Ugrás a fő tartalomra

Divatbakik a strandról

   Egy heti balatoni nyaralás után rájöttem, hogy a strand az a hely, ahol az emberek a legtöbb divatbakit elkövetik. Itt jön ki a legjobban az, hogy ki mennyire igényes és hogy mennyire van tisztában azzal, hogy mi áll jól neki.

  Túl szűk

Egy korábbi divatbakis cikkben már említést tettem a túl szűk ruhákról, de úgy látom, hogy ez a probléma a strandokon még nagyobb számban jelenik meg. Sok nő azt hiszi, ha egy mérettel szűkebb egyrészes fürdőrucit vesz fel, az majd összenyomja, mint egy alakformáló ruhadarab és karcsúbbnak fog tűnni. De lányok, ez nem így van! Karcsú csak a kiegyensúlyozott étkezéstől és a sporttól leszel! A szűk fürdőrucival csak nagy hurkákat fogsz elérni és azt, hogy szinte "kifolysz" a pántoknál a kis dresszedből.



  Mibe pakolod a cuccaid?

Egyre több fiatal lány hordja a sima hétköznapi táskáját a strandra, strandtáska helyett. Elhiszem, hogy baromi menő az újonnan vásárolt Michael Kors  utánzat táskád, de mindennek megvan a maga helye. Egy óriási lakkos, szuper trendi táskának az utcai viseletben a helye, máskülönben nevetséges hatást kelt. Nem beszélve arról, hogy mivel ezek nem a vízparti pihenéshez vannak tervezve, nem is tesz nekik jót a forróság, a víz és a sok sok homok.




   Ne halmozd a kiegészítőket!

Ha az ember vízpartra megy, mindig szem előtt kell tartania, hogy ott minden bizonnyal meleg lesz és barnulni is fog. Éppen ezért fölösleges ezernyi ékszert és más kiegészítőket magunkra aggatni. Egyrészt ránk barnulnak és nyomot hagynak, másrészt pedig a fémes anyagból készültek felforrósodhatnak a napon, amivel könnyen megpiríthatjuk a bőrünket.
Maradjunk inkább a kevesebb néha több elvénél és csak egy -két apró ékszert vegyünk fel.



   Bikini felső baki

Ha nem tökéletesen feszesek a melleid, netán picit lógnak is, semmiképpen se válassz alul merevítős bikini felsőt, ami csak ront a helyzeten. Egy enyhén szivacsos, nyakbakötős felsővel viszont csodákat tehetsz. Ez a hiba ugyan többségében csak az idősebb korosztályra jellemző, de nem árt mindenkinek az eszébe vésni, nehogy 10-20 év múlva belesétáljon ebbe a bakiba.



  Színkeverés

Nyár, forróság, napsütés, vidám színek. Ezek mind együtt járnak. Ám nem mindegy, hogy milyen és mennyi vidám színt választasz a strandoláshoz. Sokan képesek 4-5 vakító, agresszív színt is magukra venni, mert az olyan nyári. De a strandra is érvényes a "3 színnél ne legyen rajtad több" szabály. Valamint azt is érdemes megszívlelni, hogy tetőtől talpig nem öltözz UV-ba. Ha a fürdőruhád ilyen figyelemfelkeltő színű, akkor a körmöd, a papucsod és a strandkendőd már ne legyen az. Párosíts hozzá inkább feketét, fehéret vagy valami finom pasztell színt, ami picit tompítja a szemkisütő hatást.



  A legsúlyosabb baki

Valamikor gyerekkoromban tűnt fel először a vizi pénztárca nevű szörnyűség. Eredetileg gyerekeknek szánták, ám vannak felnőttek akik még most sem tudnak tőle elszakadni. Az értékeink tárolására sokkal jobb módszer a bérelhető értékmegőrző. Inkább azt erőltessük, ne ezt a rémséget, amitől ráadásul nevetségesen gyerekesnek is tűnünk.




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...