2016. augusztus 31., szerda

Az új trend a sellőcomb

   Új trend hódít az amerikai fiatal lányok körében. Korábban a thig gap kampány keretében arra ösztökélték a lányokat, hogy addig fogyókúrázzanak, míg a combjaik már nem érnek össze, így egy rés keletkezik közöttük.
Ez véleményem szerint egy óriási butaság. Főleg azért, mert a trend nem veszi figyelembe az egyének genetikai tulajdonságait. Lehet, hogy van aki 2-3 kiló ledobásával játékos könnyedséggel eléri a kívánt eredményt, de van aki bármennyit fogy nem ér célt. Ugyanis a súlynak ehhez igen kevés köze van. A csontszerkezet az, ami meghatározza, hogy lehet e lyuk a combjaink között vagy sem. Pontosabban a  medenceöv alakja és a csípőcsontok közötti távolság. A nők többségének pedig bizony keskeny a csípője, így akkor is lehetetlen elérni számukra az össze nem érő combokat, ha alig van zsír rajtuk. Éppen ezért teljesen őrültség eszeveszett fogyókúrába kezdeni.

  Most viszont fordult a kocka. Viszlát combok közötti rés, helló összeérő combok!
A #Mermaidthighs vagyis a sellőcomb nemrég indult hódító útjára és arra ösztönöz mindenkit, hogy úgy fogadja el a testét, ahogy van és ne bocsátkozzon értelmetlen fogyókúrába mindenféle tiszavirág-életű hóbortok miatt.

  Az Instagramra már több ezer fotó került fel ezzel a hashtaggel. Szemezgettem is párat a szerintem legjobbakból.









    Hazánkban szerencsére nem annyira elterjedtek ezek testhóbortok, mint a tengerentúlon. Én őszintén kimondom, hogy hülyének tartom azt, aki mindenféle buta trendek miatt évente vagy ne adj isten havonta változtatja a testsúlyát. Fel kellene fogni, hogy a testünk nem egy ruha, amit kedvünk szerint variálhatunk, alakíthatunk, elvehetünk vagy hozzátehetünk. A testünk olyan amilyen. Meg kell próbálni kihozni belőle a legjobbat, de csakis ésszerű határokon belül. Máskülönben óriási károkat okozhatunk benne....



   Ti mit szóltok sellőcomhoz? Tetszik, nem tetszik? Netán ti is sellők vagytok?



2016. augusztus 30., kedd

Programajánló: Nyíregyházi Állatpark

   Nagyjából 3 hete otthon voltam, így felkerestük a családommal a Nyíregyházi Állatparkot. Az hiszem utoljára talán 2 éve jártunk ott, így időszerűnek tartottam egy újabb látogatást az állatok birodalmába.

  Első ötlettől vezérelve vasárnap indultunk neki, de nem jutottunk sokra, ugyanis a pénztárnál hatalmas sorok kígyóztak és parkolóhely sem akadt sehol a környéken, így kénytelenek voltunk elnapolni a kiruccanást. Nagyon okosnak éreztük magunkat amikor kigondoltunk, hogy eljövünk helyette szerdán, hétköznap úgyis mindenki dolgozik, biztos kevesen lesznek. De szeretett szülővárosom állatkertjének óriási népszerűségét mutatja, hogy bizony nem lett igazunk. Azért a tömeg nem volt hasonlítható a vasárnapihoz, de egy átlagos hétköznaphoz képest igen is meglepő volt közepes méretű kígyózó sorokat látni a jegypénztárnál. A sorban állva hallottam, hogy volt család aki egyenesen Pécsről utazott ide, hogy megnézze az ország egyik legnagyobbnak és legszebbnek mondott parkját.





  Ahhoz, hogy a legnagyobb bizony nem férhet kétség, hiszem míg gyerekkorunkban egy délelőtti programnak tekintettük az állatkertet, mára egy egész napos elfoglaltsággá nőtte ki magát. Jól jött hát a térkép amit a jegypénztárnál kaptunk. E nélkül ugyanis képtelenség lenne mindent végigjárni és még így is lehetséges, hogy kimarad egy-egy állat a labirintusos elrendezés miatt.


kép forrása: http://www.zoos.mono.net/12911/Sosto%20*/**



   A Zöld Piramis nem volt nagy újdonság, jártam már benne az előző látogatásunkkor és most ismét szembesülnöm kellett vele, hogy én és a nagyon imbolygós függőhíd nem vagyunk barátok, mert minden alkalommal szédülök tőle. :D


   Baromi jó extrának tartom, hogy az állatok megtekintése mellett a park vezetősége figyelmet fordít az élmények szerzésére is. A Zöld Piramisban előfordul, hogy vihart generálnak dörgéssel és permetező esővel,  Tarzan ösvényén testközelből csodálhatjuk meg a mellettünk sétálgató madagaszkári makikat, láthatunk papagáj és fóka showt sőt még egy izgalmas tevegelésre is befizethetünk. Biztos voltam benne, hogy a tesóm nem fogja kihagyni ezt az élményt, de azt, hogy még Tamara is bevállalja nem is gondoltam volna....





    A Viktória házban most voltam először, mert ez még új épületnek számít.
Annyi változatos állatfaj található benne, hogy szinte megszámlálni is lehetetlen. Láthatunk itt például szumátrai tigrist, krokodilt, aligátort, majmokat és rengeteg édesvízi állatot is.




   De minden helyszín közül az Andok kalandok épületegyüttes volt a kedvencem, ami Dél- Amerika élővilágát mutatja be. Az ajtón belépve engem teljesen rabul ejtett a misztikus inka templom hangulat. Azt hiszem itt töltöttem a legtöbb időt az egész kirándulás alatt.
Aztán próbára tettük bátorságunkat a kötélpályán, ami végighúzódik az Andok világának lakói felett, így egyedülálló módon a magasból vehetjük szemügyre az állatokat.









   A sor végére az afrikai szekciót hagytuk, ami nekem személyes kedvencem az elefántokkal és a zsiráfokkal, de előtte muszáj volt egy kis szünetet tartani és megtömni a sok sétától korgó gyomrunkat egy isteni és brutálisan laktató kenyérlángossal.
Sok borfeszten és hasonló rendezvényen ettem már kenyérlángost, de megint bebizonyosodott, hogy ezt is csak Szabolcsban tudják igazán jól elkészíteni. Itt a kenyérlángos nem egy pizzatészta szerű dolog, egy utánzat, hanem igazi isteni kenyértésztából készült rusztikus finomság.
Ember legyen a talpán aki ebből meg bír enni egy egészet.

   Telehassal aztán nekivágtunk Afrikának és meglestük az oroszlánokat, a zebrákat és a nagyon nagyon cuki szurikátákat.





   Azt szeretem különösen ebben az állatkertben, hogy tulajdonképpen a lehető legkevesebb kerítés, drót és rács választ el minket az állatoktól. Ezért sokkal közelebb érezhetjük magunkhoz őket és olyan szemszögből is láthatjuk őket amilyenből más állatkertekben nem.
Ráadásul a 300.000 négyzetméteres alapterületnek köszönhetően a különböző fajok sokkal nagyobb élettérrel rendelkeznek, mint máshol, így minden bizonnyal jobban is érzik magukat.
Nekem a szívem szakad meg amikor elmegyek egy állatkertbe és azt kell látnom, hogy az általam bálványozott egyik fenséges állat egy zsebkendőnyi helyen szorong bánatos arccal. Ezt minden érző szívű embernek borzasztó látni.
Nyíregyházán úgy látom próbálják elérni azt, hogy a parkban ne csak az emberek, hanem az állatok is jól érezzék magukat és ez igazán felemelő érzés.






   Viszont van valami ami mellett nem tudok elmenni és bár először nem akartam szóvá tenni, de nem tudom magamban tartani.
Ez pedig nem más, mint mi emberek és az állatkertben tanúsított viselkedésünk.
Nem egy jelenetet láttam, amikor gyerekek, ami még szomorúbb sok esetben felnőttek is, artikulálatlan hangon kiabálva dörömbölnek az üvegen, hogy az állat végre odanézzen egy pillanatra.
Pedig minden ablakhoz ki van írva, hogy ne kopogtassanak, mégis megteszik és amikor szegény pára végre odanéz, hogy miféle tapló keveredett már megint a ketrecéhez akkor diadalmasan felnevetnek. Ez az, sikerült!
Én ilyenkor szívem szerintem odavágnám (egyébként párszor meg is tettem), hogy nagyon ügyes vagy hülye gyerek, de nem tudom mit szólnál hozzá, ha a majom helyett te lennél ide bezárva és el kellene viselned ezt a dörömbölést minden nap.

   Tisztelnünk kellene a többi élőlényt, csendben megnézni őket és továbbállni. Nem itt kell megmutatni egy ketrecbe zárt állatnál, hogy igenis az ember van a táplálkozási lánc csúcsán és ő az istenkirály.
A felsőbbrendűséget nem agresszióval és "kivagyisággal" kell megmutatni, hanem értelemmel, toleranciával és tisztelettel minden élőlény iránt.





   Összességében én nagyon szuper egész napos programnak tartom az állatkert meglátogatását, ahol rengeteg élményre tehetünk szert. Megéri ellátogatni ide az ország bármely részéről.
Hamarosan jelentkezem majd egy nyíregyházi útikalauzzal is, hogy a több napra érkezők még több információt tudhassanak meg kedvenc városomról.
Tartsatok velem akkor is!


  

2016. augusztus 26., péntek

Te is "UFO" vagy?

    Fura az emberi természet. Vágysz valamire, keresed a hozzá vezető utat, aztán előbb vagy utóbb megtalálod, eléred a célod és boldog leszel. De hirtelen elkezd valami motoszkálni a fejedben. Kétségek, aggodalom vagy valamilyen más rossz érzés. Emiatt meginogsz, elbizonytalanodsz és arra gondolsz, hogy miért is vágytál erre a dologra. Biztos, hogy kell ez neked? Jobb lenne visszalépni, feladni.
A legtöbben ilyenkor eldobják a vágyott dolgot, érzelmet, tulajdonságot vagy embert és megfutamodnak. De ez nem biztos, hogy jó megoldás.


    Most én is ezeket a napokat élem. Vágytam valamire. Vágytam arra, hogy megismerjem önmagam és új alapokra helyezhessem az életem. Sikerült, megcsináltam és egy röpke pillanatig boldog is voltam ezzel. Aztán jött a kétség. Szuper dolog, hogy felvállaltam belső, rejtett önmagam és többé nem fogom bizonyos tulajdonságaimat elnyomni vagy megváltoztatni más emberek miatt. De biztos, hogy jó vagyok én így? Találok más, hasonló érdeklődésű embereket? Ki fog engem így elfogadni?
Ilyen és ehhez hasonló rossz gondolatok tolakodnak mostanság a fejembe mindannak ellenére, hogy felfedeztem, különleges, sokoldalú és értékes ember vagyok.


    Kicsit félek, hogy nem illek bele a világba, hogy "ufó" vagyok. Elvégre is hol találok még egy embert aki vasárnap reggel szeret délig pizsiben mászkálni, kakaót inni, mesét nézni és közben színezni? Netán esténként lazításképpen csendben olvasni valamit vagy Sinatra számokat hallgatni a gyertyafényben. Ne adj isten egy fázós téli napon bekuckózni, filmeket nézni és közben kötni valami szépet. Ezek közül egyik sem számít manapság se szokványos, se menő tevékenységnek.
A korombeli lányok ahogy látom két úton járnak: vagy buliznak ezerrel, habzsolják az életet és cserélgetik a pasikat vagy férjhez mentek és gyerekeik vannak. Én ezek közül egyenlőre egyikre se vágyom....  Az elsőhöz túl komolynak érzem magam, a másikhoz meg túl komolytalannak.





     Abba már bele se merek gondolni, hogy mi lenne ha még párt is kellene választanom. Vajon lenne pasi aki komolyan foglalkozna velem? Mert persze meglát, megtetszem neki, ezzel nincs gond de mi lenne ha a nagy ismerkedés közben kiderülne, hogy a külsőségek mögött bizony némi ész is értelem is lapul, ne adj isten még kultúra is. Na, akkor lenne igazán nagy baj! 

     A fő gond az, hogy a társadalmunk, lássuk be, elsilányult és felszínes lett. Ha nem illesz bele a minden gondolkodástól mentes, tudattalan kis normába, akkor elkezded rosszul érezni magad. Félsz, hogy nem fognak elfogadni, hogy kilógsz a sorból és a végén egyedül maradsz barátok nélkül.
De tényleg így kell lennie? Tényleg neked kell kellemetlenül érezni magad, mert nem olyan vagy, mint a többi? Komolyan elnyomnád a magadban rejlő színpompás és varázslatos személyiséget csak azért, hogy elfogadjon a sok üresfejű ember? Komolyan ezt akarod? Beérnéd egy ilyen élettel, mikor legbelül tudod, hogy ennél sokkal többre és jobbra vagy hivatott?

    Tudjátok mit? Én nem fogok beállni a sorba! Nem adom fel önmagam akkor se! Lehet, hogy régimódi vagyok, lehet, hogy fura vagy "ufó", de nem érdekel. Szeretem azt aki vagyok és szeresd te is azt aki vagy! 
Nem azért lógsz ki a sorból, mert béna vagy. Épp ellenkezőleg! Különleges vagy! De sajnos a társadalmunk nem szereti se az egyéniséget, se a különlegességet. Igyekszik sárba tiporni, elnyomni és megsemmisíteni, hogy a végén te is csak egy üresfejű tömegcikk legyél.

    Én azt mondom ne hagyd magad, ne állj be a sorba! Ne szégyelld a kreativitásod, az ambícióidat, a vonzódásod a kultúrához. Ne szégyelled, hogy gondolkodsz. 
Fogadd el és szeresd önmagad, állj szilárdan a különleges kis világod közepén, mint egy kőszikla és egyszer majd azon veszed észre magad, hogy a körülötted lévők kezdik szégyellni magukat. Szégyenkeznek, majd változásnak indulnak, formálódnak és mindezt miattad. Hittél magadban és jobbá tetted a világ egy parányi részét. 
Már nem is érzed magad olyan egyedül ugye? Ettől erőre kapsz. Magabiztos leszel és a szűk környezeted után egyre több és több embert indítasz el a változás útján. Már nem is vagy "ufó". 
Elismernek, szeretnek, tisztelnek. 

   És így születnek a nagy emberek....
Nem kell hozzá más csak önszeretet, kitartás, értelem és végtelen hit.


2016. augusztus 22., hétfő

Függőségeim :)

   Mint minden nő én is nagyon szeretek vásárolni. Ruhákat, sminket, lakásdekort, bármit. Ezek közül a legtöbbet kordában tudom tartani, de akadnak olyanok amikről semmilyen körülmények között sem tudok lemondani. Ezeket szedtem ma listába.


   Illatos gyertyák

Mindig mondtam, hogy nekem aztán könnyű ajándékot venni. Elég egy szép illatgyertya és már meg is van a boldogságom. Ezen függőségem főleg a hidegebb hónapokban szabadul el nagyon, amikor amúgy is hangulatosabb gyertyázni. Főleg a keleties, a sütis, a fahéjas és a levendulás illatúakat imádom, a virágossal és a vaníliással viszont ki lehet kergetni a világból. Azok nem túl erősek és a legtöbb baromi szintetikusnak hat számomra.





   Bögrék

Nemrégiben a párom azt a szabályt vezette be, hogy csak akkor vehetek másik bögrét, ha előtte megszabadulok egy már meglévőtől. Azt hiszem ezzel mindent elmondtam a bögregyűjtő szenvedélyemről.
De én azért kihasználom, hogy fogalmam sincs arról, hogy pontosan hány és milyen bögre van a birtokunkban, így mindig be tudok csempészni egy újabb darabot a szekrénybe.
Nem tehetek róla, de egyszerűen nem tudok ellenállni nekik. Mindig felfedezek valami új formát, mintát vagy feliratot ami nagyon szép vagy nagyon csajos és akkor azt azonnal meg kell vennem.






   Levendula

Ha régen olvastok, akkor gondolom ezzel a ponttal nem okozok nektek nagy meglepetést. Nagyon sokszor emlegettem már, hogy mennyire szeretem ezt a virágot, így nekem bármit el lehet adni amiben van egy kis levendula. Csokit, szörpöt, szappant,teát,  kozmetikumot, levendulamintás ágyneműt, párnát, lábtörlőt, bármit.






   Füzetek

Én vagyok az az ember, akinek mindenre van egy füzete. Az ötleteknek, csak úgy irkálásra, az időbeosztásomnak, a rajzaimnak, a gondolataimnak, az emlékeimnek........
Nálam mindig elfér egy plusz füzet. Főleg ha elképesztően cuki a mintája vagy a mérete.


   Minden ami árban érzelmi határ alatt van

Ez nálam 1000 forint. Ha ez alatt találok akciósan ruhát, lakásdekort, kiegészítőt vagy bármilyen szépséget, azt egyszerűen képtelen vagyok otthagyni. Sokszor még akkor is megveszem, ha tudom, hogy nincs is szükségem rá.


   Puha papucs, szobacsizi, zsenília zokni

Külön fiókom van a puha papucsoknak és a szobacsiziknek és egy másik a legkülönbözőbb mintákkal és színekben pompázó zsenília zokniknak.
Nagyon fázós a lábam, sokszor akkor is zokniban vagyok bent, ha kint 30 fok van. Gondolom ebből ered a mániám is, hogy megveszek mindent ami melegen tarthatja a folyton lefagyó kis talpaimat.
Meg valahogy télen belebújni egy szép és puha papucsba nekem olyan kellemes és otthonos érzést ad.




  Nektek mi kerülne fel a listára?



2016. augusztus 19., péntek

Az isteni Coco

   Ma 133 éve született Coco Chanel, akinek neve összeforrt a divattal és a stílussal. Örök érvényű mondatai a mai napig újra és újra feltűnnek, klasszikus stílusa még mindig az inspiráció legnagyobb forrását jelenti a tervezőknek, nevével fémjelzett parfümjét pedig nők milliói fújják nap mint nap magukra.
De ki is volt ő pontosan és mit köszönhetünk neki?







    Gabrielle Bonheur Chanel 1883-ban született. Hivatalos nevében nem is szerepel a Coco, mivel ezt a nevet élete egy sötétebb szakaszában vette fel, amikor éjszakai mulatókban táncosnőként kereste a kenyerét. Egy férfi ismerősének köszönhetően, akivel elég furcsa és bonyolult kapcsolatot ápolt, tudta megnyitni 1911-ben első párizsi üzletét, amely annyira sikeres lett, hogy kreációi rövid időn belül a tengerentúli nők szívét is rabul ejtette.


  Coco Chanel teremtette meg a mai modern nőt. A fűzőt elvből elutasította és a kacifántos, hétköznapi tevékenységeket megnehezítő, giccses ruhákat kényelmes, funkcionális darabokra cserélte.
Arra buzdította a nőket, hogy élvezzék az életet és ezt nem csak jól hangzó reklámfogásként mondta. Coco valóban így élt. Nem törődött a nőket beszabályzó korlátokkal. Rövidre vágatta a haját, nadrágot húzott és ha még mindez nem lett volna elég, nem takargatta magát a nap elől az akkor oly divatos csipkeernyőkkel, hanem önfeledten napfürdőzött és hagyta hogy a sugarak szépen lebarnítsák az arcát.
Bár a korabeli divatházak és követőik ezen mélységesen felháborodtak a nők nagy része mégis elfogadta, követte és imádta Coco szabadelvűségét, mert általa megtapasztalhatták az elegancia újfajta irányzatát, melyben szabadon és kényelmesen érezhették magukat, ám mégis nőiesek maradhattak.





    Általa lett kultikus az ezer módon variálható kis fekete, a "little black dress" és az üzletasszonyos kosztüm is.

  Chanel vezette be a női ruhák világába a dzsörzét és a tweedet, amikből korábban csakis férfiruhák készülhettek.
Divatba hozta a bizsu ékszereket, a több soros igazgyöngy nyakláncot és a fekete steppelt táskát, aminek fülét lánc alkotja.








    Természetesen nem feledkezhetünk meg legendás parfümjéről sem.  A Chanel No5 a mai napig a világ legkeresettebb és legnagyobb számban eladott illatai közé tartozik.
1921-ben  Ernest Beaux vegyész Chanel elé állt néhány desztillálással létrehozott újfajta illattal. Ezek közül Chanel az ötös számú tartotta a legmegfelelőbbnek a piacra dobásra. Ez áll a parfüm elnevezésének eredete mögött. Mindezek mellett pedig magának Coco Chanelnek is az ötös volt a szerencseszáma. Valószínű ennek köszönhető az illat 05.05.-ei bemutatása is.






  Életéről számos könyv és film született, de számomra mégis a 2009-es Anne Fontaine rendezte Coco Chanel életrajzi film a kedvencem. Zseniális a szereposztása és annyira különleges a hangulata, hogy még napokkal a megnézés után is rajta marad az emberen. Varászlatos.
Nézzetek bele! Szerintem ti is imádni fogjátok!










2016. augusztus 18., csütörtök

4 álomóra, amiért minden nő megőrülne

   DKNY, Calvin Klein, Michael Kors, Marc Jacobs. Csak néhány név amiknek említésétől nekünk nőknek azonnal felmegy a pulzusunk. Nevek amik összeforrtak a divattal, az eleganciával és a kifinomultsággal. És mi még bennük a közös? Az, hogy mindannyian gyártanak órákat is.





   Emlékszem, általános iskolás koromban mindenki hordott órát. Szilikonszíjas, mindenfélét mutató stopperes vagy digitális kijelzős órákat. Akkor még a mobilok nem nyertek ekkora teret az életünkben, így a modern és a klasszikus kényelmesen megfért egymás mellett.

   Aztán jöttek az újabb telefonok, csilli-villi designnal , mindenféle új tudással és szépen lassan kiszorították régi barátunkat, az órát az életünkből.
Ha megkérdezted valakitől, hogy mennyi az idő, ő csak lezseren előkapta a széthajtós mobilját  és rávágta: "fél 3".



Később a dolgok még tovább "fajultak" , a mobilok már nem csak az órát szorították ki, hanem a fényképezőt, a GPS-t és a bevásárlólistás kis cetliket is. Szinte már helyettünk gondolkodnak, így nekünk semmi dolgunk sem marad.


   De úgy látom az utóbbi egy évben ismét beindult a változás. Úgy, ahogy a kiránduló családoknál egyre többször látni telefon és kompakt gépek helyett rendes, komoly fényképezőt, úgy egyre több emberen figyelhető meg a karóra. Sőt, az óra egyfajta státusszimbólummá nőtte ki magát és fashion fotóknak is egyre népszerűbb kiegészítője kezd lenni.







  Nem csoda hát ha ezek a nagy márkák sem akarnak kimaradni ebből az újra virágzó üzletágból.

Mai bejegyzésemben össze is szedtem nektek pár szépséget a www.prokarorak.hu webshopból amitől tutira a ti szívetek is hevesebben ver majd.


1. CALVIN KLEIN K5E51TK2

   Az unisex órák királya, a sportos outfitek tökéletes megkoronázója. Ez az óra annyira gyönyörű, hogy álmodni sem lehetne szebbet. Pedig én aztán nem vagyok túl sportos fazon, de ezért a modellért teljesen oda vagyok. Több színben is lehet kapni, feketében, zöldben, kékben, ám szerintem a fehér az igazán lélegzetelállító.







2. FOSSIL AM4556

   Nem tudom kihagyni a listából a saját órám tesóját sem, mert rám ez a sötétkék számlap pont ugyanakkora hatással van, mint a türkiz és szerintem hasonlóan beleszeret majd minden kék imádó társam is. Ez szín megragadja a tekintetet és nem ereszti.
Ugye milyen gyönyörű?






3. MICHAEL KORS MK6313

   Szóval fel a kezekkel, ki szeretne egy nagy MK logós szupernőcis karórával villogni a csuklóján?
Mindenki? Akkor nincs több kérdésem..... 






4. DKNY NY2414

   Vékony, kecses és gyönyörű, akár egy ékszer. Ez a DKNY stílus.  Nagyon nem lehet mit hozzáfűzni, hiszen a látvány és a színek kellemes harmóniája magáért beszél.






   Nektek melyik a kedvencetek?



2016. augusztus 16., kedd

Sziget 2016- Rossmann Fresh& Crazy kitelepülés

   Tegnap volt szerencsénk Jegikémmel  :) kilátogatni a Szigetre, amit egy halom selfie-vel sikerül is alaposan dokumentálnunk.






   Mindent alaposan szemügyre vettünk, belekóstoltunk a változatos programokba, majd beugrottunk a Rossmann Fresh &Crazy kitelepülésre is, ahol elképesztően ügyes fodrászok és sminkesek hada várja a szépülni vágyó fesztiválozókat. Kérhettek vad fesztivál frizurát vagy szolidabb fonást, bulis füstös sminket vagy igéző cicaszemeket és mindezt teljesen ingyen.

Én sminkben és frizurában is a csajokra bíztam magam, mert szerettem volna valami újat, tőlem nem megszokottat kipróbálni és bizony nem csalódtam. Ez a számomra kicsit rockos beütésű haj nagyon tetszett, a hozzá készült csillogó fesztiválos sminkkel együtt pedig még jobban imádtam.







   A szépülés mellett szuper zenékre bulizhattok az óriási habmedencében, este pedig világító neon kellékekkel folytatódik a party.
A zenét egyébként nem véletlenül említettem. Rengeteg helyszínt végigjártunk tegnap, ezernyi stílust hallottunk, de a Rossmann standnál volt a legjobb a talpalávaló. Legalábbis mi így gondoltuk és szerintem mindenki más egyetértene velünk, aki szereti a dallamos slágereket vagy a kellemes R' n' B dallamokat. Ezek még érzelmeket közvetítenek és van bennük lélek. Bár nincs bajom az elektronikus zenével sem, de ha választani lehet akkor inkább ilyesmit hallgatok.


  Igazából lehetetlenség lenne felsorolni az összes élményt, látványelemet és szavakba önteni az ottani hangulatot, így készítettünk inkább egy videót, ami szerintem többet mond ezer szónál.

Remélem tetszeni fog!




2016. augusztus 12., péntek

Fonott fesztivál frizura

   Nyáron egymást érik a hatalmas zenei fesztiválok, ráadásul tegnap elstartolt a Sziget is, így gondoltam megleplek titeket egy gyorsan elkészíthető, nekem kicsit indiánosnak ható fesztivál frizurával.



   Ehhez először tupírozzuk be elől a hajunkat (vagy akinek van az a frufruját), majd fésüljük le kicsit és 2 hullámcsattal tűzzük le úgy, hogy púpos maradjon.



   Ezután csinálunk egy fél lófarkat és befonjuk. A végét gumival rögzítjük.






   A maradék hajat 2 részre osztjuk és befonjuk úgy, hogy harmadik tincsnek a már készre fonott részt használjuk, amiből előzőleg kiszedtük a hajgumit.





   A tökéletes hatás érdekében még széthúzgálhatjuk a fonatot, hogy lazább legyen és akár virágokat is tűzhetünk bele vagy oldalt kiszabadíthatunk pár kacér tincset.











2016. augusztus 10., szerda

A romantika bűvöletében

   Első randi. Izgalom, pillangók a gyomorban és eszeveszett igyekezet, hogy a lehető legtökéletesebb oldalunkat mutassuk. Pedig nem kellene. Elég egy csinos ruha,  természetes smink, leheletnyi gyöngy, fesztelen viselkedés és némi báj.

Ne azt akard megmutatni az első randin ami nem vagy (tökéletes) hanem inkább próbálj meg minél többet megmutatni abból az apró hibákkal teli, ám mégis csodálatosan sokoldalú emberből aki viszont tényleg vagy!











Ruha: New Yorker
Táska: Paco Rabanne








2016. augusztus 8., hétfő

A hosszú szoknya új élete

   Mi, nem túl magas lányok sokszor nézzük vágyakozva a divatmagazinok lapjain a hosszú szoknyában pózoló égimeszelő modelleket. Én legalábbis sokszor teszem ezt. Egyébként tökéletesen elfogadom a magasságon, nincsenek komplexusaim és soha nem is voltak ezt illetően, de a földig érő  szoknyákat borzasztóan tudom irigyelni a magas lányoktól.
A maxi szoknya nagyon sikkes, nagyon csini és nagyon nyári én mégis le kell mondjak róla, hiszen ezek a darabok csak még alacsonyabbnak fognak mutatni.


   De lánykák, itt a jó hír! Ha találtok egy olyan hosszú szoknyát ami annyira elképesztően csodálatos, hogy mégsem tudtok nemet mondani rá akkor vegyétek meg, vigyétek haza és hordjátok ruhaként!
Persze erre a legalkalmasabbak a gumis derekú fazonok, de némi kreativitással és kézügyességgel a cipzárral záródóakat is alkalmassá lehet tenni rá.
 




   Ezután már csak pár fesztiválos kiegészítő kell, egy kényelmes, lapos szandál vagy papucs és egy cuki kalap, amivel megkoronázzuk az egész szettet.












Hosszú szoknya: F& F
Ékszerek: Rossetti Bizsu





2016. augusztus 5., péntek

Ezek lesznek a 2016-os ősz legtrendibb színei

   Mint minden évben a Pantone idén is megmutatja nekünk, hogy mi lesz a trendi.
Azt bizonyára mát tudjátok, hogy az év színei a Rose Quartz és a Serenity, vagyis a derűs kék.
Őszre, ezek mellé a csodás árnyalatok mellé viszont kapunk még tízet!

Nézzük meg, hogy mik azok.


1. Aurora Red

   Kellemes, érzéki és megnyugtató a szemnek. Nekem tipikusan a "fűtő" színek közé tartozik, amikre elég csak ránézni télen és máris melegebbnek érezzük a levegőt. Az évek során én egy rakásnyi hasonló árnyalatú takaró és dekorációt halmoztam már fel, amik az első hűvös őszi napok után azonnal el is foglalják a helyüket a lakás különböző szegleteiben.
Ruhában még nincs ilyenem, de feltett szándékom idén beszerezni egy ilyen színű poncsót vagy kabátot, mert nagyon vonzódom ehhez az izgalmas és dinamikus színhez.

kép forrása: http://www.pantone.com



2. Warm Taupe

   Semleges, megközelíthető és megnyugtató. Számomra nagyon kellemes és kifinomult hatást kelt. Más, mint a korábban megszokott rozsdás és erőteljes árnyalatok. Ráadásul nagyon könnyen kombinálható más színekkel. Simán el tudnék képzelni hozzá egy Marsalát vagy egy kellemes sárgát, esetleg csokoládébarnát.


kép forrása: http://www.pantone.com



3. Riverside

   Hó hóóóó! Új kék a láthatáron! A Riverside hűvös és megnyugtató, ugyanakkor erőt, kifinomultságot és állandóságot sugall.
Legjobban nehéz és fényes anyagokhoz tudnám elképzelni ezt a színt, mint például a bársony, de ilyen színű körmökért is tudnék rajongani.

kép forrása: http://www.pantone.com


4. Airy Blue

   Na nekem ez a könnyed és légies kék igazi, késő őszi- kora téli, hókirálynős szín. A növényekre fagyott dér és a kecsesen nyújtózó jégcsapok jutnak róla az eszembe. Azt is mondhatnám, hogy ez a Serenity téliesített változata.
Ez az árnyalat szinte mindenkinek jól áll, kiegyensúlyozottságot sugall és jól passzol a legtöbb színhez.

kép forrása: http://www.pantone.com



5. Lush Meadow

   Elképesztően szép ez az árnyalat! Olyan eleven és élettel teli. Felidézi a buja, zöldellő réteket és dombokat ezzel csempészve egy kis derűt a sokszor szürke, őszi hónapokba.


kép forrása: http://www.pantone.com



6. Spicy Mustard

   Vibráló és figyelemfelkelő. Elsőre talán ezek a szavak ugranak be erről színről. Pedig a sárga sose volt a kedvencem igazán, de ezt a képet látva elgondolkodtam azon, hogy felpróbálnék valami hasonló árnyalatú darabot.

kép forrása: http://www.pantone.com



7. Potter's Clay

   Vörösesbarna akárcsak az agyag vagy a fák őszi levelei. Izgalmas és erőteljes szín, várhatóan a téli színpalettának is részese marad.

kép forrása: http://www.pantone.com



8. Dusty Cedar

   Ismét igazi "melegítő" szín, ami télen is megállja majd a helyét, ám igen nehezen kombinálható.


kép forrása: http://www.pantone.com


9. Bodacious

   Végre egy igazi élénk szín az őszi palettán! Számomra tökéletes harmóniát sugall. Bár az előzőhöz hasonlóan kevés más színnel passzol össze engem mégis megfogott. A lelkemre hatott.

kép forrása: http://www.pantone.com



10. Sharkskin

   A szürke minden ősszel felbukkan valamilyen formában, mondhatni már klasszikusnak számít a hulló falevelek évszakában. De ehhez fogható gyönyörűséges árnyalatot azt hiszem még nem nagyon láttam. Higgadt, elegáns és elképesztően nőies szín.
Könnyen kombinálható és megbízhatóságot sugall. Mi kell még?


kép forrása: http://www.pantone.com



    Nektek melyik a kedvencetek?