Ugrás a fő tartalomra

Lebegés és boldogság

   Az anitgravity jóga egy különleges és manapság futótűzként terjedő irányzat, mely során a plafonról lelógó selyem függőhinta ( hammock) segítségével kerülhetünk különböző extrém pozíciókba. Sokan mondják, hogy olyan ez akár a bebábozódás vagy mint az anyaméhben lenni. Én, bevallom őszintén egyik teóriával sem tudtam azonosulni, mikor alkalmam nyílt kipróbálni ezt a különleges jógaformát. Először inkább némi félelmet éreztem, mikor rá kellett bíznom magam erre a mennyezetről lelógó anyagdarabra, aztán, mikor megéreztem a hammock megbízhatóságát én is egyre magabiztosabb lettem, a félelem helyét pedig szép lassan átvette a boldogság és a felszabadultság érzése.





   Amióta megláttam egy tv műsorban az antigravíty jógát, azóta csiklandozta a fantáziámat. Azonnal felkerült a bakancslistámra és hála a Fitness and more - nak, igen hamar kis is húzhattam onnan.
Kislányos zavarral és pillangókkal a gyomromban érkeztem meg kedd este hozzájuk, ahol hamar belebotlottam az edzőbe Schmidt Zsófiába, aki készségesen válaszolt minden kérdésemre és igyekezett eloszlatni az izgalmamat. Leginkább attól féltem, hogy borzasztóan béna leszek és nem tudom majd megcsinálni a gyakorlatokat, hiába van táncos múltam. De, mint utóbb kiderült, ez nagyon nagy butaság volt. Mindent gyakorlatot ügyesen kiviteleztem és a ráhangolódás után már kifejezetten élveztem is a függönyben való tekergőzést. Ehhez persze kellett Zsófi elképesztő profizmusa, aki tökéletes instrukciókat adott és türelmesen megvárta, míg felveszem az adott pozíciót. Nagyon tetszett a spirituális látásmódja és az is, hogy sokféle hasznos tudást és érdekességet is megosztott velem a pózokkal kapcsolatban. Imádtam, hogy míg a képeken, amiket előzőleg néztem mindenki egyforma színű hammock-kal dolgozott, addig itt színt is lehetett választani, bevonva vele a színterápia jótékony hatásait is. Én igyekeztem első megérzés alapján választani, mert annyi gyönyörű szín volt, hogy hajlamos lettem volna túlagyalni és döntésképtelen helyzetbe hozni magam.





  Bemelegítéssel és ráhangolódással kezdtünk a földön, aztán egyre közelebb kerültünk a "hintánkhoz": megérintettük, átbújtattuk rajta a kezünket végül elérkezett az első gyakorlat, melynél már rá is kellett bíznunk magunkat. Maga a feladat könnyű volt, mégis ott bujkált bennem a félelem és a bizalmatlanság. De megcsináltam és második- harmadik alkalommal már kifejezetten élveztem is a gyakorlatot. Aztán léptünk a következőre. Már fel kellett lépnem a hintára. Megint féltem. Aztán megcsináltam és a félelem helyét ismét boldogság és magabiztosság váltotta fel. Azt hiszem, hogy ettől volt olyan csodás élmény az antigravity. Félsz, de aztán erőt veszel magadon, bátor leszel és megcsinálod. A félelmet szinte azonnal felváltja az elégedettség, a magabiztosság és a boldogság furcsa elegye, melytől egy levakarhatatlan mosoly ül ki az arcodra. Legalábbis nálam így volt.
Ami viszont  biztos, az első órán senki ne számítson óriási spirituális élményre és mélységes megnyugvásra. Az majd később jön. Előbb ismerd meg a mozgásformát, győzd le a félelmed és utána jöhet a sokak által emlegetett megnyugtató anyaméh érzés.





  De beszéljünk kicsit az élettani hatásokról is, hogy tudjuk, miért is érdemes ellátogatni egy ilyen órára. Első sorban azért, mert jót tesz a kedvünknek. Erre teljes mértékben garanciát vállalok, hisz az edzés után 2 órával sem tudtam letörölni az arcomról a vidám és elégedett mosolyt. Ennek következtében nagyon jót tesz a depresszióval, ingatag kedélyállapottal, szorongással és stresszel küzdő emberek számára.
Javítja a memóriát és a sok fejjel lefelé lógó póz miatt az emésztést is, amit volt alkalmam megtapasztalni, mert az első ilyen gyakorlat közben, mikor még hasba is kellett lélegezni akkorát mordult a hasam, hogy biztos voltam benne, hogy még a szomszéd teremben is hallották. Ezt egy jelnek vettem, hogy van még mit javítanom ezen a fronton. De nem csoda, hisz gyerekkorom óta gyenge a gyomrom és mindig is nagyon sokat küzdöttem hasfájással.
E mellett fokozza a vérkeringést és úgy nyújtja és dolgoztatja meg az izmokat, hogy előbb csak úgy fogod érezni, hogy kellemesen ellazultak lettek az izmaid, de a másnap beütő izomláz majd szembesít vele, hogy a tegnapi edzés bizony kőkeményen megdolgoztatott, csak épp akkor nem vetted észre.





  Mindent összevetve ezt a sportot azoknak ajánlom, akik ki akarnak szakadni a hétköznapi mókuskerékből, szeretnének kilépni a komfortzónájukból és megtapasztalni valami újat, valami izgalmasat.
Ehhez persze kell egy szuper tanár, aki érti a dolgát, türelmes és eláraszt téged mindenféle hasznos információval. Így én a teljes és hamisítatlan antigravity hatás érdekében szívből ajánlom nektek Schmidt Zsófiát, akinek az órarendjét a Fitness and more és a a saját, Flowity jóga és mozgásterápia nevű oldalán is megtaláljátok.




  Azért, hogy a cikket némi dicsekedéssel zárjam az óra végére sikerült megcsinálnom az előre és hátra szaltót (bár ezt 2 percnyi durva agylás és félelem előzte meg)  és még egy izgalmas páros pozíciót is kipróbálhattam.




   Szóval azt kell mondjam, hogyha Julia Roberts, az Ízek, imák, szerelmek című filmjében mondhatta azt, hogy: "Szerelmes vagyok!. Viszonyom van a pizzámmal.", akkor én bátran kijelenthetem, hogy: Szerelmes vagyok! Viszonyom van az anitgravity jógával!.- azért remélem a párom elnézi nekem ezt a kis félrelépést...... :) 
Á, miket beszélek! Persze, hogy elnézi, hiszen fotózás után ő is kipróbálta és imádta!





Na, mire várok még? Irány a Fitness and more-ba Zsófihoz edzeni!





  

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Egy sablon 4 ötlet

   Néha a legegyszerűbb dolgokból születnek a legnagyszerűbb ötletek. Például egy nyuszis sablonból is fantasztikus dekorációk készülhetnek, ha kreatívak vagyunk.

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü