Ugrás a fő tartalomra

Programajánló: Családi kihívás az Aquaworldben!

   Gyerekkorom óta hallgatom Anyukámtól azt a nagy igazságot, hogy a család összehozásához és a családi kapcsolatok szorosabbra fűzéséhez tartalmas, élményekkel teli programokon át vezet az út.

    Ezt az elvet vallja a #kikapcs - Mobil OFF Élmény ON mozgalom is. Fő céljuk, hogy felhívják a figyelmet a minőségi időtöltés fontosságára, valamint a virtuális világ és a valósan megélt élmények egyensúlyban tartására.
Ennek érdekében családbarát szolgáltatóhelyek bevonásával olyan #kikapcs programokat szerveznek, ahol a normál belépőjegyek áráért a megszokott szolgáltatásokon túl  számos más, hasznos és érdekes programot kaphatnak a családok, ezzel is támogatva őket a közös élmények megszerzésében.

   A #kikapcs programsorozat következő eseménye: 2018 október 21.-én lesz az Aquaworld Budapest élményfürdőben, ahol a vállalkozókedvű családok különböző versenyeken mérhetik össze ügyességüket és tudásukat.
Szárazföldön és vízen is zajlanak majd a játékok, melyek között lesz pl. vízi kötélhúzás, dilis bowling, matrac rally továbbá kreatív foglalkozások és számos már meglepetésprogram.




 A legtöbb pontot elérő játékosok jutalmat kapnak, a fődíj pedig nem más, mint egy családi belépő az Aquaworldbe!




Íme a részletes program:

10:00 - 10:30 Családi reggeli torna
10:30 – 11:00 Pacsker Ping-pong vízben
11:15 - 11:35 Bongó körbesétál
11:45 - 12:00 Vízi kosárra dobás
12:00 – 12:30 Crazy Baseball
12:30 - 13:00 Vízi Aerobic

Majd délután kezdetét veszi az őrülten jó családi vetélkedő:

14:00 - 14:30 Kidobós (10 próba / 1.)
14:30 – 15:00 Uhu vetélkedő (10 próba / 2.)
14:30 – 15:00 Búvár verseny (10 próba / 3.)
15:00 - 16:30 Lurkó klub: (10 próba / 4.)
15:00 - 15:30 Labdaharc (10 próba / 5.)
15:00 – 15:30 Csobbanó bajnokság (10 próba / 6.)
15:30 – 16:00 Vízi Dominó bajnokság (10 próba / 7.)
15:40 – 15:50 Vízi kötélhúzás (10 próba / 8.)
16:00 – 16:20 Matrac Rally (10 próba / 9.)
16:00 – 16:20 Célba dobó (10 próba / 10.)

Levezetésként pedig további programokra számíthattok:

16:45 - 16:55 Bongó körbe sétál
17:15 - 17:30 Bongó játék percek
17:30 – 17:55 Dilis Bowling


A  facebook eseményt pedig az alábbi linken találjátok:

https://www.facebook.com/events/2068845099815129/




Ha hasznosnak találtad a cikket oszd meg a barátaiddal is, ezzel segítve, hogy a Premium Barbie blog híre még több nőhöz eljusson!








Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Mr. Kumpir végre Magyarországon!

   Számos európai nagyváros után végre Magyarországon is megnyitotta kapuit a Mr. Kumpir.   A török étteremlánc a Westend City Centerben nyitotta meg első üzletét, ami rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert. kép forrása: www.facebook.com/pages/Debreczeni-Zita-Fan-Club/317404023728?fref=ts  Nekem is volt szerencsém ellátogatni oda a Szerelmemmel.       A kumpir lényege, hogy egy hatalmas héjában sült burgonyát kettévágnak a belsejét pedig összekeverik egy kis vajjal és sajttal. Ettől nagyon finom krémes lesz. Ezek után pedig tetszés szerint választhatunk bele a feltétekből, például virsli karikákat, kukoricát,csirkehúst, paradicsomot, paprikát, babot, valamint kérhetünk rá különböző önteteket  vagy akár francia salátát is.    Nagyon laktató, az adagok pedig óriásiak. Én személy szerint nem is bírtam az egészet megenni.    Az árait tekintve maga a kumpir nem túl olcsó, de kárpótolhat minke...

Top 3 török sorozat

   Még mindig dübörög a Szulejmán láz, a nemrégen debütált Szultána pedig csak még tovább növeli a török sorozatok rajongóinak számát. Mások ezek, mint a korábban megszokott Dél- amerikai sablonos forgatókönyvű limonádék. Sokkal izgalmasabbak, kiszámíthatatlanabbak és a karakterek is szuperek.    Ma az 3 kedvencemet szedtem össze belőlük. Ezek többsége még nem ment egyik magyar tévécsatornán sem, így csak feliratosan érhetők el a részek, de szerintem megéri belekezdeni.     1. Az éjszaka királynője Meryem Uzerli új sorozata, ami már látható az Izaura Tv-n. Rövidke, mindössze 35 részes eredetileg (de gondolom jó magyar szokáshoz híven ezt is ezer darabra darabolják majd), mivel Törökországban nem volt nagy sikere. Szerintem viszont zseniális. Elképesztően jó színészek játszanak benne, nagyon érdekesek a karakterek és maga a történet is fordulatos.   A főszereplő Selin (Meryem Uzerli) és Kartal. Kartal kiskorában elveszíti édesapját, így Azi...