Ugrás a fő tartalomra

TESZT: Zendium fogkrém

   Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontosnak tartom az egészséges és tiszta életmódot. Napjainkban minden tele van mű dolgokkal körülöttünk. Csak Isten tudja milyen káros adalékanyagokat és kémiai vegyszereket adnak a kozmetikumainkhoz vagy az ételeinkhez. Ezek pedig, bár sokan nem hiszik el, de hosszútávon nagyon károsan hatnak az egészségünkre. Számos betegség kialakulhat tőlük, melyek között az egyik legsúlyosabb az elsavasodás, ami ha huzamosabb ideig fennáll megtámadhatja a szerveinket, az ízületeinket és az idegrendszerünket is. Ennek nyomán pedig ezerféle újabb betegség táptalajául szolgál.

  Ezért nem mindegy, hogy milyen termékeket használunk a mindennapokban. A főzésben igyekszem az alapanyagokat a természeteshez legközelebbi állapotukban felhasználni és ugyanez érvényes a kozmetikumokra is. Ha erre, valamint a mozgásra és a pozitív gondolatokra odafigyelünk, sokáig szépek és egészségesek maradhatunk.


  Persze nem lehet egyből belevágni ebbe az új életmódba. Én is fokozatosan csináltam. Először csak az ételeimre figyeltem oda, aztán szép lassan elkezdtem a szépségápolási szereket is lecserélni mesterséges anyagoktól mentesekre. De még mindig nem teljesen "tiszta" az életem. Sajnos országunk még gyerekcipőben jár ebben a témában és bár az utóbbi időben nagyon sok natúr és vegán termékeket forgalmazó márka érkezett hazánkba, ezek száma összességében még mindig elenyésző. Ezért sem lehetséges, hogy az ember egycsapásra lecserélje minden cuccát az új, természetes életmódra térve. 





   Ezért is örültem, amikor egy trnd projekt keretében kipróbálhattam az új Zendium fogkrémet, ami természetességével pont beleillik az életfelfogásomba. Már csak azt reméltem, hogy hatásos is lesz...






   Most több, mint 4 hete használom a fogkrémet és egyre csak húztam halasztottam a bejegyzés megírását. De még mindig nem tudnám egyértelműen alátámasztani azt, amit a reklámban is hallunk: "fokozza a száj természetes védekezőképességét". Egyrészt úgy gondolom, hogy ennek megállapításához sokkal több időre van szükség, másrészt pedig nem is igazán tudom, hogy ezt hogyan is lehetne eldönteni. Miből tudom vagy érzem én azt hogy javult a szám védekezőképessége?  Szerintem erre nincs egyértelmű válasz. Főleg úgy, hogy eddig se volt különösebb gond a fogaimmal. Erre a kérdésre tehát nem tudok Nektek érdemi választ adni. De ha pár hónappal később változna a helyzet azt mindenképpen megírom. Addig is nézzük, hogy mi az amit viszont tényleg tapasztaltam a Zendium 4 hetes használata során.






    Az első fogmosás alkalmával azt tűnt fel nekem, hogy a fogkrém habja sokkal "tömörebb" mint a korábbi fogkrémeimnek. 
Az íze kifejezettem tetszett, mert nem az agyba felmenős agresszív mentol ízt tapasztaltam, hanem kellemest és jólesően enyhét. 

  Egyébként volt egy nagy félelmem a Zendiummal kapcsolatban. Mindenhol hallottam, hogy ugye nem tartalmazza a hagyományos fogkrémek anyagait, köztük például az SLS-t (nátrium- lauril- szulfát) sem. Ezért attól tartottam, hogy fogmosás után nem fogom elég tisztának érzeni a számat és a fogaimat. De szerencsére ez a félelmem az első használat alkalmával szertefoszlott. Ugyanúgy megkaptam a tiszta száj érzést és a tökéletesen lepedékmentes sima fogakat a nélkül a kellemetlen mellékhatás nélkül, hogy fogmosás után megváltozna az ízérzékelésem. Ezt is az SLS hiányának köszönhetjük. Így a Zendium használata után akár azonnal megihatunk egy pohár narancslevet, mert ugyanolyan jó íze lesz, mintha fogmosás előtt ittuk volna. 
A tesóm egyből ráharapott erre az információra, mondván, hogy milyen szupi, mert így ha este durván megfokhagymázott pirítóst eszik  nem fog csípni a fogkrém.... XD   De a kísérlet elbukott, az bizony ugyanúgy csíp... Viszont szeretem, hogy ilyen kreatív, kísérletező családom van. :D






    Gyerekfogkrémet is kaptam a csomagban, de sajnos csak egyet, amiből kisebb háború robbant ki. Én egyértelműen cuki unokahúgimnak Tamarának szántam volna, hiszen más gyerek nem nagyon van a családunkban. De megfeledkeztem a nagy gyerekekről, mint a tesóm és a szerelmem, akik feltétlen gyerekfogkrémet szerettek volna, mert annak sokkal finomabb az íze. :D (Férfiak, sose nőnek fel.....)  Végül nagy harcok árán mégiscsak sikerült eljuttatni Tamikámnak a fogkrémet akitől cserébe mindösszesen annyi információt sikerült kicsikarni, hogy szeret vele mosni és nagyon finom az ize.. :) Végülis, egy gyereknél már az nagy szó ha valamivel szeret fogat mosni











  Szóval mindent összevetve a gyerekfogkrém nagyon finom, a felnőttet meg azt hiszem, hogy érdemes kipróbálni, mert összességében jó tapasztalataim voltak vele és én nagyon, de nagyon hiszek abban, hogy minél kevesebb egy termékben  a mesterséges anyag, annál jobbat tesz nekünk. Így azt hiszem, hogy  szájvizemet is ki fogom cserélni Zendiumosra. :)


Ti használtátok már ezt a fogkrémet? Mi a tapasztalatotok vele?











Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Egy sablon 4 ötlet

   Néha a legegyszerűbb dolgokból születnek a legnagyszerűbb ötletek. Például egy nyuszis sablonból is fantasztikus dekorációk készülhetnek, ha kreatívak vagyunk.

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü