Ugrás a fő tartalomra

Mi fán terem a medvehagyma?

     Néhány héttel ezelőtt találkoztam először személyesen az egyik szupermarketben a medvehagymával. Gyorsan el is kezdtem tanulmányozni, megnézegettem, megforgattam, de látványra semmi különös nem volt rajta, ami arra adna okot, hogy a séfek és a főzőműsorok az egekig magasztalják. De amikor megéreztem az illatát már mindent értettem. Erős, intenzív fokhagyma illata van és mivel imádom a fokhagymát úgy gondoltam, ez már rossz nem lehet bármibe is teszem. De mivel pontosan nem tudtam, hogy hogyan is kell felhasználni, illetve azt, hogy mit is készíthetek belőle a bolt polcán hagytam és úgy gondoltam előbb alaposan utána nézek, hogy mi fán is terem a medvehagyma!





     A néphagyomány úgy tartja, hogy a hosszú téli álmából felkelő medve ezt a növényt keresi először, hogy kitisztítsa a szervezetét. Innen kapta hát a nevét. Nem is csoda, ha a medvék is ezt választják, hiszen rengeteg illóolajat és ásványi sót tartalmaz. Segít megelőzni az érelmeszesedést, csökkenti a magas vérnyomást, tisztítja a belső szerveket és az ereket.



A szezonja nagyjából most kezdődött és egészen májusig tart. Akár az erőben is gyűjthetünk, ám ilyenkor figyeljünk arra, hogy ne keverjük össze a nagyon hasonló kinézetű gyöngyvirág leveleivel, hiszen azok mérgezőek. Ha biztosra akarunk menni dörzsölgessük meg kezeink között a levelet és ha intenzív fokhagymás illatot érzünk, akkor biztosan nem tévedtünk.






Ha inkább piacon vásároljuk, akkor igyekezzünk minél frissebbeket választani. Minél élénkebb a színe és intenzívebb az illata annál frissebb a növényünk is.



     Készíthetünk belőle levest vagy főzeléket, adhatjuk salátákhoz vagy salátaöntetekhez, pestohoz, fűszervajhoz, körözötthöz, fasírthoz, húsokhoz, egyszóval szinte mindenhez.




     Most pedig irány medvehagymát szerezni, mert este hozok nektek egy isteni medvehagymás saláta receptet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Egy sablon 4 ötlet

   Néha a legegyszerűbb dolgokból születnek a legnagyszerűbb ötletek. Például egy nyuszis sablonból is fantasztikus dekorációk készülhetnek, ha kreatívak vagyunk.

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü