Ugrás a fő tartalomra

Coca Cola Design

      A Coca Cola a világ egyik legnépszerűbb vállalata, az általuk gyártott ital, pedig az egyik legnépszerűbb üdítőnek számít.
Ám 2008 óta a népszerűsítésbe a megszokott tévéreklámok mellett bevontak nagy tervezőket is, hogy vonzóbb külsőbe öltöztessék palackjaikat és ezáltal még több embert ragadjanak meg. Természetesen ezek a kollekciók csak limitált példányszámban jelentek meg, és mondanom sem kell, hogy egy normál üveg kóla árának sokszorosába kerülnek.
Íme egy kis áttekintés a nagyobb nevek közül:

A sort a 2008 augusztusában megjelent Roberto Cavalli kollekció kezdte.  Cavalli nevéhez méltóan gyönyörű állatmintás üvegeket tervezett a Coca Cola light változatának.





A nagy sikerre való tekintettel a cég még ugyanebben az évben decemberben piacra dobta az újabb light palackokat Nathalie Rykiel tervezésében.



A 2009-es évet  Manolo Blahnik nyitotta, aki szintén a light kólának adott új "ruhát".



Ám az igazi designer ital láz 2010-ben vette kezdetét, amikor is 9 világhírű divatház is átöltöztette a népszerű italt.
    Donatella Versace





    Moschino








    Missoni



    Marni




    Alberta Ferretti



    Fendi



    ETRO



   Blumarine



2010-ben Tom Gauld




valamint maga  a Swarovski működött közre.
A Swarovski gyönyörű kristályaival díszítette a pink üveget.



 Az egész USA-ban csak egy helyen lehetett kapni, ahol a helyszínen némi plusz pénzért még a saját nevünket vagy bármilyen mintát is ráraktak az értékes kövekkel.

 2010 másik nagy durranása a Karl Lagerfeld által tervezett 'Diet Coke Limited Edition Collection by Karl Lagerfeld nevű kollekció volt. Kifejezetten stílusos hölgyek számára.





2011-ben Diane von Furstenberget érte a megtiszteltetés, aki az italmárka már megszokott színeivel dolgozott, tökéletesen eltalálva a Coca Cola stílusát.



2012-ben a cég Jean Paul Gaultier Day & Night kollekciójával örvendeztette meg a közönséget.


Idén sajnos még nem tudjuk, hogy ki lesz a következő tervező, de az előzményeket visszanézve abban biztosak lehetünk, hogy nem fogunk csalódni.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...

10 dolog amiért hálás vagyok az új évben (is)

    Az ember az év végét általában számvetéssel és összegzéssel zárja.  Számba vesszük milyen jó és rossz dolgok történtek velünk és hogy min kellene változtatni, majd megfogadunk ezt-azt amit aztán nem tudunk betartani.     Én úgy döntöttem, hogy most másképp közelítem meg a dolgot. Nem agyalok a múlton, azon már úgysem tudok változtatni, inkább az idénre koncentrálok és összegzés helyett inkább hálát adok mindenért ami jó az életemben. Olykor hasznos, ha nézőpontot váltunk és ebből az irányból közelítjük meg a dolgokat. Ha megírunk egy ilyen listát máris látni fogjuk, hogy az életünk sokkal jobb, mint amilyennek elsőre tűnik. 10 dolog amiért hálás vagyok az új évben (is): A csodálatos, összetartó családomért Az otthonunkért ami menedékként szolgál minden hétköznapi kis és nagy probléma elől. Az élményekért amiket tavaly szereztem Az egészségemért A munkámért, amit imádok csinálni Az új ismeretségekért. Munkatársakért és barátokért akiktől mindig tudok val...