Ugrás a fő tartalomra

Esti Me time

   Korán sötétedik. Felkapcsolom a hangulatfényeket, meggyújtok pár illatos gyertyát, engedek egy kád illatos, meleg vizet és elnyújtózom a habokban. Ellazulok. Később kényelmes pizsibe bújok, felveszem a kedvenc szobacsizim és egy meleg köntöst, készítek egy bögre forró teát és bekuckózom a kanapéra olvasgatni egy kicsit.
Így telnek mostanában az estéim a legújabb szerelmemmel, a cicás kapucnis köntösömmel. Amióta velem van szinte minden este me time. Csak belebújok és máris kellemes melegség fut végig rajtam és érzem, hogy ideje ismét valami jót tenni magamért.




   Szeretem ezeket az estéket. Ilyenkor megnyugszik a lelkem, kiszakadok a mókuskerékből és magam mögött hagyom a mindennapi problémákat. Néha az is megesik, hogy egy- egy ilyen este után másképp látom a dolgokat és reggelre megoldást találok egy problémára, ami régóta húzódik már.
Sokszor luxusnak tekintjük az énidőt, pedig nem kellene, hogy az legyen, hiszen általa közelebb kerülhetünk a belső békéhez, a nyugalomhoz és a gondok megoldásához. Nehezen vesszük rá magunkat, hogy belevágjunk, mert annyi feladat magasodik a fejünk fölött. Pedig amitől vonakodunk az teszi a legjobbat nekünk...




  Ilyenkor jó szolgálatot tesz egy dolog ami elindít minket a jó irányba. Mint ez a köntös. Kicsit olyan nekem, mint amikor elkezdtem magam hozzászoktatni a mindennapi futáshoz. Délután hazaértem és azonnal felvettem a futótopom, még akkor is, ha tudtam, hogy előbb főznöm kell. De azzal, hogy rajtam volt az edzőszettem egy darabja elindultam egy olyan úton aminek a vége úgyis az lett, hogy elmentem futni.

  Most pontosan ez a helyzet a köntössel. Megfürdök, belebújok és a melegség amit kelt bennem máris hozza magával a bekuckózós érzést és a harmóniát. Így minden este egy kicsit metime, amitől boldogabban és nyugodtabban indul a holnap, én pedig napról- napra kiegyensúlyozottabb vagyok.

  Azt hiszem nem tehettem volna jobb dolgot magammal, mint hogy lenyomtam a "Rendelés" gombot az Adora webshopján.













  

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Egy sablon 4 ötlet

   Néha a legegyszerűbb dolgokból születnek a legnagyszerűbb ötletek. Például egy nyuszis sablonból is fantasztikus dekorációk készülhetnek, ha kreatívak vagyunk.

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü