Nem erről a témáról akartam ma írni, de a környékünkön éppen zajló lomtalanítás és az ott látott dolgok annyira felháborítottak, hogy nem tudok elmenni mellettük szó nélkül.
Már az első években mikor Budapestre költöztem feltűnt, hogy a lomtalanítás itt kicsit másképp van mint otthon. Nálunk Nyíregyházán a lomtalanításokon a használhatatlan kacatokat szokták ilyenkor kitenni az emberek. Olyan dolgokat, amiket már nem lehet megjavítani.
Itt Budapesten másképp van. Tökéletes állapotú könyveket, nagy doboz CD-t, kissé megkopott huzatú székeket és pár törött fogójú szekrényt lát az aki a nagy szeméthalmazt alaposabban szemügyre veszi. Ma még egy tökéletes állapotú babakocsit és néhány gyönyörű keretbe foglalt festményt is láttam az egyik halmazra dobva, melyet máris őrzött egy testes nő, hogy nehogy elvigye bárki is. Pedig ez elvileg már tilos..... De megszoktuk, hogy vannak szabályok és törvények amik nem vonatkoznak mindenkire....
Ez a része igazán nem is érdekel s dolognak, Inkább az, hogy milyen nemtörődöm, lusta és pazarló emberek azok, akik ezeket a szinte hibátlan dolgokat kidobják és hagyják, hogy az őket begyűjtő kétes egyének jó pénzért eladják vagy még a helyszínen összetörjék őket. Mert bizony a nagyobb részükkel ez történik. Nem egyszer voltam már szemtanúja annak, hogy szekrényeket fűrészelnek darabokra, hogy felférjenek az utánfutóra vagy könyveket tépnek szét: "Jó lesz a tűzre!" felkiáltással. Milyen világban élünk mi? Mi ez a felfoghatatlan barbárság? Könyveket égetni?!
De visszatérve eredeti gondolatmenetemhez, a lomtalanítás számomra tökéletes tanúbizonyság annak, hogy pazarló társadalomban élünk. Ha valami picit is elromlik minek javítsuk meg? Vegyünk helyette másikat! És ugyanez igaz sajnos az ilyen felfogású emberek emberi kapcsolataira is. Minek dolgozzak egy szerelmi kapcsolaton vagy egy barátságon, ha szerezhetek új szerelmet és új barátokat a régiek helyett. Szerintem ez nem normális így....
Egy törött fogójú szekrény javítása kb. 2 perc és 300 ft. Csak egy új fogó kell amit becsavarsz a régi helyére. Egy kopott huzatú szék javítása szintén nem nagy dolog. Ha nem tudod magad megcsinálni hát vidd el egy szakemberhez. Olcsóbb, mint újat venni...
A hibátlan csodás keretes festmények, könyvek és CD-k mit ártottak bárkinek is, hogy egy szeméthalom tetején kell végezniük? És a babakocsi?
Tényleg nem lehetett volna ezeknek jobb helyet találni?
Elfogadom azt is, hogy a kidobott bútorok nem illeszkedtek a lakásátalakítás utáni dizájnhoz, a képeket rémesnek és öregesnek találtuk, netalántán rossz élmények fűztek hozzá, a könyvek pedig már elavultak ebben a digitális világban.
De annyi, meg annyi rászoruló ember él ebben az országban! Nem lett volna jobb nekik adni? Vagy valakinek aki esetleg szívesen kijavítja saját kezűleg a kis hibákat és utána örömét leli benne?
Miért nem gondoltok másra is magatokon kívül? Csak az számít, hogy nekem van és nem kell meggondolnom, hogyha kell egy új? A régitől csak lazán megszabadulok és kész.
Nagyon, nagyon szégyellem, hogy ilyen pazarló társadalomban élek, ahol a dolgoknak nincs értékük. Megdolgoztam érte, megvettem, már nem érdekel. Másikra vágyom. Egy nagyobbra, egy jobbra egy újabbra.
Az emberek nagy része sosem elégedett, csak folyton hajszolja ezeket a nagyobb, jobb és drágább dolgokat, de nem veszik észre, hogy ez csak hiánypótlás. Valami sokkal nagyobb hiányt pótolnak ezzel. Például a szeretetet, az önbecsülést, a meghitt családi légkört.....
Ideje lenne mindenkinek kicsit magába néznie és mérlegelni a dolgait. Azt, hogy mire vágyom, mim van és miért lehetek hálás. Mert amit mi rossznak és szemétre valónak tartunk, arról lehet, hogy más csak álmodik....
Már az első években mikor Budapestre költöztem feltűnt, hogy a lomtalanítás itt kicsit másképp van mint otthon. Nálunk Nyíregyházán a lomtalanításokon a használhatatlan kacatokat szokták ilyenkor kitenni az emberek. Olyan dolgokat, amiket már nem lehet megjavítani.
Itt Budapesten másképp van. Tökéletes állapotú könyveket, nagy doboz CD-t, kissé megkopott huzatú székeket és pár törött fogójú szekrényt lát az aki a nagy szeméthalmazt alaposabban szemügyre veszi. Ma még egy tökéletes állapotú babakocsit és néhány gyönyörű keretbe foglalt festményt is láttam az egyik halmazra dobva, melyet máris őrzött egy testes nő, hogy nehogy elvigye bárki is. Pedig ez elvileg már tilos..... De megszoktuk, hogy vannak szabályok és törvények amik nem vonatkoznak mindenkire....
Ez a része igazán nem is érdekel s dolognak, Inkább az, hogy milyen nemtörődöm, lusta és pazarló emberek azok, akik ezeket a szinte hibátlan dolgokat kidobják és hagyják, hogy az őket begyűjtő kétes egyének jó pénzért eladják vagy még a helyszínen összetörjék őket. Mert bizony a nagyobb részükkel ez történik. Nem egyszer voltam már szemtanúja annak, hogy szekrényeket fűrészelnek darabokra, hogy felférjenek az utánfutóra vagy könyveket tépnek szét: "Jó lesz a tűzre!" felkiáltással. Milyen világban élünk mi? Mi ez a felfoghatatlan barbárság? Könyveket égetni?!
De visszatérve eredeti gondolatmenetemhez, a lomtalanítás számomra tökéletes tanúbizonyság annak, hogy pazarló társadalomban élünk. Ha valami picit is elromlik minek javítsuk meg? Vegyünk helyette másikat! És ugyanez igaz sajnos az ilyen felfogású emberek emberi kapcsolataira is. Minek dolgozzak egy szerelmi kapcsolaton vagy egy barátságon, ha szerezhetek új szerelmet és új barátokat a régiek helyett. Szerintem ez nem normális így....
Egy törött fogójú szekrény javítása kb. 2 perc és 300 ft. Csak egy új fogó kell amit becsavarsz a régi helyére. Egy kopott huzatú szék javítása szintén nem nagy dolog. Ha nem tudod magad megcsinálni hát vidd el egy szakemberhez. Olcsóbb, mint újat venni...
A hibátlan csodás keretes festmények, könyvek és CD-k mit ártottak bárkinek is, hogy egy szeméthalom tetején kell végezniük? És a babakocsi?
Tényleg nem lehetett volna ezeknek jobb helyet találni?
Elfogadom azt is, hogy a kidobott bútorok nem illeszkedtek a lakásátalakítás utáni dizájnhoz, a képeket rémesnek és öregesnek találtuk, netalántán rossz élmények fűztek hozzá, a könyvek pedig már elavultak ebben a digitális világban.
De annyi, meg annyi rászoruló ember él ebben az országban! Nem lett volna jobb nekik adni? Vagy valakinek aki esetleg szívesen kijavítja saját kezűleg a kis hibákat és utána örömét leli benne?
Miért nem gondoltok másra is magatokon kívül? Csak az számít, hogy nekem van és nem kell meggondolnom, hogyha kell egy új? A régitől csak lazán megszabadulok és kész.
Nagyon, nagyon szégyellem, hogy ilyen pazarló társadalomban élek, ahol a dolgoknak nincs értékük. Megdolgoztam érte, megvettem, már nem érdekel. Másikra vágyom. Egy nagyobbra, egy jobbra egy újabbra.
Az emberek nagy része sosem elégedett, csak folyton hajszolja ezeket a nagyobb, jobb és drágább dolgokat, de nem veszik észre, hogy ez csak hiánypótlás. Valami sokkal nagyobb hiányt pótolnak ezzel. Például a szeretetet, az önbecsülést, a meghitt családi légkört.....
Ideje lenne mindenkinek kicsit magába néznie és mérlegelni a dolgait. Azt, hogy mire vágyom, mim van és miért lehetek hálás. Mert amit mi rossznak és szemétre valónak tartunk, arról lehet, hogy más csak álmodik....
