2019. március 29., péntek

3 tipp a stressz leküzdésére

   Feszültség, stressz, pánik. Mindegyiket nagyon jól ismerem, ráadásul sokkal közelebbről, mint szeretném.Az első időkben a pánikrohamok és az állandósul erős feszültség teljesen megbénított. Nem tudtam, hogy ki vagyok, mit csinálok, mi történik velem. Aztán szép lassan ráébredtem, hogy ez így nem mehet tovább. Tennem kell valamit. Nem élhetem rettegésben az egész életem. Így születtek meg szépen lassan a túlélő terveim amiket a mai napig gyakran előveszek, pedig a pánikrohamok már szinte teljesen elmúltak, viszont egy-egy stresszes nap után vagy ha nem úgy alakulnak a dolgaim ahogy szeretném még mindig jó szolgálatot tesznek.
Ezekből szeretném most veletek megosztani a 3 leghatékonyabbat. Remélem a segítségetekre lesznek majd!



  •  Mozogj!


A legkézenfekvőbbel kezdem, hisz ezt mindenki ismeri. Ha túl sok a stressz, ideges vagy nyugtalan vagy az egyik legjobb dolog amit tehetsz, ha fogod az edzőcuccod és elmész futni vagy az edzőterembe mozogni egy kicsit, hogy levezesd a feszkót.
Ez a módszer tényleg csodákra képes, hisz fizikai aktivitás hatására a szervezet endorfint termel, amitől jobb lesz a kedvünk, egy óra közepesen intenzív mozgás után pedig az optimizmusunk is növekszik.



  •  Játssz!


   Ha egy megterhelő és feszültségekkel teli nap után nem múlik az idegesség csak hívd át a barátaidat és játsszatok egy kicsit. Kerüljenek elő a társasok és a kártyapaklik. Meglátod hamarabb fog használni, mint gondolnád! A játék eltereli a figyelmed, felszabadít és jobb kedvre derít.
Ha épp nincs kedved senkihez játszhattok a pároddal is. Rengeteg olyan társas van amihez elég két ember is. Sőt, mondok jobbat! Akár egyedül is játszhatsz! Nekem, ha rossz napom van és úgy érzem, hogy felrobbanok csak bekapcsolom az XBoxot és megpüfölök pár kőembert.( Van egy ilyen akadálypályás játékom amiben néha harcolni is kell morci kőszörnyekkel) Mindig működik!




  • Kreatívkodj!
   Nagyon sokat segíthet az is, ha a feszültséget kreativitásba vezeted át. Egy kis festés, barkácsolás, lakásdekorálás vagy színezés csodákra képes.
Ha nem hiszed próbáld csak ki!





   Persze mondanom sem kell, hogy egyik felsorolt tippem sem működik 10 perc alatt. Az egész nap bennünk felgyűlt feszültség nem fog hipp-hopp eltűnni ha megfogunk egy ecsetet vagy belebújunk a futócipőbe. Idő kell neki. Talán 20 perc, talán 30, talán 40, de ha nem adjuk fel azonnal, érezni fogjuk ezeknek a módszereknek a hatékonyságát.
Ha engem ki tudtak rángatni a legmélyebb pánikból akkor bárkin segítenek!





OUTFIT: Tavaszi klasszikus

      A klasszikus szó körül a divatban elég nagy a zűrzavar. Mégis mi számít klasszikusnak? Csak a gyöngysor, a farmer és társaik? 
Én úgy gondolom, hogy minden olyan ruha klasszikusnak számít, ami mindig belepasszol az aktuális divatba, így évekig hordhatod. Számomra ilyen a mai outfitben szereplő 2 ruhadarab. 

   Elmondani sem tudom nektek, hogy mennyi vállat szabadon hagyó felső lapul a szekrényemben. Van vastag, vékony, mintás, sima. Szerintem ez az egyik legszexibb dolog amit egy nő viselhet, mert van abban valami izgalmas, amikor kivillan a felsőből egy szép ívű női váll. Ilyenkor még nyakláncot sem szoktam felvenni vagy maximum csak egy nagyon vékonyat, hogy semmi ne terelje el a figyelmet a vállakról. 



Helyette inkább egy nagyobb fülbevalót választok, mint a képen látható Rossetti darab, ami számomra szintén beleillik a klasszikus fogalomba. Úgy gondolom, hogy ezt a fülbevalót akár 5 év múlva is felvehetem, biztos, hogy akkor is meg fogja állni a helyét. 




   Az outfitben lévő felső egyébként egy nagyon univerzális darab, mert egyrészt, szerintem minden testalkaton jól áll, másrészt az egyszerű szabásának és a klasszikus fekete színének köszönhetően bármivel könnyen kombinálható, így szinte minden alkalomra felvehető. El tudom képzelni egy ceruzaszoknyával és magassarkúval, de akár egy farmerrel, sportcipővel és kis hátizsákkal is. Ilyen darabokkal a legjobb felölteni a ruhatárat!


  Kis kitekintésként mondom, hogy a fotózás napján a napsütés ellenére igen hideg szél fújt, szóval az elején szükségem volt némi melegségre, amit a legújabb kedvenc kardigánom adott meg. Csak szólók, hogy legalább ezerszer fogjátok még látni képeken, mert non-stop rajtam van. Futás után ebbe bújok bele, kirándulni is ezt viszem és lám, még a csinosabb szettekhez is passzol, ráadásul szuper meleg. Mindenkinek ilyen szupi kardigánt!!



   Visszatérve szettre beszéljünk kicsit a nadrágról, ami álomdarab számomra. Legalább 16 éves korom óta a vágyaim tárgyai között szerepel ez a lenge szaténból készült nadrág, laza, enyhén bő szárakkal, amiket nagyon szépen tud fújni a szél. Igazi dívás darab!
Eleinte csak fekete vagy fehér színben tudtam gondolni rá, ám amikor megláttam a Bonprix webshopban ezt a rózsaszín darabot azonnal megdobbant a szívem. Már akkor imádtam és mióta felvettem ez az imádat csak tovább fokozódott.
Ám a pulcsival ellentétben ezt a nadrágfazont nem ajánlanám mindenkinek. Inkább a vékonyabb testalkatú lányok válasszák, mert csípőben eléggé erősít.
Alapvetően ezt a nadrágfazont csak magassarkúval tudom elképzelni, mert lapossal számomra eléggé hippis hatást keltene, így inkább elegáns szettek részként viselve ajánlom.


    A nadrág erőteles színe és extra fazonja miatt a nagyobb méretű táskát már túlzásnak találtam volna, így csak egy egyszerű borítéktáskát kaptam fel hozzá, plusz egy szintén egyszerű fekete napszemcsit és egy nagy rakás arany színű karkötőt, amiket a pulcsi ujjára húztam rá.
Ti próbáltátok már így hordani a karkötőt? Ezzel az egyszerű trükkel a pulcsis időszakban is megmarad a karkötők létjogosultsága, hisz nem kell félni, hogy eltűnnek a hosszú ujjak alatt.






Nálatok mi számít klasszikus ruhadarabnak?


Pulóver: Bonprix

Nadrág: Bonprix

Napszemüveg: Pepco

Fülbevaló, karkötő:Rossetti Bizsu

Táska: C&A

Kardigán: Bonprix


2019. március 27., szerda

VIDEÓ: AMTS 2019

   Nagyjából 5 éve mentünk el először a tesómmal a Hungexpon megrendezett Automobil & Tuning Show-ra, azóta pedig minden évben ott vagyunk.
Nem csak a szép autók és a jó hangulat miatt. Az évek során ez egy fix tesós programmá nőtte ki magát, amikor egész nap együtt vagyunk, barangolunk a kiállítók között, csodáljuk az autókat és beszélgetünk az élet nagy dolgairól.
Idén sem volt ez másképp. Most viszont vittem magammal a kamerát is és forgattam nektek egy rövidke videót a legszebb gépsasokról.


Nézzétek meg!



2019. március 25., hétfő

Top 5 spirituális Youtube csatorna

   A spiritualitás már jó ideje része az életemnek. Eleinte csak szimpatizáltam a dologgal, aztán egyre több ilyen témájú könyvet olvastam el, majd az ott olvasott dolgokat szépen lassan elkezdtem beépíteni az életembe. Mára pedig már minden nap jógázom és meditálok, légzőgyakorlatokat végzek, jelenleg pedig épp a gyertyás meditációval ismerkedem.
Szerintem azért jók és hasznosak ezek a spirituális gyakorlatok, mert általuk sokkal jobban megismerhetjük önmagunkat, kapcsolatot teremthetünk a saját testünkkel, nyitottabbá válik a gondolkodásunk és rájövünk, hogy a világ valójában csodás hely.
A spirituális ember sokkal elfogadóbb, nyitottabb, toleránsabb, boldogabb és elégedettebb a saját életével és körülményeivel. Értékeli és szereti a természetet és harmóniában van vele, akárcsak a saját testével és lelkével.
A meditáció, a jóga és társaik olyan harmóniát tudnak teremteni az ember lelkében, mely után az étrended vagy a környezeted megváltoztatása szinte gyerekjáték. Megeshet, hogy hónapok óta küzdesz, hogy lefogyj, de nem megy, vagy egészségesebben akarsz étkezni, de folyton a csokin és a chipsen jár az eszed, esetleg nem tudsz úrrá lenni a lakásodban uralkodó káoszon. Ezen dolgok többsége akár már néhány hónapnyi rendszeres meditáció vagy légzőgyakorlat után megoldódik magától. Egyszerre jobban kívánod az egészséges ételeket, talán az edzésre és könnyebben ráveszed magad, ezek nyomán pedig csak úgy olvadnak rólad a kilók, a lakás káoszát pedig pillanatok alatt átlátod és pontosan tudod, mitől kell megszabadulnod és mi maradhat és hogy minek hol lenne a legjobb helye.
A tested és a lelked reagál csak éppen lassabban. A spiritualitás nem olyan, mint egy fájdalomcsillapító, amit bekapsz és azonnal megoldódik minden. Idő kell hozzá, viszont ha türelmes vagy és engeded, hogy minél jobban átjárjon, akkor csodálatos változásokat élhetsz meg.




  Kezdésnek mutatok pár Youtube csatornát, amik nekem nagyon beváltak. Ezeket minden egyes nap felkeresem, szinte már részei a napi rutinomnak.


   Yoga with Adriene

Szerintem ezt a csatornát már mutattam nektek korábban, mert ez az egyik kedvenc jóga csatornám. Hosszabb és rövidebb videók is találhatóak itt, illetve Adriene gondolt a kezdőkre és haladókra is, így kiválaszthatod a szintednek és az idődnek legmegfelelőbbet. Nekem a 40 perces "Total Boday Stretch" a tuti befutó, de végigcsináltam már egy 30 napos jóga kihívást is a csatornáról.
Külön felhívnám a figyelmet Adriene kutyájára Benji-re aki egy igazi troll. Rengeteg mókás pillanatot okoz azzal, hogy épp a gyakorlatok közepén fekszik az út közepére vagy gazdija lábára.





   Meditative Mind

Ez egy csodálatos csatorna! Ezernyi meditációs zenét találsz rajta a pár percestől egészen a több órásig. Vannak kifejezett alváshoz valók, negatívitás elűzők és solfeggio frekvenciák is.
De kezdőknek nem biztos, hogy ajánlanám, mert talán "túl spirituálisnak" tarthatják a dallamokat.



   Budddha's Lounge

Ha épp nem csinálok semmilyen, hű de spirituális dolgot, egyszerűen csak lazítok vagy takarítok, akkor csak rányomok erre a csatornára és engedem, hogy a kellemes keleties dallamok elrepítsenek egy másik világba. De például az esti lazulós fürdőzéshez vagy jógához is találhattok itt szuper zenéket.




   The Honest Guys

Ezt a csatornát főként azoknak ajánlom, akik jól tudnak angolul, ugyanis a lágy dallamokra a The Honest Guys tagjai mondanak fel különböző mantárkat és pozitív gondolatokat. Megjegyzem annyira kellemes és megnyugtató hangjuk van, hogy már ezért érdemes belehallgatni egy kicsit.




   Boho Beautiful

Egy gyönyörű lány, gyönyörű tájakon jógázik. Így tudnám összefoglalni röviden és tömören. De akadnak még rövidebb vlogok és beszélgetős videók is ennek a cuki lánynak a csatornáján. Ez utóbbiakhoz mindenképp kell angoltudás, viszont úgy gondolom, hogyha, akárcsak a Yoga wiht Adriene csatornánál, ha ismered az alapszavakat, akkor már simán meg tudod érteni a gyakorlat végrehajtásához szükséges szabályokat.
 





  Ti ismertek még hasonló csatornákat? Muti!!!!



   

2019. március 21., csütörtök

Pöttyösben

   Korábban már bemutattam nektek a pöttyöst, ami a tavasz legromantikusabb mintájának ígérkezik, most pedig azt mutatom meg, hogy én hogyan viselem.

   A mai szettem meghatározó eleme a kissé extra, hátul hosszított pöttyös blúz. Azonnal beleszerettem! Tudom, tudom ezt nagyon sokszor hallottátok már tőlem, de én alapvetően ilyen szerelem vásárló vagyok. Meglátom, a fejemben azonnal megszületik róla egy kép, hogy hogyan viselném és beleszeretek. Aztán már teszem is a kosárba. Nem hezitálok sokat.Mindig ezek bizonyulnak a legjobb vásárlásnak. Ha egy ruha nem mozgat meg bennem valamit első látásra, akkor azt nézegethetem akár órákon át, akkor sem fogom megszeretni és megvenni.




   Mivel ez a felső mind mintáját, mind pedig fazonját tekintve erőteljesebb darab, így nagyon egyszerű dolgokkal akartam kombinálni.
Így esett a választásom erre a sima farmerre és a hozzá passzoló, szintén farmer telitalpúra, ami megjegyzem az egyik legkényelmesebb cipő amit valaha hordtam. A másik alternatíva a fekete nadrág lett volna, de a teljes fekete-fehér szettet nagyon hivatalosnak találtam egy kellemes tavaszi naphoz. Azt elteszem talonba és előveszem majd ha színházba vagy mondjuk az irodába megyek.





   Ékszerek tekintetében is maradtam a visszafogottságnál. Ez a Rossetti Bizsu fülbevaló nekem szintén szerelem- darab volt. Azonnal a klasszikus stílusú dívákat juttatta eszembe. Olyan, mint egy gyöngysor, időtlen...



A gallér alá csempésztem még egy egyszerű kis chokert és feldobtam egy nagyobb, fekete köves gyűrűt, ami jól mutat a kedvenc, csillogó borítéktáskám mellett.




Pöttyös blúz: Bonprix

Farmer: Pepco

Szandál: Deichmann

Fülbevaló: Rossetti Bizsu

Gyűrű: Claire's

Borítéktáska: Oriflame





2019. március 18., hétfő

Top 5 pékáru mentes reggeli

   Egészségesen étkezni nem könnyű dolog, hisz nagyon sok szempontot kell hozzá figyelembe venni, ha az ember jól akarja csinálni. Ráadásul nincs is rá egy bevált recept, hisz mindenki másra esküszik. Van aki a mindenből mértékkel elvre esküszik, van aki húsmentesen, van aki glutén mentesen étkezik, na és persze ott vannak a vegák és a vegánok. Sokszor még maguk a szakértők sem értenek egyet ezekben a dolgokban.
Én meg úgy hiszem, hogyha szánunk egy kis időt magunkra és befelé figyelünk, a testünk megsúgja majd, hogy mi a jó neki. Az utóbbi időben ezen elv nyomán teljesen elhagytam az alkoholt, már egy pohár pezsgőt sem iszom meg, mert egyszerűen nem kívánom, heti 1-2-re csökkentettem a húsfogyasztásom és az édességeket és chipseket friss zöldségre és gyümölcsre cseréltem. Persze akadnak napok, amikor megkívánom egyiket- másikat, akkor azt meg is adom magamnak, de utána minden szépen visszatér a megfelelő kerékvágásba.
Újabban a kenyér és a péksütik kiiktatásán dolgozom, de nem túl egyszerű a dolog. Természetesen nem akarok lemondani egy vasárnap reggeli fincsi bundás kenyérről vagy egy melegszendvicsről, ezeket igyekszem a fehér kenyér helyett valamilyen egészségesebb alternatívával ( rozs- vagy teljes kiőrlésű kenyér) helyettesíteni, de a péksütiknek egyáltalán nincs maradásuk az étrendemben. Lemondani róluk nem lesz túl nehéz, hisz sokszor nem is azért nyúltam értük a boltban mert megkívántam, hanem csak kényelemből. Ezek kínálták a legegyszerűbb alternatívákat egy reggelihez vagy uzsonnához. Elég fejtörős dolog kitalálni helyettük mást, de nem lehetetlen.
Nekem sikerült 5 szuper egyéb lehetőséget találni rá, amit szeretnék most megosztani veletek, hogy segítséget nyújthassak vele az életmódváltáshoz.


1. Joghurt variációk

  Egy nagy pohár natúr joghurt, benne minden földi jóval. Nem is lehetne ennél jobb reggelit kitalálni! Tehettek bele friss gyümölcsöt vagy magvakat, fűszerezhetitek fahéjjal vagy édesíthetitek mézzel.
Nekem korábban a zabpelyhes- epres- mandulás volt a kedvencem, de most áttértem egy másikra, amit a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel reggelijéből csíptem el: Alul egy vékony réteg méz, majd beleszórok egy közepes adag napraforgómagot,erre rákanalazom a natúr joghurtot és a tetejét megszórom fahéjjal. Valami isteni! Próbáljátok ki!





2. Tojás variációk

Az én kapcsolatom pár éve már nem túl jó a tojással, mert egy rántotta vagy tükörtojás minden alkalommal megviseli a gyomrom. Viszont, ha van sok más is mellette, akkor simán meg tudom enni. Így én egy jó kis zöldséges tojást szoktam csinálni, amiben lényegében csak apró kiegészítő elem a tojás. Tálaláskor még mellé rakok egy kis olívabogyót is és kész is a tökéletes reggeli




3. Gyümölcsturmix

Akik reggel valami könnyedre vágynak inkább azoknak tökéletes választás a gyümölcsturmix. Egy kis tej, sok-sok gyümölcs és már kész is a vitaminbomba.




4. Zabkeksz

Egy adag zabkeksz jól záródó dobozban hetekig eláll, így bátran fordulhatunk hozzá reggel, amikor épp semmi kedvünk sincs a főzőcskézéshez. Én legtöbbször almával vagy egy kis natúr joghurttal szoktam enni, de önmagában is nagyon finom és laktató.





5. Mozzarellával sült paradicsom

Ha szeretjük a meleg reggeliket, de maximum csak pár percünk van az elkészítésére akkor mozzarellával sült paradicsom a tökéletes választás. Gyors, finom és egészséges. Mi kell még?





   A felsorolásból kimaradt ugyan a zabkása, de az mindenkinek kézenfekvő és a csapból is az folyik, ha egészséges reggelikről van szó, így úgy gondoltam, hogy fölösleges lenne ebbe a felsorolásba is beletenni.
Remélem találtatok a listámban pár tippet, amivel könnyebbé tettem a pékáru mentes reggeleket!




2019. március 11., hétfő

Luxus wellness a világ körül

   Mindenki szeret álmodozni. Hisz magunk elé festeni egy számunkra idilli pillanatot, szituációt vagy egy egész életet, igazán felüdítő dolog. Nekem, személy szerint az álmodozás pihenteti a lelkem és sokszor segít kiszakadni a hétköznapok gondjaiból.



  Arra gondoltam, hogy mi lenne ha ma közösen álmodoznánk egy kicsit?
Csomagoljunk be, üljünk repülőre és járjuk be együtt a világ legexkluzívabb wellness szállodáit!
Mit szóltok? Indulhatunk?


   Chanel Spa - Ritz Paris

Első utunk a csodálatos és végtelenül romantikus Franciaországba vezet, ahol létezik egy Chanel Spa. Hogy mitől Chanel? A néhány éve felújított Ritz Paris ( a Chanel márkával összefogva), így tiszteleg egyik neves vendégük emléke előtt, aki 35 éven keresztül bérelte a szálloda egyik lakosztályát. Egyébként létezik egy Chanel -lakosztály is, ami a divatguru egykori szobájának mintájára készült. Elképzelhetetlenül fantasztikus lehet megszállni abban a lakosztályban!
A spa-ban  vendégek vízi-aerobic órákon vehetnek részt, szaunázhatnak, de van itt még gőzfürdő és rengeteg különleges arc- és testkezelés, természetesen kizárólag a Chanel márka legfinomabb termékeivel.







   So Stobo - Skócia

Ha felkészültetek az újabb útra, akkor irány Skócia, ahol egy gyönyörű 19.századi kastélyban élvezhetjük a spa élményt. Aromakabinok, reiki, edzőterem , kineziológia és különböző szaunák várják az ide látogatókat.
Itt, a Chanel Spa-hoz képest kevésbé exkluzívak a kezelések, ám de a különleges skóciai kastély látványa mindenért kárpótol, hisz a kastélyokban létrehozott spa igen nagy ritkaságnak számít a világon.
Csak érdekességképp jegyzem meg, hogy az épületet 1975-ben vette meg a Winyard család ( akkor még áram és víz sem volt benne) és a mai napig a leszármazottak vezetik a szállodát, amire nagyon büszkék lehetnek.






   Aman Tokio

  A japán kultúra egyik különlegessége az onsen, ami forró vulkanikus fürdőt jelent a természetben.
A vulkanikus területen fekvő országban nagyon sok, lélegzetelállító helyen található, ásványi anyagokban gazdag termálfürdő található. Az építtetők viszont arra, kényesen ügyelnek, hogy ezek a fürdők ne zavarják meg a természet harmóniáját, sőt ha lehet inkább olvadjanak bele.
Picit másképp van ez a Tokióban található szállodában, mely egy felhőkarcoló legfelső emeletein helyezkedik el, két emeletnyi spa részlegével. Itt kapott helyet az Aman onsen-je is, melyből lélegzetelállító kilátás nyílik az egész városra.
A luxusszállóban minden a letisztultságról szól. Minimalista vonalak, világos színek, monokróm dekorációk. A tradíciókhoz híven pedig a kezeléseket szigorúan csak a japán medicina gyógynövényeivel végzik.





   Ion - Izland

A Chanel Spa után nekem ez a másik nagy kedvencem. Az Izlandon található Ion hotel Reykjaviktól egy órára található. Legnagyobb különlegessége, hogy télen innen jó eséllyel látható a sarki fény.
Képzeljétek csak el ezt a képet: A spa nagy ablakain keresztül ellazulva nézegeted a a végtelen lávamezőket, majd kisétálsz a kissé csípős, kristálytiszta levegőre, pár lépés után belemerülsz a 10 méteres termálvizes medencébe, hogy onnan nézd a varázslatos sarki fényt.
Létezik ennél tökéletesebb álomkép? Szerintem nem nagyon....
Egyébként itt a tökéletes ellazulás mellett az egyéb programokra is gondoltak, hiszen a szálloda rengeteg túrát szervez, hogy a vendégek bejárhassák a környéket, akár lóháton is....





Six Senses Douro Valley - Portugália

Utolsó úti célunk Portugália, ahol a Portótól másfél órányira lévő luxusszállodában különleges, helyi alapanyagokra épülő kezeléseket vehet igénybe a látogató. Ez azért lehet izgalmas, mert ha épp egy narancsos vagy citromos pakolást kér az ember, akkor a személyzet egy tagja szépen elballag a kertbe és frissen szed nekünk a kezeléshez. A kezelőszobákból varázslatos látvány nyílik a Douro -völgyre.
A hagyományos spa elemeken kívül az aktívabb kikapcsolódási módokat is élvezhetjük itt, mint például a pilates, a jóga vagy a közeli erdőben szervezett antigravity jóga.




   Végül pedig ideje visszatérni a szobába, ahonnan az álmodozásaink indultak. Ha viszont nem akartok felébredni az álomból, akkor irány a legközelebbi belföldi szálloda (hisz hazánkban is akad jó néhány gyöngyszem), ahol elmerülhettek a spa élményekben.