Ugrás a fő tartalomra

Diy rúzsárnyalat

     Gyakran kell megküzdenem azzal a problémával, hogy nem találok megfelelő árnyalatot egy rúzsból. Főleg a pirossal van ilyen gondom. Bármennyire is tetszenek a vörösre festett ajkak, nekem csak nagyon kevés árnyalat áll jól belőle. Mondhatnám azt is, hogy ezerből egy.  Ezért is örültem meg annak az ötletnek amit egy külföldi blogban olvastam és most megosztom veletek is.




   Néhány egyszerű lépéssel ugyanis bárki kreálhat magának saját, személyre szabott árnyalatot. Ehhez azonban alaposan át kell gondolnod, hogy milyen szint is szeretnél kapni és ehhez milyen árnyalatokat kell összekeverned.
Ha ez megvan, a többi már gyerekjáték!



   Elsőként tehát fogunk egy -egy darabot az összekeverni kívánt rúzsok közül és egy tálba rakjuk, amit aztán forrásban lévő vízbe állítunk vagy ha kisebb adagra van szükségünk, akkor elegendő egy kanálba raknunk, amit aztán egy gyertya vagy a tűzhely fölé helyezünk.



   Ahogy olvadnak a darabok, folyamatosan kevergessük őket, hogy a színek jól összeérjenek.




    Amikor már egyetlen kemény darab sincs a masszában és az árnyalattal is meg vagyunk elégedve, akkor öntsük bele egy tégelybe és várjuk meg amíg ismét megkeményedik.



   És már kész is az vadiúj, egyedi színű rúzsunk, ami ráadásul sokkal egészségesebb, mint a különböző oldalakon ajánlott zsírkrétából összeolvasztott változat. Attól az ötlettől inkább tartsátok távol magatokat.





Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Egy sablon 4 ötlet

   Néha a legegyszerűbb dolgokból születnek a legnagyszerűbb ötletek. Például egy nyuszis sablonból is fantasztikus dekorációk készülhetnek, ha kreatívak vagyunk.

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü