Ugrás a fő tartalomra

Variációk limonádéra

   Nincs is jobb, mint egy pohár üdítően citromos, jéghideg limonádé a nagy melegben. Ez az ital frissítő hatása mellet még egészséges is, hiszen kevesebb mesterséges anyagot és cukrot tartalmaz, mint bolti társai.
És azt tudtad, hogy nemcsak citromból készülhet? Manapság egyre több ízben jelenik meg a különböző helyek itallapján és az otthonunkban is.



Ma 3 egyszerű változatot szeretnék megmutatni nektek.


  Uborkás- mentás

Ez a változat sok embernek lesz ismerős, hiszen bejárta az országot az a cikk, amiben fogyasztó csodavízként emlegetik. Én inkább csak egy, a szervezetet csodásan hidratáló és az emésztést serkentő italként ajánlanám. Mert bár gyakori fogyasztása révén előfordulhat, hogy fogyást tapasztalunk, de az nem a zsírból lesz. Mindössze némi víztől szabadulunk meg, ami egykettőre visszatér. Szóval fogyásra nem ajánlanám, fent említett jótékony hatásai miatt annál inkább.

Egy kancsóba tegyünk jó sok vékonyra szeletelt kígyóuborkát és néhány karika citromot. Adjunk még hozzá ízlés szerint mentalevelet és tegyük néhány órára hűtőbe. Ha összeérnek az ízek, isteni italt kapunk!




 Dinnyés álom

A tomboló dinnyeszezonban ez a legaktuálisabb és legolcsóbb frissítő amit készíthetünk.
Kockázzunk fel egy nagy adag görögdinnyét és távolítsuk el a magjait. A kockákat tegyük a kancsóba és egy villával jó alaposan törjük össze, hogy levet eresszen. Ehhez adjunk még 2-3 vékony karika citromot és az egészet öntsük fel szénsavas ásványvízzel vagy szódával és pár órára tegyük hűtőbe. Az ínyencek az előzőhöz hasonlóan ezt is megbolondíthatják pár mentalevéllel, de ez akár el is hagyható.



  Epres örvény

Bár az eperszezon már elmúlt, de muszáj megosztanom veletek ezt a változatot is, mert ennél egyszerűbb és nagyszerűbb ital nem nagyon van a világon. Mindössze csak szénsavmentes ásványvízre és jó sok negyedelt eperre van szükség hozzá.  Természetesen az ínyencek ebbe is csempészhetnem némi mentát, de én ezt ki szoktam hagyni, mert nem vagyok igazán mentafüggő. Viszont a jó alapos behűtésről itt se feledkezzetek meg!



  Mindhárom ital istenien mutat kis befőttesüvegekben, cuki, színes szívószálakkal. Így remekül passzolnak egy vidám csajos naphoz, egy kellemes délutáni csacsogáshoz és a gyerekek is garantáltan imádni fogják!


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

Mr. Kumpir végre Magyarországon!

   Számos európai nagyváros után végre Magyarországon is megnyitotta kapuit a Mr. Kumpir.   A török étteremlánc a Westend City Centerben nyitotta meg első üzletét, ami rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert. kép forrása: www.facebook.com/pages/Debreczeni-Zita-Fan-Club/317404023728?fref=ts  Nekem is volt szerencsém ellátogatni oda a Szerelmemmel.       A kumpir lényege, hogy egy hatalmas héjában sült burgonyát kettévágnak a belsejét pedig összekeverik egy kis vajjal és sajttal. Ettől nagyon finom krémes lesz. Ezek után pedig tetszés szerint választhatunk bele a feltétekből, például virsli karikákat, kukoricát,csirkehúst, paradicsomot, paprikát, babot, valamint kérhetünk rá különböző önteteket  vagy akár francia salátát is.    Nagyon laktató, az adagok pedig óriásiak. Én személy szerint nem is bírtam az egészet megenni.    Az árait tekintve maga a kumpir nem túl olcsó, de kárpótolhat minke...