Ugrás a fő tartalomra

Tükrös fotózás

    Ma egy igazán érdekes fotózáson vehettem részt, ahol a fő társam egy tükör volt.



   A sminket ezúttal saját magam készítettem, hogy élesben is kiderüljön, hogy mennyit is fejlődtem az utóbbi időben e téren. A végeredményt elnézve meg vagyok elégedve a munkámmal, bár a sminkelés egy olyan műfaj, amiben sosem lehetsz elég jó, mert mindig van mit tanulni. Azért a tökéletestől még elég messze vagyok, de a sok sok gyakorlás és az új technikák elsajátítása révén megint nagyot léptem előre.



   Maga a fotózás, témáját tekintve a tükörképpel való játékról szólt. Nagy kihívás volt számomra, hiszen ebben a sorozatban szinte csak arcképek készültek, a munka teljes ideje alatt egy széken ültem, így csak az arcom illetve néhol a vállaim  mozgásával és a karom bevonásával tudtam a pózokon variálni.



Mindenesetre a téma igen nagy kreativitást igényelt mind a modell, mind a fotós részéről, de nagyon büszke vagyok az elkészült képekre, ezért is gondoltam, hogy megosztom veletek is. Életem egyik legjobban sikerült fotósorozatának érzem!



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Egy sablon 4 ötlet

   Néha a legegyszerűbb dolgokból születnek a legnagyszerűbb ötletek. Például egy nyuszis sablonból is fantasztikus dekorációk készülhetnek, ha kreatívak vagyunk.

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü