Ugrás a fő tartalomra

Gyors zabpelyhes csodareggeli

    Régebben soha nem reggeliztem, mert egyszerűen nem voltam éhes ébredés után és kedvem sem volt álmosan vacakolni azzal, hogy készítsek magamnak valami harapnivalót.
Az életmódváltásom ebben is sokat segített, hiszen reggel edzéssel indítom a napot, amitől persze éhes leszek, így soha nem marad ki a nap legfontosabb étkezése. Eleinte a megszokott ételeket készítettem, például rántottát sok sok zöldséggel, pirítóst tonhal vagy avokádókrémmel, bundáskenyeret vagy éppen főtt tojásos, zöldséges szendvicseket. Aztán mikor ezeket meguntam elkezdtem keresgélni a pelyhek és müzlik kínálatában, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy egyik sem túl egészséges, hiszen tele vannak óriási mennyiségű hozzáadott cukorral. Ekkor fedezetem fel a zabpelyhet, amit a szakemberek előszeretettel ajánlanak. Az a jó benne, hogy lassan emeli meg a vércukorszinted, így hosszú ideig teltségérzetet biztosít. Az egyik legjobb választás a nap indításához.



Általában tejbe szoktam tenni egy kis mazsolával és friss gyümölcsökkel. A másik nagy kedvencem a joghurtos változat. Ennek a receptjét hoztam el most nektek!




  Hozzávalók:

Egy kis vagy nagy pohár natúr joghurt (de ízesített is jó)
zabpehely
egy marék szeletelt mandula
friss eper vagy valamilyen más gyümölcs


Fogjuk a joghurtot és egy tálba öntjük. Hozzáadjuk a zabpelyhet és jól összekeverjük.



 Eközben a szeletelt mandulát finoman megpirítjuk egy edényben. Ha kész hozzákeverjük ezt is a joghurthoz.




A tetejére pedig felszeletelt epreket teszünk.



Ha ezt eszed, garantáltan nem leszel éhes egy óra múlva!



Jó étvágyat!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...