Ugrás a fő tartalomra

Ócsai időutazás

    Ódon középkori templom, varázslatos pincefalu és mindent beborító végtelen nyugalom. Ezt kapjuk, ha úgy döntünk nyakunkba vesszük az országot és elindulunk Ócsára kirándulni.

 Ez a bájos kis város Budapesttől mindössze 30 km-re délre fekszik, az M5 autópályáról és az 5-ös útról is könnyen megközelíthető. 

   A városba beérve azonnal táblák igazítanak útba, így nagyon könnyen megtalálhatjuk a település egyik legnagyobb kincsét, a Magyarországon egyedülálló háromhajós, kereszthajós, tornyos, román kori bazilikát. 



A XIII. század elején épült premontrei bazilika a román kori építészetünk egyik legszebb, fennmaradt erődtemploma. Különlegességét az is mutatja, hogy 2009-ben a népszerű Ken Follett regény, A Katedrális, megfilmesített változatát is itt forgatták. A helyiek szerint az írónak szinte elakadt a szava, mikor meglátta a templomot, csak annyit tudott mondani, hogy pontosan így képzelte el a könyvben leírt katedrálisát. 


  Annyi mindent megélt ez az épület már... ha mesélni tudna hallanánk fénykoráról, többszöri újjáépítéséről, a török időkről, mikor egyszerre funkcionált mecsetként és keresztény templomként, mesélne hogyan került a teljes pusztulás szélére és arról is, hogy ez a gondos kis település hogyan hozatta rendbe és nyerte el jelenlegi állapotát. 

Ha nyitva találjuk a templomkert kapuját mindenképpen érdemes körbejárni az egész épületet.



   Közvetlenül a templom mellett találjuk a Tájházat, ahol öt,  régmúlt korokat idéző portát látogathatunk meg és megnézhetjük a bennük kialakított néprajzi kiállításokat is.


  Mindezek után érdemes utazni még egy kicsit az innen 4 kilométerre található Öreg-hegyi pincesorhoz, ami a személyes kedvencem lett.

Közel 200 alföldi stílusú, nyeregtetős pincét találunk itt, melyek közül jó néhány kétszáz évnél is öregebb.

Fantasztikus érzés közöttük sétálni. 



Hála a település borkedvelő közösségének és a lelkes pincetulajdonosoknak, akik időt és energiát nem kímélve felkutatják a rég elhanyagolt pincék jelenlegi tulajdonosait, örököseit, egyre több kerül közülük felújításra. 



Egyre gyakrabbak a rendezvények is, melyek keretén belül bekukkanthatunk egy-egy pincébe és kellemes háttérzene kíséretében kortyolgathatjuk az itt készült borokat. 



Viszont ha egy átlagos hétvégén tévedünk erre az sem baj. Legyünk szemfülesek hiszen mindig akad kint egy-két tulajdonos aki nagyon szívesen beenged minket, hogy megnézhessük mi is rejlik a csinos kis nádfedelek alatt. 



Mi is így jutottunk be az egyik pincébe és még egy kis borkóstolót is kaptunk kedves vendéglátónktól, amit megfűszerezett néhány helyi anekdotával. 

Végezetül csak üljetek le itt egy padra és élvezzétek kicsit a hely különleges atmoszféráját. Hunyjátok le a szemeteket és érezzétek, hogy átjár titeket az a csodálatos nyugalom amit az Öreg- hegyi pincesor áraszt.

Én magam úgy éreztem, akár órákon át is képes lennék itt ücsörögni csendben... 

Varázslatos!



 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Mr. Kumpir végre Magyarországon!

   Számos európai nagyváros után végre Magyarországon is megnyitotta kapuit a Mr. Kumpir.   A török étteremlánc a Westend City Centerben nyitotta meg első üzletét, ami rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert. kép forrása: www.facebook.com/pages/Debreczeni-Zita-Fan-Club/317404023728?fref=ts  Nekem is volt szerencsém ellátogatni oda a Szerelmemmel.       A kumpir lényege, hogy egy hatalmas héjában sült burgonyát kettévágnak a belsejét pedig összekeverik egy kis vajjal és sajttal. Ettől nagyon finom krémes lesz. Ezek után pedig tetszés szerint választhatunk bele a feltétekből, például virsli karikákat, kukoricát,csirkehúst, paradicsomot, paprikát, babot, valamint kérhetünk rá különböző önteteket  vagy akár francia salátát is.    Nagyon laktató, az adagok pedig óriásiak. Én személy szerint nem is bírtam az egészet megenni.    Az árait tekintve maga a kumpir nem túl olcsó, de kárpótolhat minke...

Top 3 török sorozat

   Még mindig dübörög a Szulejmán láz, a nemrégen debütált Szultána pedig csak még tovább növeli a török sorozatok rajongóinak számát. Mások ezek, mint a korábban megszokott Dél- amerikai sablonos forgatókönyvű limonádék. Sokkal izgalmasabbak, kiszámíthatatlanabbak és a karakterek is szuperek.    Ma az 3 kedvencemet szedtem össze belőlük. Ezek többsége még nem ment egyik magyar tévécsatornán sem, így csak feliratosan érhetők el a részek, de szerintem megéri belekezdeni.     1. Az éjszaka királynője Meryem Uzerli új sorozata, ami már látható az Izaura Tv-n. Rövidke, mindössze 35 részes eredetileg (de gondolom jó magyar szokáshoz híven ezt is ezer darabra darabolják majd), mivel Törökországban nem volt nagy sikere. Szerintem viszont zseniális. Elképesztően jó színészek játszanak benne, nagyon érdekesek a karakterek és maga a történet is fordulatos.   A főszereplő Selin (Meryem Uzerli) és Kartal. Kartal kiskorában elveszíti édesapját, így Azi...