Ugrás a fő tartalomra

Dúsító hajápolási rutinom

   Mindenki imádja a fodrász által tökéletesen beszárított frizurát, viszont nincs lehetőségünk minden reggel a fodrász székében indítani a napot. Ezért nem árt, ha magunk tanulunk meg pár apró trükköt, amely segítségével dús hatású hajkoronával indulhatunk el otthonról.
Én évekig kísérleteztem ezen, mire sikerült megtalálnom a vékony szálú hajamhoz tökéletesen passzoló "menetrendet". Ma ezt mutatom meg nektek.






   A dúsabb haj elérése már a mosásnál kezdődik.
Az évek során sok fajta sampont próbáltam ki. Volt ami gyors növekedést, puhább hajvégeket, intenzív ápolást vagy épp extra dúsítást ígért. Végül megannyi variáció után a Biotina hajnövesztő sampon bizonyult a legjobb választásnak. Ettől ugyanis, ahogy azt a róla szóló youtube videóban is elmondtam, sokkal puhább lett a hajam és a hajszálaim is vastagodtak, ami összességében egy dúsabb látványt eredményezett.

  Hajmosás után nem szoktam dörzsölni a hajam a törölközőbe. Inkább lehajtom a a fejem és föntről lefelé húzom végig rajta finoman a törcsit. Így csak leitatom róla a vizet és megelőzöm a hajam mindenfelé göndörödését.

   Ezután befújom a töveket az új szerelmemmel a Syoss Big Sexy Volume permettel, majd a fejem lehajtva szárítom meg a hajam, ezzel is növelve a dús hatást.





  Végül fújok még rá a hajszárítóval egy kis hideg levegőt a fényes hatásért és kifésülöm a hajkoronám.

  Ennyire egyszerű! Ha neked is vékony szálú a hajad érdemes tenni egy próbát ezzel a kombinációval.

Ha pedig lemaradtatok volna a fent említett Biotina samponos videóról, akkor itt tudjátok pótolni:








Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

Őszi bakancslista 2025

   Kicsit unalmas már mindig, mindenkitől az hallgatni, hogy az ősz mennyire depressziós és lehangoló évszak. Hamar sötétedik, sokat esik az eső, lehűl az idő.... Talán ideje lenne szemléletet váltani és végre észrevenni az ősz igazi, színes, programokkal teli, vidám oldalát is.   Ebben sokat segíthet ha készítünk egy őszi bakancslistát és szépen végrehajtjuk minden pontját. Mire végzünk biztos vagyok benne, hogy mindenki átértékeli az ősszel való kapcsolatát.    Itt a blogon találtok több ilyen listát, szinte minden évben csináltam egyet. A főbb pontok mindig megegyeznek, mert számomra a pite, a termésgyűjtés, a forró italok és a sütőtök adja meg az ősz igazi hangulatát, de mindig teszek melléjük néhány újdonságot is.             Az idei listám ilyen lett: 1. Részt venni egy szüreten 2. Séta egy arborétumban 3. Őszi lakásdekorálás 4. Festés számozott festővel 5. Őszi erdei túra Prédikálószékre 6. Levesezés egy kedvenc étteremben 7....

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...