Ugrás a fő tartalomra

Köszönöm neked 2016!

   Hála, hála, hála. Csak ez jut eszembe 2016-ról. Végtelen hálát érzek, hiszen annyi jó történt velem ebben az évben.
Már 2015 szilveszterkor mondtam, hogy ez az év jobb lesz. Már akkor éreztem.

   A pánikot tekintve igen nagy sikereket értem el, sokat javult a helyzet ebben az évben. Pánikrohamok helyett már csak feszültséget és ingerültséget érzek a rosszabb napokon. Az álmatlanság, a sötét gondolatok, a fejfájás, az izommerevség mind elmúltak, a többi hülye tünettel együtt. Maradt viszont az agyam állandó "fátyolosság" érzete, ami elég zavaró, ha az ember kreatív tevékenységet próbál végezni (pl. blogbejegyzést írni ).

  A blog terén is nagyon jó volt ez az év. Sok olyan lehetőséget kaptam amiről korábban álmodni sem mertem volna, például részt vehettem a Martini Forma 1 Pre- Race partyn, ellátogathattam a Sziget fesztiválra, ott voltam a NYX megnyitón és még számos különleges workshopon, szülinapon és eseményen vehettem részt.




  Márciusban megválasztottak a Rossetti Bizsu egyik arcának, ami óriási megtiszteltetés volt számomra. Azóta nagyon jól összerázódtunk a csapattal. Imádom őket. Ennél kedvesebb és befogadóbb társasággal talán még sosem találkoztam.





  A másik mérföldkő számomra, hogy decemberben a Rossmann mikulásfutáson egyetlen egy megállás nélkül, egészben teljesítettem a 2,3 km-es távot, pedig korábban sose futottam ennyit egyben. Ez nekem olyan sokat jelentett, hogy a célon áthaladva meg is könnyeztem picit.

  Nem kis teljesítménynek érzetem azt sem, hogy hosszú ideig tartó mellébeszélések, halogatások és kifogások után végre megembereltem magam, megkerestem a megfelelő módszert és leadtam a 6 kiló fölöslegem, ami a pánikbetegség évei alatt rakódott rám. 2017-ben már a régi, izmos formám visszanyerése lesz a cél!




  Szerettem, hogy az eddig megszokottnál sokkal többet lehettem otthon. Bár összességében sokkal több munkám volt az évben valahogy mégis mindig összejött, hogy 2-3 napok helyett 5-6 vagy akár 7 napot is otthon tölthessek a családommal. Ennek azt hiszem felbecsülhetetlen értéke van.




  Végtelen sokat fejlődött a személyiségem is. Kedvesebb, segítőkészebb, szeretetteljesebb ember lett belőlem, aki nem fél megmutatni a valódi énjét, nem szégyelli a fura hobbijait és nem érdekli mások gonoszkodó véleménye. A magam útját járom, a saját álmaim élem meg, a saját vágyaim követem és ettől senki nem tántoríthat el.


   Tényleg minden jó volt és fejlődésnek indult.  Sikereket értem el, szeretve voltam és szeretetet adtam, megbocsájtottam, elengedtem amit kell, terveket szőttem, gyógyultam, öleltem, sokat mosolyogtam, barátkoztam és nagyon sok jót kaptam mindenhonnan.


   Köszönöm neked 2016!





Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...