Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Hol jártál, báránykám?

   Belátom egy ideje csendes a blog. Kevés a cikk, viszont legalább az instagram pörög. De igyekszem, hogy lassanként minden visszatérjen a régi kerékvágásba. Az elmúlt időszak igen csak zsúfolt volt számomra minden tekintetben. Érzelmileg, lelkileg, fizikailag. Voltak köztük nagyon jó dolgok és rosszak is. Én pedig, mint egy cirkuszi artista próbáltam egyensúlyozni ezek között a vegyes érzelmek között, hogy le ne zuhanjak a mélybe, mert nem tudom, hogy van e ott védőháló.   A nyaram, sőt már a tavasz vége is örült lakásszépítgetéssel telt. A dolog onnan indult, hogy rendszerezem a dolgainkat. Selejtezés, helynyerés, hogy az itt-ott lerakott dolgaink végre szekrénybe kerülhessenek, mert lássuk be irtó sok cuccunk van. Túl sok is... Amikor ezzel megvoltam óriási takarításban kezdtem. Mindent elhúztam, lemostam, kimostam, mígnem finom tisztaság illatban úszott minden. De akkor, elkezdte szúrni a szemem pár apróság..... Például az óriási étkezőasztal amit évente c...

Újbuda ékszerdoboza: a Bártfai Vendéglő

   A Bártfai utca nyugalmas csendjében megbújik egy étterem, mely kifinomultságával és sikkességével méltán kaphatná meg a kerület ékszerdoboza címet. A hangulat kellemes, az ételek fantasztikusak, a személyzet pedig átlagon felüli kedvességgel fordul a vendéghez. A lágy jazz mindent átölelő ritmusai remekül kiegészítik az étterem visszafogott eleganciáját, ezzel egy különleges ünnepi atmoszférát teremtve. Ünnepi vacsorákhoz, romantikus randikhoz vagy csak ha ki szeretnénk szakadni egy étkezés erejéig a szürke hétköznapokból, akkor a  Bártfai Vendéglő lesz a tökéletes választás. Nem véletlen választottam én is ezt a csodás kis helyet a 30. szülinapom megünnepléséhez.    Már amikor belépsz tudod, hogy jó helyen vagy. Az őszinte, kedves mosolyok az arcokon amikor köszöntenek és utána sem engedik ám el a kezed! Készséges segítséget kapsz akár a az étel- akár az itallapról való választásnál, hisz az itt dolgozók célja az, hogy kellemesen töltsd el a...

TESZT: Lenor Parfume des Secrets öblítők

  Imádom a nyarat. Az egyik kedvenc évszakom volt mindig, de ez a mostanában berobbanó 36 fok már nekem sem okoz örömet. 1- 2 ilyen nap még csak-csak elviselhető, de 3-4 esetleg 5 már embert próbáló. Feszültté válok tőle, fáradttá és motiválatlanná. De az évek során megtanultam, hogy mindennek megvan a jó oldala. Még ennek a hőségnek is. Mégpedig az, hogy ilyenkor gőzerővel lehet mosni, mert még a legvastagabb cuccok is fél nap alatt megszáradnak. Így én a nyarat évek óta egy Mosó Masa évszaknak tekintem. Mindent kiszedek a szekrényekből és átmosom őket. A vastag télikabátokat, a párnákat, a ritkán mozgatott vendégtakarókat..... mindent, hogy aztán friss illattal feltöltve kerülhessenek vissza a helyükre. Ilyenkor aztán még fontosabbá válik az is, hogy milyen öblítőt használok. Nincs fix kedvencem, mindig szeretem váltogatni az illatokat attól függően, hogy épp milyen kedvem van. A  májusi újdonságokban olvashattátok, hogy a Lenor új parfümkollekcióval rukkolt elő, ...

Bodzás tealimonádé

   Ki mondta, hogy teázni hidegben az igazi? Bár tény, hogy télen bekuckózni a takaró alá egy bögre forró teával, ami átmelegíti a kezünket, utánozhatatlan, de azért nyáron is van létjogosultsága a teának. Számos országban, például Japánban is, melegebb napokon hűtve fogyasztják a zöld teát, ami a mellett, hogy nagyon jól felfrissít az anyagcserére is jótékony hatással van. De a különböző teákat vegyíthetjük is, sőt szörppel is kombinálhatjuk, hogy egy igazán frissítő, nyári italt kapjunk. Most egy ilyen, különleges bodzás tealimonádé receptjét hoztam el nektek, amit a gyerekek is bátran fogyaszthatnak.     Hozzávalók (8 pohárnyi adaghoz): egy marék szárított hársvirág 2 evőkanál szárított vagy friss citromfű 1 dl sűrű bodzaszörp 8 dl forró víz 4 dl hideg víz 1 citrom felkarikázva jégkockák a pohárba töltéskor friss citromfűlevelek a díszítéshez   A hársvirágból és a citromfűből is, forrázással, teát készítünk, 10 percig állni hagy...

A 3 legjobb balatoni piac

  Imádok a nyaralás alatt picit korábban kelni és elsétálni Anyával a közeli pékségbe reggeliért és a piacra friss zöldségért és gyümölcsért. Ilyenkor még kellemes az idő és a városnak is van egy különlegesen nyugodt hangulata. Minden és mindenki ébredezik még, minden lágy és csendes, a levegőt pedig frissen sült kenyér és zamatos gyümölcs illat lengi be. Minden balatoni városkának van már saját piaca, ahol az ilyen kellemes reggeleken beszerezhetjük a reggeli hozzávalói mellé a helyi különlegességeket is. De van néhány olyan piac a magyar tenger körül, amiket mindenképpen érdemes megnézni, mert választékuk, hangulatuk vagy az ott kapható fogások kiemelik őket a többiek közül. Nézzük meg melyek ezek!     Tihanyi Piac Placc Ezen a piacon tényleg minden megtalálható amit csak el tud képzelni az ember! Kézműves sajtok,  lekvárok, háztáji zöldségek és gyümölcsök, frissen sült péksütik és antik bútorok is jól megférnek egymás mellett a minden szombaton (0...

Júliusi újdonságok

      Elérkezett a július, jöjjenek hát az e havi újdonságok. Csupa nyári és csilli-villi dolog szerepel a mostani körképben, hűen a nyaralások és a fesztiválok időszakához.     Dr Kelen SunSave F30 sport napspray Nálam ő a havi abszolút kedvenc. Egy naptej, ami kifejezetten szabadtéri sportoláshoz lett kifejlesztve, bírja az izzadást, vízálló, hűsítő és plusz E- vitamint is tartalmaz. Egy hasonló sport őrültnek, mint én, ez egy igazi álomtermék. Bővebb infó és a forgalmazó üzletek listája: http://www.drkelen.hu/23p87/sunsave-f30-sport-napspray.html   Lush Poseidon szilárd hajformázó gél A szilárd tusfürdő, arckrém, testápoló és sampon után most megérkezett a Lush-hoz az újabb meghökkentő újdonság, a szilárd hajformázó. A Poseidon névre keresztelt, stílszerűen kék gél tengeri só tartalmával textúrát ad a hajnak és dúsítja is azt, míg a szicíliai citromolaj ragyogó hatást teremt. Először talán fura ilyen formában látni...

Hőálló sminktrükkök

   Végre beköszöntöttek az igazán forró napok! Mindenki élvezi a melengető napsugarakat és azt, hogy kedvére hordhatja a csini nyári ruhákat. A lábak és a vállak kivillannak, ideje kilakkozni a lábkörmöket, hiszen mostantól jobban előtérbe kerülnek a szandálokban és ideje a sminkünket is újragondolni, hiszen a forróságban csak elfolyik és elmaszatolódik az eddig megszokott make up. Éppen ezért a legjobb, ha minimalizáljuk az arcunkra felkent termékek számát és bevetünk pár hőálló tippet a megmaradt rétegekhez. Barnulj le minél hamarabb! A kellemes áprilisi vagy májusi napocska már elég erős ahhoz, hogy szép arcszínt szerezz tőle. Hogy miért fontos ez? Mert ha lebarnul az arcod a bőröd is egyenletesebbnek tűnik, a bőrhibák halványabbak, így nincs szükség alapozóra sem, maximum csak egy fényvédős, színezett hidratálóra. Ezzel máris megspóroltál egy réteget a sminkből, aminek köszönhetően a bőröd jobban tud lélegezni a meleg napokon. Púderezd a pillád! ...