Vannak napok amikor kicsit betelik a pohár. Szerencsére egyre ritkábban, de ma ismét bekövetkezett. Valószínű, hogy a lelkiállapotom is érzékenyebb és tudom, hogy ingerlékenyebb is vagyok a napokban és hát mikor is találják meg az embert a seggfej kommentek ha nem pont ilyenkor....
Az az igazság, hogy tele van a hócipőm!
Akadnak olyan rendezvények amikről pont ezzel a gondolattal jövök el, de ma épp a gép előtt éreztem ugyanezt.
Komolyan mondom, hogy ettől a blogger világtól nekem néha feláll a szőr a hátamon! Nem értem, hogy miért kell a másikat piszkálni vagy nevetni rajta vagy egyszerűen csak súgdolózni a háta mögött. Komolyan nem értem.
Én mindig is úgy gondoltam, hogy a bloggerek világa színes és változatos és nem kellene, hogy rivalizálás és értelmetlen piszkálódás legyen benne, hisz bár mindannyian ugyanazt csináljuk (írunk, videózunk vlogolunk), de mind másképp tesszük ezt, mert mindannyian egyedi, különleges emberek vagyunk. Írhat 2 divatblogger ugyanarról a témáról, mégse lesz egyforma a végeredmény, mert ahányan vagyunk annyiféleképp látjuk a világot. Én elfogadom, hogy vannak kezdő bloggerek, vannak haladók, gasztróguruk, Youtube hercegnők és divatcsászárok köztünk. Vannak akik jobbak nálam és vannak olyanok is akik nem. Ez így van rendjén. De sose jutna eszembe, hogy pusztán bántásból vagy azért, hogy bizonygassam a saját felsőbbrendűségem, odakommentáljak valakinek olyat ami őt nem viszi előrébb, csak rombolni akarja.
Rohadtul elegem van a rendezvényeken a sanda nézésekből, a klikkesedésből és abból, hogy nem állunk szóba valakivel, mert neki kevesebb a lájkja, mint az enyém. Én mindig és mindenhol próbálok normálisan állni a többiekhez, olvasottság vagy like-ra való tekintet nélkül. Kivéve persze azokkal akik úgy állnak hozzám... velük se vagyok bunkó, csak igyekszem elkerülni inkább őket a saját nyugalmam érdekében.
Engem nem zavar hogy nem élek Szex és New York életet, hogy nem járok tetőtől talpig Louis Vuittonban és nincs bejárásom a város összes divatbemutatójának a backstage-ébe.
Egyszerű kis blogger lány vagyok, aki borzasztóan élvezi amit csinál, mert a blogján keresztül megmutathatja a világnak önmagát és kiélheti benne minden kreativitását. Imádom amit csinálok!
Bár vannak angol kifejezések amiket nem tudok jól ejteni, nem ismerem az összes fashion kifejezést és nem igazán vagyok tökéletes egyik témában sem, de büszke vagyok arra aki vagyok és amit eddig elértem.
Évek alatt gyönyörűen feltornáztam a blog olvasottságát és ismertségét, sok olyan törzsolvasót szereztem akik tudnak azonosulni velem és a mindennapjaimmal és sok új bloggerina barátnőt is, akiket végtelenül imádok.
Ám sok mindent nem tudok még és sok mindenben nem vagyok elég jó. De fejlődök és folyamatosan tanulok.Persze ezt csak az látja aki legalább nagyjából nyomon követi a munkásságomat nem csak időről -időre rábök egy cikkre és megnézni, hogy hol lehet belekötni.
Én nap, mint nap tanulom az új technikákat, gyakorlom a fotózást és a videózást, az írást, a marketinget és folyamatosan kis terveket gyártok, hogy hogy lehetnék egyre jobb és jobb.
Aki ennek ellenére sorozatosan beszól nekem, hogy minden építő szándék nélkül felhívja a figyelmem arra, hogy ezt már megint nem jól írtad, ez egy hülyeség, ezt nem így hívják stb.stb. az komolyan mondom, elmehet a büdös francba a véleményével együtt!
Nem tudom, hogy miért csípem a szemét ennyire, de biztos, hogy nem velem van a baja, hanem magával vagy az életével vagy mindkettővel.
De azért kicsit kiborító.
Huh, azt hiszem, hogy indulatból sikerült kreálnom egy remek össze vissza kapkodó káoszos bejegyzést, de nekem ez most nagyon kellett. Ki kellett adjam magamból, hogy aztán el tudjam engedni...
Mindebből a zagyvaságból talán azt a tanulságot tudnám levonni, hogy baromi jó lenne, ha mindenki csak a saját életével foglalkozna és ha véleményt akar alkotni valakiről vagy valakinek a munkájáról azt csak építő szándékkal tegye. Én próbálom ezt tenni, de tudom, hogy az emberek nagyobbik része nem ilyen. Pedig milyen szép is lenne akkor a világ....
Az az igazság, hogy tele van a hócipőm!
Akadnak olyan rendezvények amikről pont ezzel a gondolattal jövök el, de ma épp a gép előtt éreztem ugyanezt.
Komolyan mondom, hogy ettől a blogger világtól nekem néha feláll a szőr a hátamon! Nem értem, hogy miért kell a másikat piszkálni vagy nevetni rajta vagy egyszerűen csak súgdolózni a háta mögött. Komolyan nem értem.
Én mindig is úgy gondoltam, hogy a bloggerek világa színes és változatos és nem kellene, hogy rivalizálás és értelmetlen piszkálódás legyen benne, hisz bár mindannyian ugyanazt csináljuk (írunk, videózunk vlogolunk), de mind másképp tesszük ezt, mert mindannyian egyedi, különleges emberek vagyunk. Írhat 2 divatblogger ugyanarról a témáról, mégse lesz egyforma a végeredmény, mert ahányan vagyunk annyiféleképp látjuk a világot. Én elfogadom, hogy vannak kezdő bloggerek, vannak haladók, gasztróguruk, Youtube hercegnők és divatcsászárok köztünk. Vannak akik jobbak nálam és vannak olyanok is akik nem. Ez így van rendjén. De sose jutna eszembe, hogy pusztán bántásból vagy azért, hogy bizonygassam a saját felsőbbrendűségem, odakommentáljak valakinek olyat ami őt nem viszi előrébb, csak rombolni akarja.
Rohadtul elegem van a rendezvényeken a sanda nézésekből, a klikkesedésből és abból, hogy nem állunk szóba valakivel, mert neki kevesebb a lájkja, mint az enyém. Én mindig és mindenhol próbálok normálisan állni a többiekhez, olvasottság vagy like-ra való tekintet nélkül. Kivéve persze azokkal akik úgy állnak hozzám... velük se vagyok bunkó, csak igyekszem elkerülni inkább őket a saját nyugalmam érdekében.
Engem nem zavar hogy nem élek Szex és New York életet, hogy nem járok tetőtől talpig Louis Vuittonban és nincs bejárásom a város összes divatbemutatójának a backstage-ébe.
Egyszerű kis blogger lány vagyok, aki borzasztóan élvezi amit csinál, mert a blogján keresztül megmutathatja a világnak önmagát és kiélheti benne minden kreativitását. Imádom amit csinálok!
Bár vannak angol kifejezések amiket nem tudok jól ejteni, nem ismerem az összes fashion kifejezést és nem igazán vagyok tökéletes egyik témában sem, de büszke vagyok arra aki vagyok és amit eddig elértem.
Évek alatt gyönyörűen feltornáztam a blog olvasottságát és ismertségét, sok olyan törzsolvasót szereztem akik tudnak azonosulni velem és a mindennapjaimmal és sok új bloggerina barátnőt is, akiket végtelenül imádok.
Ám sok mindent nem tudok még és sok mindenben nem vagyok elég jó. De fejlődök és folyamatosan tanulok.Persze ezt csak az látja aki legalább nagyjából nyomon követi a munkásságomat nem csak időről -időre rábök egy cikkre és megnézni, hogy hol lehet belekötni.
Én nap, mint nap tanulom az új technikákat, gyakorlom a fotózást és a videózást, az írást, a marketinget és folyamatosan kis terveket gyártok, hogy hogy lehetnék egyre jobb és jobb.
Aki ennek ellenére sorozatosan beszól nekem, hogy minden építő szándék nélkül felhívja a figyelmem arra, hogy ezt már megint nem jól írtad, ez egy hülyeség, ezt nem így hívják stb.stb. az komolyan mondom, elmehet a büdös francba a véleményével együtt!
Nem tudom, hogy miért csípem a szemét ennyire, de biztos, hogy nem velem van a baja, hanem magával vagy az életével vagy mindkettővel.
De azért kicsit kiborító.
Huh, azt hiszem, hogy indulatból sikerült kreálnom egy remek össze vissza kapkodó káoszos bejegyzést, de nekem ez most nagyon kellett. Ki kellett adjam magamból, hogy aztán el tudjam engedni...
Mindebből a zagyvaságból talán azt a tanulságot tudnám levonni, hogy baromi jó lenne, ha mindenki csak a saját életével foglalkozna és ha véleményt akar alkotni valakiről vagy valakinek a munkájáról azt csak építő szándékkal tegye. Én próbálom ezt tenni, de tudom, hogy az emberek nagyobbik része nem ilyen. Pedig milyen szép is lenne akkor a világ....