Ugrás a fő tartalomra

Bodzás tealimonádé

   Ki mondta, hogy teázni hidegben az igazi? Bár tény, hogy télen bekuckózni a takaró alá egy bögre forró teával, ami átmelegíti a kezünket, utánozhatatlan, de azért nyáron is van létjogosultsága a teának. Számos országban, például Japánban is, melegebb napokon hűtve fogyasztják a zöld teát, ami a mellett, hogy nagyon jól felfrissít az anyagcserére is jótékony hatással van.

De a különböző teákat vegyíthetjük is, sőt szörppel is kombinálhatjuk, hogy egy igazán frissítő, nyári italt kapjunk.
Most egy ilyen, különleges bodzás tealimonádé receptjét hoztam el nektek, amit a gyerekek is bátran fogyaszthatnak.





   Hozzávalók (8 pohárnyi adaghoz):


  • egy marék szárított hársvirág
  • 2 evőkanál szárított vagy friss citromfű
  • 1 dl sűrű bodzaszörp
  • 8 dl forró víz
  • 4 dl hideg víz
  • 1 citrom felkarikázva
  • jégkockák a pohárba töltéskor
  • friss citromfűlevelek a díszítéshez



  A hársvirágból és a citromfűből is, forrázással, teát készítünk, 10 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük őket és beleöntjük egy nagy, üvegkancsóba. Hozzáadjuk a 4 dl hideg vizet, a bodzaszörpöt és a felkarikázott citromot.
2 órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek, majd fogyasztáskor jégkockákkal töltött poharakba öntjük és kevéske citromfű levéllel díszítjük.






Ha hasznosnak találtad a cikket oszd meg a barátaiddal is, ezzel segítve, hogy a Premium Barbie blog híre még több nőhöz eljusson!



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld nem tartozik a kedven színeim közé úgy általánosságban,