Ugrás a fő tartalomra

Nyári színkavalkád

    Bár még javában tombol a tavasz, nem árt egy kicsit előretekinteni a közelgő nyárra, hogy még időben fel tudjuk frissíteni a ruhatárunk színeit. Nézzük hát, hogy mik is lesznek a forró évszak legkedveltebb árnyalatai!


  Egy korábbi cikkemben már beszámoltam nektek arról,  hogy az idei év színe a Radiant orchid nevű lila árnylat lett, így egyértelmű, hogy ő is helyet kap a nyári színek kavalkádjában.




 A következő szín, amelynek valamelyik árnyalata mindig feltűnik a nyári palettán, a kék. Idén a türkizt és az égszínkéket válaszd.






   A neon színek trón fosztottá válnak és a háttérbe szorulnak a finomabb pasztell színek miatt. Válaszd a kellemes pisztáciát, a kislányos babarózsaszínt vagy barackszínt. Ezen színek előnye, hogy óriási a választék belőle, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Ezen kívül üdévé és fiatalossá is varázsolja a megjelenésünket, ennek köszönhetően bármely korosztály bátran viselheti.








   A narancsszínből is a lágyabb, mandarinos árnyalatok dominálnak majd, amik remekül fel tudják dobni a megjelenésünket.




   Jó hír a semleges színek szerelmeseinek, hogy kedvencük idén igazán trendi lesz. A finom bézs, gyöngyház és csontszínek elegánssá varázsolják a külsőnket. Viselhetjük alkalomra is, de hétköznapra és munkába is remek választás.





   A divat folyamatosan változik, színek jönnek és mennek, de ami mindig jelen van az a fekete és a fehér klasszikus párosa. Együtt és külön külön is viselhetőek. Megjelennek a körömtrendekben és a kiegészítők területén is. Ez utóbbinál főleg arannyal és ezüsttel kombinálva találkozhatunk velük.




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...

10 dolog amiért hálás vagyok az új évben (is)

    Az ember az év végét általában számvetéssel és összegzéssel zárja.  Számba vesszük milyen jó és rossz dolgok történtek velünk és hogy min kellene változtatni, majd megfogadunk ezt-azt amit aztán nem tudunk betartani.     Én úgy döntöttem, hogy most másképp közelítem meg a dolgot. Nem agyalok a múlton, azon már úgysem tudok változtatni, inkább az idénre koncentrálok és összegzés helyett inkább hálát adok mindenért ami jó az életemben. Olykor hasznos, ha nézőpontot váltunk és ebből az irányból közelítjük meg a dolgokat. Ha megírunk egy ilyen listát máris látni fogjuk, hogy az életünk sokkal jobb, mint amilyennek elsőre tűnik. 10 dolog amiért hálás vagyok az új évben (is): A csodálatos, összetartó családomért Az otthonunkért ami menedékként szolgál minden hétköznapi kis és nagy probléma elől. Az élményekért amiket tavaly szereztem Az egészségemért A munkámért, amit imádok csinálni Az új ismeretségekért. Munkatársakért és barátokért akiktől mindig tudok val...