Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Mit várok 2017-től

   Lassan itt a szilveszter, mindenki átgondol mérlegel és számot vet. Én is ezt teszem, már legalább december közepe óta. Akkortájt jött rám először az érzés, hogy ideje leülni és elkezdeni alaposan átgondolni az idei és az elkövetkező évet. Az előző bejegyzésben már összegeztem, hogy mi az amit 2016-nak köszönhetek. Most inkább arról beszélnék, hogy mit várok a küszöbön álló 2017-től. Mert bizony nagyon sokat.    2015 még egy elég mélypontos évnek számított nálam. A pánikom bár enyhült, de még mindig sokszor megkeserítette az életem, a dolgaim nem mentek úgy, ahogy azt szerettem volna és az esetek többségében nem láttam az élet napos oldalát, hiába próbálkoztam. Akkor már évek óta elveszett voltam. Elvesztettem önmagam és csak éldegéltem egyik napról a másikra minden tudatosság nélkül. De legalább már felismertem ezt. Azt hiszem ez volt az első lépés. Felismertem, hogy a pánikrohamok miatt jó ideje nem vagyok önmagam. Az a nő aki nyúzott arccal, karikás szemekke...

Köszönöm neked 2016!

   Hála, hála, hála. Csak ez jut eszembe 2016-ról. Végtelen hálát érzek, hiszen annyi jó történt velem ebben az évben. Már 2015 szilveszterkor mondtam, hogy ez az év jobb lesz. Már akkor éreztem.    A pánikot tekintve igen nagy sikereket értem el, sokat javult a helyzet ebben az évben. Pánikrohamok helyett már csak feszültséget és ingerültséget érzek a rosszabb napokon. Az álmatlanság, a sötét gondolatok, a fejfájás, az izommerevség mind elmúltak, a többi hülye tünettel együtt. Maradt viszont az agyam állandó "fátyolosság" érzete, ami elég zavaró, ha az ember kreatív tevékenységet próbál végezni (pl. blogbejegyzést írni ).   A blog terén is nagyon jó volt ez az év. Sok olyan lehetőséget kaptam amiről korábban álmodni sem mertem volna, például részt vehettem a Martini Forma 1 Pre- Race partyn, ellátogathattam a Sziget fesztiválra, ott voltam a NYX megnyitón és még számos különleges workshopon, szülinapon és eseményen vehettem részt. Légrádi Alexand...

Boldog karácsonyt mindenkinek!

   Kedves, drága Olvasóim! Holnap eljön végre a várva-vár karácsony. Élvezzétek ki minden percét. Legyen ez a pár nap a szereteté, a családé, a meghittségé. Töltsetek együtt minél több időt és alkossatok maradandó, kellemes élményeket. Én is ezt fogom tenni, így a hétfői blogbejegyzés elmarad. Az insta és a facebook oldalakra viszont továbbra is igyekszem képeket feltölteni. Legközelebb kedden lesz új videó a youtube csatornán, itt a blogon pedig szerdán kerül ki a következő bejegyzés.   Legyen áldott, boldog és békés ünnepetek Szépségeim!

DIY szarvasos ékszertartó

   Tavaly a januári nagy kiárusításokon megláttam egy szarvas fej karácsonyfadíszt és egyből beleszerettem. A fára igazából nem tudtam volna elképzelni, de biztos voltam benne, hogy lehet belőle kreálni valami egészen szuper dolgot, így hazavittem és belekezdtem az ötletelésbe. Néhány órán belül meg is találtam a legcsajosabb felhasználási módot. A képzeletemben megelevenedett egy csilli-villi és nagyon hasznos ékszertartó képe, ami falra akasztva a szobánk egyik legszebb éke lehet.   Azonnal el is készítettem, de a blogra már nem került fel, mert nem láttam értelmét egy olyan ötletnek, aminek az alapanyagát nem biztos, hogy be tudjátok szerezni. Mert ugye mind tudjuk, hogy ami a kiárusításon az egyik nap még van, az a másikon már tuti nincs... Most viszont ismét aktuálissá vált a dolog, hiszen ismét kapható ez a fajta szarvas fej a Tescoban.    Amire szükségünk lesz még ezen kívül az egy négyzet alakú falap, valami jó erős ragasztó, színes tempera,...

Baileys házilag

   Ti szoktatok likőröket inni karácsonykor? Mi szoktunk. Nagyon más alkohol nem szokott ilyenkor az asztalunkra kerülni, csakis valami csokis, vaníliás vagy mogyorós likőr. Viszont az áruk mostanában botrányosan megemelkedett. A Baileys már csillagászati áron van, az Angellinek meg hiába nagyjából ugyanaz az ára, ha mérete közben évről- évre kisebb lesz. Akárhogy nézzük nagy lehúzás ez az egész likőr biznisz, így idén úgy döntöttem, hogy inkább magam alkotok valami finomat a konyhában. Sok receptet néztem át, először a bólék közül, de egyik sem ragadott meg igazán. Ekkor jöttek a házi likőrök, amikben találtam pár nagyon ígéreteset. Végül az alábbi receptre esett a választásom, ami relatív kevés pénzből kijön, nagyon egyszerű és az íze olyan, akár az igazi Baileysé. Szerintem a legjobb, ha mindjárt dupla adagot csináltok, bár nálunk még az is kevésnek bizonyult.     Hozzávalók: 5 evőkanál cukor 5 dl tej 2 teáskanál mogyorókrém 1 csomag tejszínhabpor...

5 ajándékötlet 5000 forint alatt

   Egyre többen ismerik fel, hogy a karácsony nem az óriási költekezésekről, sokkal inkább a szeretetről, az apró figyelmességekről és az együtt töltött időről kell hogy szóljon. Idén próbáljuk meg olcsóbb, igazán hasznos dologgal meglepni a szeretteinket, ahelyett, hogy méregdrága haszontalanságokat vásárolnánk nekik.   Ehhez segítséget nyújtva összeszedtem  5 ajándékötletet 5000 forint alatt.    1. Kesztyű, sapka, sál A téli hideg ellen mindenkinek jól jönnek ezek a darabok. Ha megtalálod az ajándékozottadhoz legjobban passzoló stílust máris nyert ügyed van.    2. Bögre Tudom, tudom a legtöbb ember sablonosnak tartja ezt az ajándékot. De vannak igazi fanatikusok (mint pl. én) akik szívből tudnak örülni a századik különleges formájú, színű vagy mintájú bögrének is.     3. Pénztárca Szerintem mindenki tudja, hogy bármilyen pénztárcát választ, legyen az márkátlan vagy márkás fél évnél többet egyik sem bír ki. Me...

Poncsóba burkolva

   Ha mindent összevetünk az idei nem számít egy hideg télnek, Bár volt néhány igen fagyos nap, de sokkal többször érezhettünk kellemes, már-már tavaszra emlékeztető enyhe időt. Így azt hiszem az igazán bundás kabátok és a meleg, szőrös sapik nincsenek igazán kihasználva. Az egyik kedvenc usánkám például már 2-3 éve a szekrényben pihen, mert egyszerűen nincs olyan idő, hogy értelme legyen elővenni. Évről- évre enyhébbek a telek, ezért bundás cuccok helyett lassan érdemesebb lesz több átmeneti ruhadarabot venni. Ezt egyrészről nem bánom, hiszen mindenki sokkal csinosabbnak érzi magát,  ha kevésbé kell rétegesen öltözködni, másrészről viszont nagyon elszomorít, mert ez bizony azt is jelenti, hogy hamarosan örökre búcsúk kell vegyünk a hangulatos fehér karácsonyoktól. Nekem nagyon hiányzik a havazás. Ez az ami életet lehel ilyenkor a tájba, fehér keretet adva a kopár fáknak. Hó nélkül minden olyan kopott, szomorú és álmos. Milyen fura, hogy végül mégis ez a bánatos táj i...