Ugrás a fő tartalomra

TESZT: Bioderma Sebium micellás oldat

    Nagyon régóta szemezek már a micellás vizekkel, mert  sok jót hallottam róluk, de eddig nem nagyon tudtam eldönteni, hogy melyik márkát is válasszam. Végül a Bioderma Sebium mellett döntöttem, amihez nagyon szupi, akciós áron jutottam hozzá. Természetesen még aznap este kipróbáltam, hogy lássam mi is igaz abból a sok magasztaló véleményből amit a micellás vizekről olvastam.

   De még mielőtt belekezdenék a tapasztalataim elmesélésbe tisztázzuk, hogy mi is az a micellás víz.
Tulajdonképpen egy arctisztító, ami micellákat tartalmaz és nem igényel öblítést. Mint nagyon sok szuper szépészeti termék, ez is a franciáktól származik. A micellás víz aktív részecskéi szinte mágnesként vonzzák magukhoz a bőrön található sminket, szennyeződéseket és olajokat, ezzel pedig tökéletesen tisztává varázsolja a bőrünk.






 
   Tehát erről a tökéletes bőrtisztaságról szerettem volna meggyőződni.
Aznap este nem használtam a szokásos sminkelmosómat, mert a micellás oldattal helyettesítettem azt is.  Tettem egy adagot a vattakorongra és neki is estem a make up eltávolításnak, ami elég nehézkesen ment. Mivel az oldalt részecskéi csak meghatározott mennyiségű szennyeződést tudnak felvenni, így egy erősebb smink lemosásához elég sok kell belőle. Nekem konkrétan 3 vattakorong kellett a teljes sminklemosáshoz és az arctisztításhoz és még így sem éreztem azt a tökéletes tisztaság érzést amit vártam.
Én egyébként a zöld, vagyis a kombinál és zsíros bőrre való változatot használtam, aminek isteni az illata. Olyan üde és tisztaságot sugalló.







  Az esti arclemosás után folytatódott a teszt a reggeli tisztítással. Sminkelés előtt alaposan áttöröltem vele az arcom és hagytam, hogy megszáradjon. És láss csodát, működött. Éreztem, hogy a bőröm minden szennyeződéstől megszabadult és friss lett. Szinte fellélegzett.

 Mindent összevetve tehát közepesen jónak találtam a Bioderma Sebium micellás oldatát. Sminklemosásra nekem nem vált be, szóval nem cserélném le miatta a most használt sminklemosómat. Nem mondom, hogy nem távolítja el teljesen a festéket, de elég sok kell belőle hozzá, így nagyon gyorsan fogy. Ahogy kalkuláltam nagyjából 2 hetente kellene venni belőle, ami eléggé megterheli a pénztárcát. Ezzel szemben a hasonló árkategóriás sminklemosóm 2-3 hónapig is kibírja.
 De sima arctisztításra reggel, este vagy a make up előtti bőrfelkészítésre zseniális. Nem beszélve arról, hogy az illata is nagyon jó.

Egy tízes skálán 10/8- ra értékelném a Bioderma Sebium micellás oldatot.













Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld nem tartozik a kedven színeim közé úgy általánosságban,