszen ha vizes lábban belebújunk könnyen elcsúszhatunk benne.



   Egy nagy méretű törölköző is jól jön a parton,ha le akarunk heveredni egy kicsit napozni.




   Egy fejfedő is jó szolgálatot tesz az erős napsütés ellen. A sportosabbaknak baseball sapka, míg azoknak akik ilyenkor is dívák akarnak lenni, a nagy karimás kalapok ajánlottak.



Mindkét változat remek kiegészítője lehet egy jó minőségű napszemüveg.



  A divatos kalapok mellé pedig jár egy divatos strandruha is. Mindenképpen lenge anyagból készültet válassz, mert jól szellőzik. A trópusi, őserdei mintákkal most nem lőhetsz mellé.




képek forrása: www.facebook.com/victoriassecret?fref=ts
 




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Egy sablon 4 ötlet

   Néha a legegyszerűbb dolgokból születnek a legnagyszerűbb ötletek. Például egy nyuszis sablonból is fantasztikus dekorációk készülhetnek, ha kreatívak vagyunk.

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü