Ismét eltelt egy év. Hihetetlenül rohan az idő. Olyan, mintha csak maximum pár hónapja írtam volna meg az előző szülinapi összegzésemet és most ismét itt ülök a gépnél önmagamba nézve és elmélkedve. Megint sok minden történt velem. Megint mindent tisztábban látok. Tudom ki vagyok, tudom mit várok el az élettől és most, életemben először éreztem elsöprő erővel az Univerzum felém irányuló nagyfokú szeretetét. Idén mindent megadott nekem amire csak vágytam. Egészséget, boldogságot, sikert, élményeket, szerencsét és szuper parkolóhelyeket :D
Túlzás nélkül állíthatom hát, hogy most közeledem életem csúcsa felé. De még nem vagyok ott teljesen, csak jövőre fog elérkezni a tetőpont. Hogy honnan tudom? Érzem. Befelé fordulok, fülelek és hallgatok a belső hangra, amely megsúgta nekem, hogy az igazi élet még csak most fog elkezdődni számomra. A jövő év tartogatja az igazi csúcspontot.
Az ember buta fejjel hajlamos azt hinni, hogy tinédzser korban van az igazi élet. Jössz- mész, bulizol, sose fáradsz el, új emberekkel ismerkedsz meg......
De aki felnőtt és érett az belátja, hogy ez a korszak csak az életed előszobája. Itt szerzed meg a szükséges tapasztalatokat, itt éled meg azokat a meghatározó élményeket amik révén azzá az emberré válasz aki 25-30 éves korodban leszel. Azt hiszem az igazi élet 26-30 éves kor között kezdődik, amikor már szereztél kellő élettapasztalatot és anyagi biztonságot . Jobban átlátod a dolgokat, erős, független és magabiztos vagy. Szóval szerintem a 30 az új 20!
Sokat már nem akarok foglalkozni a pánikbetegséggel, de soha nem fogom elfelejteni azt a 4 évet ami "elvett" az életemből. Elvette, mégis hálával tartozom neki érte. Ha nem esek ebbe bele valószínűleg sosem figyeltem volna oda igazán a testi-lelki jólétemre, nem igyekeznék szeretetet adni mindenkinek akinek csak tudok és nem érezném ilyen jól magam a bőrömben. Nagy valószínűséggel csak egész nap bután bámulnám magam a tükörben, hogy milyen királyul nézek ki, sekélyes emberekkel lógnék és semmi sem lenne nekem elég jó, aminek következtében az arcocskámon állandóan olyan kifejezés ülne, mintha citromba haraptam volna.
E helyett most egy olyan életet élek amiben ráléptem az önmegvalósítás útjára, azt csinálom amit szeretek, boldog vagyok és magabiztos és körülvesz a kreativitás. Valós értékek alapján ítélem meg az embereket és minden apróságnak örülni tudok.
Ha alaposabban belegondolok 18 éves koromban pont ilyesmi személyiségről álmodoztam és lám elértem. Bár akkor még nem tudtam, hogy a cél előtt egy nagy sötét gödör vár rám, amibe annyira belemerülök, hogy néha azt hiszem innen nincs kiút. De valahogy csak kievickéltem belőle és erősebb lettem, mint valaha. Igaz az az mondás, hogy az élet nem állít olyan próbatétel elé amit nem tudsz megcsinálni. Legyen az veszteség, betegség vagy bánat de le tudod győzni, mindössze szívósnak kell lenned és kilépni a komfortzónádból. Ez óriási erőket igényel majd, de ha megcsinálod és legyőzöd az akadályt erősebb és bölcsebb leszel, mint valaha. Ez biztos. Tapasztalatból mondom.
Persze nem vagyok még az út végén. Jelenleg úgy érzem 90%-os vagyok. Megvannak bennem a jó tulajdonságok, a szeretet és minden szükséges dolog, de a nehéz napokon még nem tudom ezeket előtérbe helyezni. Van amikor még kibújik belőlem a pesszimista és a rossz fej, de mindennap dolgozok azon, hogy ez megszűnjön.
Ami viszont biztos, hogy a mai naptól új alapokra helyezem az életem. Érzem, hogy van már annyi plusz energiám, hogy a családom, önmagam és a blog mellett más dolgokra is tudjak koncentrálni, így most új barátságokat fogok építeni. Legalábbis ez a tervem. A személyiségem már majdnem rendben van, most jöhet a következő építőkocka és szép lassan így építek majd fel mindent a semmiből. Felépítek egy olyan életet, amit mindig is élni akartam és felépítek egy olyan nőt, aki magabiztosan áll ennek a középpontjában.......
Én ezzel kívánok magamnak boldog szülinapot!
Túlzás nélkül állíthatom hát, hogy most közeledem életem csúcsa felé. De még nem vagyok ott teljesen, csak jövőre fog elérkezni a tetőpont. Hogy honnan tudom? Érzem. Befelé fordulok, fülelek és hallgatok a belső hangra, amely megsúgta nekem, hogy az igazi élet még csak most fog elkezdődni számomra. A jövő év tartogatja az igazi csúcspontot.
Az ember buta fejjel hajlamos azt hinni, hogy tinédzser korban van az igazi élet. Jössz- mész, bulizol, sose fáradsz el, új emberekkel ismerkedsz meg......
De aki felnőtt és érett az belátja, hogy ez a korszak csak az életed előszobája. Itt szerzed meg a szükséges tapasztalatokat, itt éled meg azokat a meghatározó élményeket amik révén azzá az emberré válasz aki 25-30 éves korodban leszel. Azt hiszem az igazi élet 26-30 éves kor között kezdődik, amikor már szereztél kellő élettapasztalatot és anyagi biztonságot . Jobban átlátod a dolgokat, erős, független és magabiztos vagy. Szóval szerintem a 30 az új 20!
Sokat már nem akarok foglalkozni a pánikbetegséggel, de soha nem fogom elfelejteni azt a 4 évet ami "elvett" az életemből. Elvette, mégis hálával tartozom neki érte. Ha nem esek ebbe bele valószínűleg sosem figyeltem volna oda igazán a testi-lelki jólétemre, nem igyekeznék szeretetet adni mindenkinek akinek csak tudok és nem érezném ilyen jól magam a bőrömben. Nagy valószínűséggel csak egész nap bután bámulnám magam a tükörben, hogy milyen királyul nézek ki, sekélyes emberekkel lógnék és semmi sem lenne nekem elég jó, aminek következtében az arcocskámon állandóan olyan kifejezés ülne, mintha citromba haraptam volna.
E helyett most egy olyan életet élek amiben ráléptem az önmegvalósítás útjára, azt csinálom amit szeretek, boldog vagyok és magabiztos és körülvesz a kreativitás. Valós értékek alapján ítélem meg az embereket és minden apróságnak örülni tudok.
Ha alaposabban belegondolok 18 éves koromban pont ilyesmi személyiségről álmodoztam és lám elértem. Bár akkor még nem tudtam, hogy a cél előtt egy nagy sötét gödör vár rám, amibe annyira belemerülök, hogy néha azt hiszem innen nincs kiút. De valahogy csak kievickéltem belőle és erősebb lettem, mint valaha. Igaz az az mondás, hogy az élet nem állít olyan próbatétel elé amit nem tudsz megcsinálni. Legyen az veszteség, betegség vagy bánat de le tudod győzni, mindössze szívósnak kell lenned és kilépni a komfortzónádból. Ez óriási erőket igényel majd, de ha megcsinálod és legyőzöd az akadályt erősebb és bölcsebb leszel, mint valaha. Ez biztos. Tapasztalatból mondom.
Persze nem vagyok még az út végén. Jelenleg úgy érzem 90%-os vagyok. Megvannak bennem a jó tulajdonságok, a szeretet és minden szükséges dolog, de a nehéz napokon még nem tudom ezeket előtérbe helyezni. Van amikor még kibújik belőlem a pesszimista és a rossz fej, de mindennap dolgozok azon, hogy ez megszűnjön.
Ami viszont biztos, hogy a mai naptól új alapokra helyezem az életem. Érzem, hogy van már annyi plusz energiám, hogy a családom, önmagam és a blog mellett más dolgokra is tudjak koncentrálni, így most új barátságokat fogok építeni. Legalábbis ez a tervem. A személyiségem már majdnem rendben van, most jöhet a következő építőkocka és szép lassan így építek majd fel mindent a semmiből. Felépítek egy olyan életet, amit mindig is élni akartam és felépítek egy olyan nőt, aki magabiztosan áll ennek a középpontjában.......
Én ezzel kívánok magamnak boldog szülinapot!
