Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

2020-as fürdőruha mustra

    Sokáig halogattam ennek a cikknek a megírásat, hiszen pár héttel ezelőttig még elég kétséges volt, hogy fel tudjuk e egyáltalán vonultatni valahol az év legdivatosabb fürdőruha költeményeit. De most, hogy hivatalos, hogy lesz strandszezon és nem csak az ablakban tudunk majd barnulni, ideje górcső alá venni, milyen színt, fazont vagy mintát válasszunk, ha pánikszerűen beszabadulunk a boltba új fürdőruháért. Fodros felső Romantikus, nőies és igazi klasszikus a fodor, mely ismét feltűnik a fürdőruhákon. Érdemes vele játszani és olyan darabot választani ahol a fodor a számunkra megfelelő helyen van.  Kis mellű lányoknál a felsőn lévők a legelőnyösebbek, míg ha a csípő vagy fenék vonalat szeretnénk erősíteni akkor a fodor a bikinialsón kapjon helyet. Asszimetria Végre visszatérnek a félvállas darabok is, amik a hangsúlyt a szépen ívelt, csinos női vállakra helyezik. Magas derekú alsó Évek óta visszatérő fazon a magas d...

Nyári bakancslista 2020

   Helló június! Végre itt a nyár és végre ki is élvezhetjük, hiszen megszűnt a kijárási korlátozás, így bátran elindulhatunk kirándulni vagy szervezhetünk programokat a hónapok óta nem látott barátokkal és családtagokkal. Sok időt elvett és mégis sok időt adott nekünk ez a vírus. Elvett, hiszen nem találkozhattunk a szüleinnkel, nagyszüleinkkel és a legjobb barátainkkal. Adott, mert több időt tölthettünk azokkal akikkel egy fedél alatt élünk és akikre a rohanó hétköznapokban aránytalanul kevés idő jut.  Éppen ezért az idei nyári bakancslistámat is a család és az összetartozás jegyében állítottam össze. Végigmehettek a pontokon a szűk családdal vagy bevonhatjátok azokat is akik nagyon hiányoztak nektek az elmúlt hónapokban. A lényeg az, hogy minőségi időt töltsetek együtt és örüljetek egymás társaságának. 1. Keverjetek ki új limonádékat! Kinek mi a kedvenc gyümölcse? Mindenki dobja be az ötletét és alkossatok együtt új kreációkat! Készïtsétek el az új cs...

Vegán mac'n'cheese

   Amióta az eszemet tudom sajtmániás vagyok. Mindent szeretek amiben szerepel a sajtos szó. Nem számít, hogy gouda, parmezán vagy trappista, mindet imádom. Spagettire szórva, hússal egybesütve, rántva... Így aztán képzelhetitek, hogy milyen nehéz volt lemondani róla, amikor úgy döntöttem, hogy vegán leszek. Persze vannak növényi sajtok és sajtkrémek, de ezek az első pár hónapban nem tudták maradéktalanul pótolni számomra a hagyományos sajtokat. Idővel persze megszoktam őket és találtam pár olyan fajtát is amik igazán finomak, de csak keveset veszek belőlük, mert aránytalanul sokba kerülnek. Éppen ezért folyamatosan keresem a sajthelyettesítőket. Egy ilyen keresgélés alkalmával botlottam bele a vegán mac'n' cheese receptjébe, aminek a fő alapanyagai az édesburgonya, a hagyma és a sárgarépa. Elsőre hihetetlennek tűnt számomra, hogy egy halom zöldségből és minimális sajtból egy valóban sajt ízű szósz kerekedjen ki, de gondoltam adok neki egy esélyt. Mint utóbb kiderült nag...

TESZT: Kristen Hair hajvitamin

    A haj a nők csodálatos koronája, aminek az ápolásával és formázásával végtelen sok időt töltünk el.  Vasaljuk, göndörítjük, fésüljük, festjük, mossuk, fonjuk. Mindegy, hogy hossszú vagy rövid, kiemelt helyet foglal el az életünkben, hiszen akárcsak a ruhák, a hajunk is remekül tükrözi az egyéniségünket. Ezért is foglalkozunk olyan sokat az egészségével.    Nekem 18 éves koromig nem sok gondom volt a hajammal. Elképesztően hosszú, fényes és gyönyörű volt. Aztán egy nap úgy döntött, hogy a ragyogó szőkéből lassan, de biztosan elkezd barnába átmenni, ám én nem nagyon díjaztam ezt a folyamatot. Amint lehetőségem adódott rá azonnal rohantam a legközelebbi drogériába hajfestékért, hogy visszakapjam eredeti imádott hajszínem. Itt kezdődtek a gondok. Használhattam bármilyen kímélő festéket a tincseim egyre csak rövidültek, míg a derék alá érő hajkoronámból végül csak egy nagyjából lapockáig érő hossz maradt meg. Akkor döntöttem el, hogy ennek a folyamatnak ...

OUTFIT: Virágba borulva

   Gyönyörű tavaszunk van, bár mi most ebből nagyon keveset észlelünk. Pedig a természet kivirult, minden virágba borult és napocska is hétágra süt.    Ennek a csodádálatos időnek köszönhetően teljesen fel is borult a korábban óvatossági okokból felállított öltözködési rendszerem. Csak könnyen tisztítható, egyszerű ruhákat hordtam az utcára, amik jól bírják a mosást, ugyanis jelen esetben a legjobb, ha mikor hazaértünk azonnal a szennyesbe száműzzük az aznapi szettünket.  De amint jó idő lett elkedztem vágyni a színesebb, izgalmasabb, tavaszias szettekre, így a soron következő kimozdulásunkra össze is állítottam egyet. Belezsúfoltam minden új szerzeményt és minden mintát és színt ami vidám, tavaszi hangulatot tud teremteni ebben a karanténos időszakban. Azt hiszem sikerült... Ez lett az idei kedvenc szettem.    A könnyű anyagú, virágos  Bonprix felsőt csak egy egyszerű fehér nadrággal kombináltam, plusz egy koránt sem egyszerű pin...

OUTFIT: Irodai sikk

    Egyszerű, mégis nagyszerű. Ezeket a szetteket szeretem a legjobban. Csinos alapdarabok egy csipetnyi különlegességgel megfűszerezve. Pont ilyen a mai oufitem is, amiben egy végtelenül egyszerű fehér garbót fűszereztem meg egy sötétkék  Bonprix nadrággal.    A nadrág totális szerelem volt. Valószínűleg legalább egymillió bejegyzésben olvashattátok tőlem már ezt a mondatot, csak nadrág helyett kabátot, pólót vagy pulcsit írtam.  Soha nem választok egy webshopból csak úgy. Kell az a szerelem érzés, hogy meglátom és tudom, hogy ő az igazi. Kell az, hogy azonnal lássam magam benne és az agyam lázasan kutassa, hogy mivel vehetném fel. Milyen felsővel, cipővel, kabáttal, nadrággal.....Szerintem csak ilyen ruhadarabért érdemes pénzt adni.  Ez a nadrág pont ilyen volt. Azonnal tudtam, hogy ő kell nekem, ahogyan azt is, hogy fehér garbóval és laza, tarkónál megtekert konttyal fogom viselni.  A dupla gombsor miatt szerettem bele enny...

Különleges indiai aranytej recept

    Ahogy azt a korábbi  blogbejegyzésemben  ígértem nektek elhoztam a fűszeres csodaitalom receptjét, mellyel igyekszem magam felvértezni a vírus ellen.  Az aranytej, másnéven kurkumás tej gyakran használt Ajurvédikus ital Indiában, hiszen számos jótékony hatása van a szervezetre. Többek között: Bizonyított gyulladáscsökkentő hatása van Méregteleníti a májat Serkenti a vérkeringést Segíti az emésztést Lázcsillapító hatású Növeli az antioxidánsokat a testünkben Serkenti az agykapacitást, ezáltal csökkenti az Alzheimer kór kialakulásának az esélyét Csökkenti a szívroham valószínűségét Enyhíti a köszvényes panaszokat Enyhíti a depressziót Enyhíti az izületi problémákat   Azt hiszem ezek mindegyike elég jó indok ahhoz, hogy rendszeresen fogyasszunk ebből a csodálatos italból. Legjobb ha lefekvés előtt kortyolgatjuk el, mivel nagyon jó nyugtató, ellazító hatása is van. Ho...