2014. szeptember 30., kedd

Első interjúm

   Mindenkinek örömmel jelentem, hogy túl vagyok életem első interjúján!



Néhány héttel ezelőtt keresett meg a Femina Média, hogy készítene velem és még néhány Biovanne nagykövettel egy, a programot bemutató videóinterjút. Természetesen azonnal igent mondtam. Innentől elkezdődött a lázas felkészülés...
Nap mint nap gyakoroltam a tükörben, hogy mit is fogok mondani, figyeltem a grimaszaimra és a mondat végi hangsúlyokra.
A interjú napján pedig boldogan indultam a Teve utcába, hiszen úgy érzetem, a lehető legjobban felkészültem és mindent kirázok a kisujjamból.



Aztán amikor odaértem és leültem a kamera elé rájöttem, hogy erre a feladatra lehetetlen felkészülni. A nyelvem folyamatosan összeakadt a zavartól és hiába mondogattam a magamét a tükörben napokig, a váratlan kérdések összezavartak és csak arra tudtam koncentrálni, hogy tutira vörös a fejem a képen az izgalomtól.
Még a stáb pozitív véleménye és a sok dicséret sem tudott meggyőzni arról, hogy amit produkáltam az nem egy katasztrófa volt.



Mire hazaértem megnyugodtam és higgadt fejjel végiggondolva  már nem is tűnt olyan szörnyűnek az egész. Rá kellett jönnöm, hogy csak az a fránya maximalizmus beszélt belőlem, aminek soha semmi nem elég jó.




Nagyjából másfél heti izgatott várakozás után, tegnap végre megérkezett a Biovanne oldalára a kész videó.
Többszöri szigorú átvizsgálás után és a szeretteim véleményének alapján azt kell modjam, hogy meg vagyok elégedve a teljesítményemmel. A felvétel alatt a fejemben zakatoló bizonytalanságból szerencsére semmi nem látható és a rettegett Miss Röfis piros arc sem jelent meg.



Szóval büszke vagyok magara és hogy ilyen ügyesen megoldottam ezt a feladatot is!





Nektek hogy tetszik?


2014. szeptember 28., vasárnap

Sminkeljünk őszre!

    Korábban már átnéztük az aktuális őszi színeket, most pedig térjünk rá a sminkekre.
A kínálat igen változatos, a nude sminkeken át a kislányos, cukorkás irányzatokon keresztül egészen a vad amazonig terjed, szóval lesz miből válogatni.

  Kezdjük a legegyszerűbbel, a nude sminkekkel. Ez örök divatnak számít azon nők körében, akik a sminkben is a természetesség hívei.
Ebben a szezonban viszont a inkább az ajkakon jelenik meg. Válassz halvány naracsos vagy bézs színt, ami szinte mindenkinek jól áll. A mediterrán típusú lányoknak elég csak eredeti ajak színűket hangsúlyozni, a világosabb bőrű lányok pedig kerüljék a nagyon halvány tónusokat!



 képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts




     Aki ettől valami erősebbet és szembetűnőbbet keres, annak itt a metálos ragyogás. A füstös szemeket a klasszikus fekete mellett metálos árnyalatokkal is készíthetjük, például szürkével, türkizzel, arannyal vagy épp erős lilával. A szín mellett a formák is változtak. Rugaszkodjunk el a megszokott sablonoktól és a színeket vigyük fel egészen a szemöldökig, ahogyan a Dior kifutóján is tették.  Mondjuk a "valóságban" én ennek egy finomítottabb verzióját viselném úgy, hogy a mozgatható szemhéj még erős színű lenne, de ahogy haladok a szemöldök felé egyre halványodna a szín. Közvetlenül a szemöldök alá pedig csak csillogós fehéret tennék. Így kevésbé lenne agresszív a sminkünk.



 képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts


képek forrása: https://www.facebook.com/Dior/photos_stream

   Üde, friss és bájos, ez jellemzi a 60-as évek inspirálta trendet, ahol minden  az egyszerűségről szól.
Egy kis BB krém, egy enyhe, ívelt tusvonal, nude vagy halvány, cukorkás szájfény és  rengeteg szempillaspirál vagy épp műszempilla. Így készül ez az álmodozó jó kislány smink. Színei nem túl meghatározóak, így bármilyen szetthez passzol. Viselheted kékkel, zölddel, vörössel vagy épp narancssárgával.




https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts

   Ha már az előzőekben szó esett a szempillákról nézzük bővebben, hogy mi is a helyet ezen a téren. A szempillák ugyanis az őszi-téli szezon főszereplői lesznek. Ideje tehát beszerezni az extra dúsító, hosszabbító és ívelő, csodapillákat ígérő spirálokat, mert a minél több annál jobb elv érvényesül majd.
A műszempillák is reneszánszukat élik és már nem csak a felső pillákon! Ugyanúgy ragaszthatod őket az alsó pillák tövébe is, óriási szemeket kreálva ezzel.





kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts

  Egy jól megfestett tusvonal karaktert ad az arcnak. Ezer változata létezik, amiknek köszönhetően minden nap más és más stílust ölthetsz magadra. Az egyszerű vékonnyal kislányos, a közepesen vastag ívelttel szexi macskanő, azt extrém vastaggal pedig vad amazon lehetsz. A választáshoz segítséget nyújthat egy régebbi bejegyzésem.
A hagyományos fekete mellett idén választhatsz színes vonalakat is. Az arany,a kék vagy a gyönyörű smaragdzöld figyelemfelkeltő és vidámságot visz az őszi napokba. Ne félj kipróbálni őket!



képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts


2014. szeptember 25., csütörtök

Szemezgessünk!

      A szőlő az ősz egyik legfinomabb és legváltozatosabb gyümölcse.  Rengeteg fajtája van a kéktől a fehéren át, az aprótól egészen az óriási roppanós szeműig. E mellett tele van vitaminnal és ásványi anyaggal, például káliummal, C- és B -vitaminnal, kalciummal és magnéziummal. A szőlő segíti a vérképzést, tisztítja a vért és segíti a máj méregtelenítő tevékenységét. A szőlőmag pedig nagyon jó hatással van a vérnyomásra és a magas koleszterinszintre.
Érdemes tehát gyakran fogyasztani belőle. Persze nem lehet folyton csak szőlőt enni, mert az ember előbb-utóbb megunja. Ezért nem árt alternatív megoldásokat keresni arra, hogy hogyan tudjuk hasznosítani jótékony hatásait.

kép forrása: http://hdwallsource.com/grape-hyacinth-20162.html

    A nyers fogyasztás mellett egyre népszerűbb a házi szőlőlé gyártása is. Ez egy nagyon jó ötlet és sokkal egészségesebb is, mint a boltban kapható dobozos levek, amik alig látnak gyümölcsöt.
Ehhez a szőlőszemeket kipréseljük vagy összeturmixoljuk, lábasba tesszük és két literenként egy mokkáskanálnyi citromsavat adunk hozzá. Az egészet felforraljuk együtt, majd üvegekbe töltjük és lezárjuk.



   Főzéshez is használhatjuk a szőlőt, hiszen az isteni sütemények mellett (én a gyümölcstorta tetejére mindig szőlőt teszek), remek leves készíthető belőle, beletehetjük a reggeli müzlinkbe vagy megbolondíthatunk vele egy egyszerű sült csirkecombot is.
Receptek hamarosan.....



   A szépségápolásban is jó társ lehet, mert a házilag is könnyen elkészíthető pakolásokkal simává és puhává varázsolja a bőrünk.
Az arcmaszkhoz egy evőkanál kék szőlőlevet keverj össze ugyanennyi mézzel, egy kis olívaolajjal és egy evőkanál liszttel. Ezt a masszát kend fel az arcodra és hagyd rajta legalább 20 percig, majd langyos vízzel öblítsd le!


A különleges szeplő elhalványítós bőrradírhoz fele-fele arányban pépesítünk szedret és bármilyen szőlőt, majd a keverékkel az arcunkon 8-10 percet pihenünk.

A tökéletesen sima dekoltázsért pedig csak nyomkodjunk szét az adott területen jó sok közepes méretű fehér szőlőszemet és 10-20 percig hagyjuk rajta.


  Vegyetek hát minél több szőlőt és szépüljetek tőle kívül-belül!




2014. szeptember 23., kedd

Így gyógyítsd a felfázást!

   A felfázás igen gyakori a nők esetében, szinte mindenki átesik rajta életében legalább egyszer. Ezért télen és ősszel fokozottabban oda kell figyelnünk, hogy elkerüljük. De mi van akkor ha már megtörtént a baj? Hogyan szabadulhatunk meg a kellemetlen tünetektől?
Mai cikkemben erre ajánlok pár egyszerű gyógymódot.


    A legfontosabb, hogy igyunk sok folyadékot! Mindegy, hogy az víz vagy esetleg tea, a lényeg az, hogy sok legyen. A bő folyadék ugyanis átmossa a hólyagot és megnehezíti a baktériumok megtelepedését.



    Az őszi- téli időszakban ajánlatos C -vitamint szedni, hogy ellenállóbbak legyünk, de ki gondolta volna, hogy a felfázásra is gyógyszer lehet. Ebben az estben akár napi 5000 mg is ajánlott, mert savasítja a vizeletet, ezáltal pedig megakadályozza a baktériumok szaporodását.

   Ha nem túl komoly a baj néhány alkalomnyi forró fürdő vagy melegítőpárnás melegítés könnyen megoldja a dolgot.

    De a legnagyobb fegyver ellene a gyógytea. A kamilla, a csalán, a medveszőlőlevél és a cickafark gyulladáscsökkentő hatásuknak köszönhetően hamar megbirkóznak a kialakult gyulladással, ülőfürdő formájában vagy teaként.



   A sós fürdőt már nagyanyáink is használták erre a problémára. Csak tegyél 1 kg konyhasót egy kád forró (37-38 fokos) vízbe, várd meg amíg feloldódik és ülj bele 20-30 percre. Közben ne hagyd, hogy a víz kihűljön!



  Ez a pár apró trükk segít majd átvészelni és elmulasztani a tüneteket, de ha lehet, próbáljátok meg inkább elkerülni a felfázást réteges öltözködéssel és a derekatok melegen tartásával!

 

2014. szeptember 22., hétfő

Isteni töltött padlizsán

   A padlizsánszezon lassan véget ér, de mivel sokan kértétek a facebookon látott töltött padlizsán receptjét, ezért elkértem Anyukámtól és most megosztom veletek. Kezdőknek is ajánlom, mert nagyon egyszerű elkészíteni, ráadásul nagyon egészséges is.   


   Hozzávalók:

2 közepes padlizsán
fél kg darált hús
2 paradicsom
egy kis fej vöröshagyma
sok-sok reszelt sajt


  A padlizsánt jó alaposan megmossuk, félbevágjuk, kiszedjük a magvas részét és kiolajozott tepsibe fektetjük.
A darált húst pörköltesre csináljuk.Kevés olívaolajon üvegesre pirítjuk a hagymát, szórunk rá egy kis pirospaprikát, majd rátesszük a húst, sózzuk, borsozzuk és kifehéredésig sütjük.  Ezután belekanalazzuk a padlizsánokba. kockára vágott paradicsomot teszünk rájuk és mindegyiket jó vastagon megszórunk reszelt sajttal.


  Ha kicsi vagy közepes méretű padlizsánokat választunk, akkor nem kell előtte párolni őket, sütőbe téve csak addig kell sütni, míg a sajt a tetején meg nem pirul.
 Ha nagyobbakat, akkor öntsünk az egész alá egy kis vizet és fóliázzuk le a tepsit, így puhítsuk 6-7 percig vagy amíg szükséges és csak ezután vegyük le a fóliát és pirítsuk a sajtot.



   Frissen sütve a legfinomabb! Kiadós és laktató étel és tapasztalataim szerint még a válogatós férfiak is szeretik!



   Jó étvágyat hozzá!

2014. szeptember 19., péntek

Diy bárányka

   Egy korábbi diy bejegyzésben már mutattam egyet a fültisztítóból elkészíthető dekorációk közül és most egy újabbat hoztam nektek.


   Az alapanyagok megint nagyon olcsóak és könnyen beszerezhetőek lesznek. Nagyon tudok lelkesedni az olyan ötletekért, amiket egyszerű háztartási alapanyagokból vagy épp maradékokból lehet előállítani.
Csak vastagabb fehér papírt, ragasztót,ollót és sok sok fültisztítót kell előkeresni hozzá.

   Vágjunk ki 2 oválist a papírból, egy kisebbet és egy nagyobbat. A fültisztítókat vágjuk félbe és kezdjük el őket felragasztgatni a nagyobb papírra, a képen látható módon.


   A kisebb oválisra pedig rajzoljunk szemeket, szájat és ragasszunk pár fültisztítót ide is.


   Ha kész, már csak össze kell ragasztani a két részt és kedvünk szerint dekorálni. A lábak lehetnek akár jégkrémpálcából is.
Rakhatunk rá üzeneteket egy kis csipesszel vagy egy mágnessel a hátulján hűtőmágnesként is funkcionálhat. Édes kis meglepetés lehet egy barátnőnek vagy akár a gyerekeknek is!



  Jó barkácsolást!


2014. szeptember 18., csütörtök

Kockáztass!

   Minták terén az előző szezonban a pöttyös és a csíkos volt a favorit, ám ősszel átveszi tőlük az uralmat a kockás.

kép forrása: https://www.facebook.com/tallyweijlmagyarorszag?fref=ts

   Sokan előítéltekkel vannak ez ellen a motívum ellen, mert a country stílussal vagy egy rockbanda hangosítójának viseletével azonosítják.
Pedig a kockás ruhadarabok ennél sokkal többek. Ha jól kombinálod bármilyen stílusba belefér.
Lehetsz benne elegáns, klasszikus diáklányos vagy sportos.

kép forrása: http://www.glamour.com/

  Viselheted kiegészítőkben is, ám a legdivatosabb akkor lehetsz, ha az egyrészes ruhád, a felsőd vagy a kabátod pompázik ezzel a mintával.

kép forrása: http://fanspired.com


   A fekete-fehér kombináció mellett a kék-fekete, a piros- fekete és a smaragdzöld fekete a legnépszerűbb.




   A sztárok közül Kylie Minouge, Emma Watson és Kirsten Dunst is ezt a trendet választja és nem csak a hétköznapokban.

kép forrása: http://www.looptyhoops.com/

kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts

Még több újdonság!

    Pár napja végre létrejött a Premium Barbie facebook oldal az alábbi linken:

https://www.facebook.com/pages/Premium-Barbie/802358279814264


  A saját profilom mellett itt is közzé lesznek téve az aktuális cikkeim, de más újdonságokkal is készülök nektek. Napi tippekkel, inspiráló idézetekkel, gyönyörű fotókkal és még több jó tanáccsal a hétköznapokra.
Hamarosan pedig új videóval is jelentkezem!

  Lájkoljátok az oldalt, hogy ne maradjatok le róluk:




Csodás napot mindenkinek!

2014. szeptember 15., hétfő

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.


   A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait.

kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity

kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts

   Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín.

kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts

Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert.



képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts

   A zöld nem tartozik a kedven színeim közé úgy általánosságban, de vannak árnyalatai amikért kifejezetten oda vagyok. Ilyen a csodálatos smaragdzöld, ami szerintem az egyik legkifinomultabb szín a világon. Tökéletes választás egy csinos őszi szetthez, akár önmagában, akár egy kis csillogással feldobva.





képek forrása: https://www.facebook.com/pages/Nails-/277119362389341?sk=timeline

  A barna paletta még sosem volt ilyen széles az őszi szezonban. Nem csak a hagyományos őszi faleveleket idézőek lesznek divatosak, hanem a meleg mogyoró- és csokoládébarna is.



képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts

   A nude klasszikus és minden évszakban trendi, hiszen a tökéletesen ápolt köröm látványát kelti.



képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts


   Korábban csak rövid ideig volt a köztudatban az a körömdíszítés fajta, ami az újságok lapjaira emlékeztet minket. Most viszont újra visszatért és az előrejelzések  szerint népszerűbb lesz mint valaha.


 
   A tüzes piros és a bogyós gyümölcsök színeit is bátran választhatod, ahogyan a sötét lilát is.





képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts


   Sokak kedvencét a francia manikűrt, viszont felváltja annak fordítottja.


képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts

   Minták terén a könnyen elkészíthető geometrikus formák hódítanak, például a pöttyös és a kockás.


képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts

    A matt és az extra fényes lakkokat sem kell eltenned ebben a szezonban, sőt még a csillámos körmök is csatlakoznak hozzájuk.





képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts

    Az ombre-t pedig az aktuális divatszínekből csináld!



képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts

 Amint látjátok igen nagy a választék mind a színek, mind pedig a minták és a technikák terén. Most már csak az a kérdés, hogy melyiket választod!